„Nem tudok sok jót mondani” – próbálja elhárítani a Szabad Szellemi Műhely októberi estjére szóló meghívást. „Nem baj, mi Rád vagyunk kíváncsiak”- mondom, bár tudom, hogy a – historikus értelemben vett - közelmúlt, de a jelen történései sem kikerülhetőek egy vele folytatott beszélgetésben. A legendás ’80-as évek és az ezredfordulót körülölelő két évtized ugyanis nem csak a magyar történelem, de Béki Gabriella életének is fontos, édes-keserűre sikeredett pillanatait jelentik. Hogyan tekint vissza ez a bátor, elveihez ragaszkodó, a gyorsan elmúló politikai „mézes hetek” után gyakori harcokra kényszerülő asszony erre a húsz évre? Erről igyekeztünk a Tacubában minél többet megtudni, már amennyire a rövidre szabott idő azt engedte.

Anyagi javakban nem bővelkedő családból indulva talán nem véletlen, hogy az ifjú Béki Gabit a sorsa (na meg az érdeklődése) a szociológia felé vezeti. Nyilván az sem véletlen, hogy - mint e tudományág művelői közül oly sokan – már korán a nyiladozó ellenzéki kezdeményezések vonzásába kerül. A Rakpart Klubból vezet az út - a Duna Körön és a Szabad Kezdeményezések Hálózatán át – az SZDSZ megalapításáig, majd az Országgyűlésig. Nem nagyon erőlteti, de hivatásos politikussá válik, és ezzel véget is ér a diktatúra-buktatók cinkos egyet akarásának ideje. A hőskor lelkesedése nyomban a rendszerváltás felelősségévé változik, ami konfliktusokkal jár. Ekkortól már egyre inkább keserűbb, mint édes a történet. Küzdelem a parlamentben (szegény Antall József, …akkor még nem tudtuk, hogy lesz még rosszabb is!), és megindulnak a harcok az SZDSZ-ben. Tölgyessyt támogatja, viszont a koalíciókötést nem. Erősödnek a nézetkülönbségek, Tölgyessyt elüldözik, Gabit nem sikerül. A parlamenti szakmai munka menedék számára. Sok meddő vita, de nem eredmény nélkül. A pártjában sok támogatója van, és – a vezetés bosszúságára - ügyvivőnek, majd az Országos Tanács elnökévé választják. Egyre többször képvisel más álláspontot, mint a frakció és a párt vezetése. A D-209-es ügy kirobbanásakor Medgyessy lemondatása mellett foglal állást, a párt vezetői viszont meggyőzik a frakció többségét a miniszterelnök támogatásáról. (A konfliktus szomorú „hozadéka”, hogy Kis János emiatt 2002 júliusában kilép az SZDSZ-ből.) Azután jön Öszöd, az egészségügyi reform csúfos bukása, majd a koalíció felmondása. Véleménye ezekben az ügyekben is más, mint ahogy az SZDSZ vezetői döntenek. A Kóka – Fodor párharc során az árkok tovább mélyülnek, a szakadás látványos és végzetes. De nem csak az SZDSZ, hanem az ország is egy politikai romhalmaz képét mutatja. A megbénult kormányzás és az eszközökben nem válogató ellenzék négyéves háborújának pusztításán Bajnai sikerei csak enyhíteni tudnak. A rendszerváltás húsz éve csalódás mindenki számára. Nem kétséges, hogy ez a hittel és reménnyel indult két évtized a gátlástalan hazugok, tolvajok, politikai kalandorok időszaka, amikor a kevés bátornak és tehetségesnek simán ki lehetett törni a nyakát. A nép (az Isten adta nép), pedig csak annak hisz, aki tele zsebeket hazudik neki. Parlamenti búcsúbeszédében Béki Gabriella nem véletlenül mondja: „Legjobban az bánt, hogy úgy érzem, minden jó szándékunk ellenére nem lett jobb általunk a világ…” Ma nyugdíjasként (egy tízest simán letagadhatna a korából) énekelget az országgyűlési képviselőkből verbuválódott kórusban, unokáit körülvevő szeretetével kárpótolja azt az elveszett időt, amit gyermekeitől rabolt el a hivatása, és minden bizonnyal nap mint nap boncolgatja, hogy – az elvesztegetett közelmúlt történetével összefonódott - életének hajója kevesebb zátonyt és szigetet kerülgetve elért volna-e a tengerig. (BA)

„Azt mondják, hogy az ember személyisége a külsejében is tetten érhető. Ha őt nézem, akkor ezt az állítást minden komolyabb kétség nélkül el tudom fogadni. Szép kívül, és ami belül van az gyönyörű. Keveset ismerek, akire azt tudnám mondani, hogy ez egy valóban jó ember. Ő egyike ezeknek. Megdöbbentem, amikor azt láttam, milyen megértő tud lenni azokkal szemben, akik hátba szúrták. A legtöbb az ember, ha kap egy hatalmas pofont, azt keresi, hol tudja azt gyorsan és hatványozottan visszaadni. Gabi viszont azonnal azt kutatja, miért érezte az az ember úgy, hogy fel kell őt pofoznia, és szinte még ezzel a mozdulattal felmentést is igyekszik keresni a cselekedetre. Egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen még létezik a XXI. században. És azért elviselhető a minket körülvevő világ, mert ilyen emberek élnek még közöttünk. Életcélja volt mindig a mások megsegítése. A politikában is ez motiválta őt. Elveihez vakon, de nem elvakultan ragaszkodik. Tenni akar.” – írták róla a 168 óra online-on.

Béki Gabriella 1949. december 16-án született Budapesten. 1968-ban érettségizett az I. István Pénzügyi Technikumban, 1974-ben szerzett diplomát a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen. 1980-ig tudományos kutató, 1986-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán szociológiatanári diplomát szerzett. 1983-tól 1990-ig a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen tanított. Az 1980-as években életmódkutatással, az egészséget veszélyeztető rizikótényezők kutatásával és a pályakezdő orvosok helyzetével foglalkozott. 1981-től a Magyar Szociológiai Társaság tagja. Egyetemi évei alatt kezdett el politikával foglalkozni. Jelentős szerepet játszott a rendszerváltás körüli eseményekben. Szervezője volt a Rakpart Klubnak és a Duna-körnek. 1988-ban alapítója volt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd az SZDSZ-nek. Évekig a liberális párt szervezője, országos ügyvivő testületének tagja, országos tanácsának elnöke. 1990 – 2010 között országgyűlési képviselő, legfontosabb sikerének a fogyatékos személyek jogairól szóló törvény elfogadtatását tartja.

Béki Gabriella 2010. október 28-án 18 órakor a Szabad Szellemi Műhely vendége lesz a Tacuba étteremben.

Ljudmila  Ulickaja rendkívüli sorsokról mesél egy rendkívüli, „formabontó” könyvben. A regény főhőse Daniel Stein, akinek történetét az írónő egy valós személy, Oswald Rufeisen életéből merítette. Oswald Rufeisen személye és története nem sokak számára ismert, de az Egyesült Államokban monográfia jelent meg róla. 1922-ben született, lengyel zsidó családban. Szülőfaluja nem esik messze Auschwitztól. Fiatalon - öccsével együtt - belép egy cionista szervezetbe, majd a háború kitörése után - az akkor még lengyel fennhatóság alatt álló - Wilnóba kerül. Testvére - a szovjet bevonulás után - felhasználva a szovjet kormány által adott útlevelet, Palesztinába távozik. Oswald viszont 1941. június 24-én német fogságba kerül. Megszökik, és - lengyel-németnek adva ki magát - tolmács lesz a Gestapo helyi kirendeltségén. Tudomására jut, mikor akarják megsemmisíteni a helyi gettót, és megszervezi háromszáz halálraítélt menekülését. Neki is bujkálnia kell, előbb egy katolikus kolostorba kerül, ahol megkeresztelkedik, majd egy partizáncsapat kötelékében a szovjet állambiztonságnak dolgozik. A háború után belép a karmelita rendbe, szerzetesi neve Daniel lesz. Az ötvenes évek végén Izraelbe költözik. Haláláig, 1998-ig a haifai karmelita kolostor lakója, kitartóan harcol a héber nyelvű katolikusok elismertetéséért. 1985-ben, Rómában találkozik II. János Pállal, akivel - bizonytalan források szerint - még Lengyelországból ismerték egymást. Rufeisennek sokak szerint komoly szerepe volt a Vatikán és Izrael kapcsolatainak javításában. Ulickaja 1992-ben találkozott Rufeisennel. Beszélgetésük nagy hatást tett rá. Ulickaját azonban nem az a vita foglalkoztatta, amely egyházi körökben kísérte Daniel testvér működését Izraelben. Őt az ember érdekelte, aki a tisztesség és az emberség tolmácsaként akart élni. A regényben Daniel Stein azt kérdezi: „Miért van tele a világ értetlenséggel? Az öregek nem értik a fiatalokat, a fiatalok az öregeket, a szomszédok egymást, a tanítót a tanítvány, az államok a népeket, a népek vezetőiket.” Daniel fel akarja venni az izraeli állampolgárságot, de kitért zsidóként ez már nem jár neki. Pert indít Izrael állam ellen, s különös ítélet születik: az állampolgárság megilleti, mert kellő időt töltött az országban, de a nemzetisége nem lehet zsidó. Keserűen jegyzi meg: „Ha Német- vagy Lengyelországba utazom, ott engem mindenki zsidónak tart. Izraelben nem tartanak zsidónak. Joggal gondolhatom, hogy a Gestapóval és az NKVD-vel vívott harcban valamiféle győzelmet arattam, de az izraeli hivatalnokoktól vereséget szenvedtem.” De vereséget szenved a katolikus egyháztól is. Föltett szándéka ugyanis, hogy Izrael földjén, az őskeresztény közösségek mintájára föléleszti Jakab, az Úr testvére egyházát. Egész élete csupa hit, csupa szeretet és szolgálat. Ám egy idealistának a Szentföldön sincs könnyű dolga, a világ mindenütt a maga módján bánik az idealistákkal. A héber nyelvű katolicizmus sosem volt túl népszerű az egyházban, ráadásul Daniel Stein úgy gondolja - nem is titkolja – hogy vissza kellene térni az eredeti pluralizmushoz. Karmelita felettesei lehallgatják, és megfosztják igehirdetési jogától. Daniel Stein-Oswlad Rufeisen szerencséje, hogy ezt a papírt már nem kapja meg. Időközben meghal.

Keresztények, zsidók, arabok, hívők és hitetlenek, boldogtalanok és megszállottak – Ulickaja kimeríthetetlennek tűnő fantáziával és emberismerettel népesíti be regényében a Daniel Steint körülvevő világot a huszadik század második felének történelmi forgatagában és hétköznapjaiban. Az írónő lebilincselően mesél, a mese azonban nem fedi el a nyugtalanító kérdéseket sem. És az író válasza az adott hős sorsa, ezúttal Daniel testvéré, aki tolmácsként „nyelveken szól”, emberként fáradhatatlanul keresi, és meg is találja a fényt önmagában és a világban is.

Ljudnila Ulickaját a 19. századi klasszikus orosz irodalom hagyományainak folytatójának tartják. A Moszkvában élő kortárs orosz írónőt több rangos irodalmi díjjal tüntették ki. Műveit már több mint 30 nyelvre fordították le.

A Spring Island együttes a hazánkban is rendkívül népszerű - sokak által hallgatott, de kevesek által játszott - smooth-jazz stílust képviseli, melyet olyan világnagyságok előadásából ismerhetünk, mint George Benson, David Sanborn, George Duke, Grover Washington és Bob James, valamint a Mezzoforte, az Incognito, és a Yellow Jackets zenekaroktól. Dallamvilágukban egyaránt helyet kapnak a modern groove-ok, az izgalmas harmóniák, a latin ritmusok és a lírai szerzemények, az elektronikus és akusztikus hangszerek, az első hallásra is könnyen befogadható zenei témák és az improvizáció is. Első – június 18-án megjelent - lemezük, a Get movin'! minden szempontból különleges: stílusuk a senkivel sem összehasonlítható, a smooth-jazz határait feszegető zene, amely egyszerre lágy és dallamos, ugyanakkor erőteljes és dinamikus is egyben. Magyar zenekarként először sikerült olyan lemezt készíteniük, amelyen a világhírű, többszörös Grammy-díjas Dave Samuels (Spyro Gyra, Carribean Jazz Project stb.) is játszik. (warnermusic)

Az együttes tagjai:
György Ákos - izgalmas zenei megoldásokat kedvelő, sokoldalú zeneszerző, zongorista-szintetizátoros.
Galgóczi Balázs - a modern fúziós és jazz-gitározás egyik hazai kiválósága.
Csepregi Gyula – az együttes szólistája, Magyarország leginkább szívhez szóló szaxofonosa.
Kátai István - az együttes kongása és ütőhangszerese, az afro-kubai és latin ritmusvilág specialistája.
Horváth Zoltán – dobokon játszik.
Takács Donát – basszusgitáros.

Vendégművészek:
Dave Samuels - vibrafon
Sztankovits Kata – vokál

A zenekar ütőse Kátai Pisti (akivel hallgatóként személyesen is találkozhattunk a Szabad Szellemi Műhely estjein) az alábbi levelet küldte:

Kedves Barátok!

Nagy-nagy örömmel értesítelek Benneteket, hogy végre megjelent a SPRING ISLAND zenekar lemeze. (Aki már tud róla, ne vegye zaklatásnak, bár nem árt többször is hallani a jó hírt.) Nem is akármilyen vendégművész közreműködésével! A kétszeres Grammy-díjas DAVE SAMUELS vibrafonozik rajta. Szokásos szerénységem ellenére is azt kell írjam, hogy fantasztikusan jó lemez lett! Remélem mindenkinek tetszeni fog!
http://www.springisland.eu

Sok szeretettel: Pisti

Tegyük félre a politikát, tegyük félre az előítéleteinket és a berögzült ítéleteket is, és velük együtt minden elméletet, gyilkos konspirációt, félelmet és idegenkedést. Feledkezzünk meg mindezekről legalább három óra hosszára, amíg ülünk a Vígszínházban, ahol most egy ritka jó darabot játszanak: a musicalirodalom egyik legnagyobb és legrégibb klasszikusát, a Hegedűs a háztetőnt. A darab valóban remekmű, hiszen kevés olyan van, ami ennyi humorral, és szeretettel mutatja be egy közösség életét, életfelfogását, vallását, tragédiáját és hagyományait. Az eredetileg Sólem Aléchen, Tóbiás a tejesember című regényéből készült musical a zsidó kultúrát prezentálja, de véletlenül sem didaktikus, dokumentarista jelleggel, inkább vicceskedő hangnemben, a tökéletes felszabadultság jegyében. A Hegedűs a háztetőn, mely a Vígszínházban - a Mindent anyámról című Almodóvar-film színpadi adaptációjával egyetemben - az évad utolsó premierje, egyszerre biztonságos és bátor választás. Biztonságos abból a szempontból, hogy egy népszerű és bejáratott darabról van szó, ami alapból vonzza a közönséget, viszont ebből kifolyólag, a szokásosnál is magasabbak az előadással szemben a kedves néző elvárásai. Egy olyan darabbal, ami az 1964-es New York-i ősbemutató óta számos világszínpadi és hazai bemutatót megélt – sőt 1971-ben egy filmes adaptációja is született -, nem lehet viccelni. Amennyiben a rendező és csapata a korábbi bemutatókhoz képest nem tud újat mondani, vagy valami extrát fölmutatni, az egésznek nincs túl sok értelme. Úgy tűnik, a darab rendezője, a Kossuth-díjas Eszenyi Enikő érzi ennek a súlyát, és a jelek szerint tényleg nem viccel, és egyáltalán nem kispályázik. A műgondot és a komoly hozzáállást nagyon jól példázza, hogy Joseph Stein, Jerry Bock és Sheldon Harnick musicaljének vígszínházi színrevitelekor két, a zsidó kultúrában rendkívül járatos szakértővel, Vári György, kritikus-újságíróval és Verő Tamás rabbival dolgoztak, akiknek a közreműködése a hitelesség garanciája. A műgond és a hitelesség nem csupán a darabban bemutatásra kerülő zsidó hagyományokra érvényes, hanem a díszletekben és a jelmezekben is tetten érhető. A darabba nem igazán lehet belekötni, és bár némelyik szereplő a hangjának korlátait feszegeti, mégis színészileg és látványban gyönyörködtető, profi munkát láthatunk. A darab történetével és mondanivalójával mindenki tisztában lehet. 1905-ben játszódik a cári Oroszországban, az odesszai pogromok idején, amikor zsidókat üldöztek el lakóhelyükről, és 2500-at megöltek, mert sokan fegyvert ragadtak, hogy megvédjék házaikat. Megismerhetünk egy öt lánygyermekes, szegény zsidó családot, majd végignézzük, hogyan rombolják szét az életüket. A főszereplő kétségbeesve próbálja meg érvényesíteni a zsidó hagyományokat egy olyan korban, amikor új eszmék törnek be, és a külvilág is a hagyománytisztelő zsidók ellen fordul. „Hagyomány nélkül olyan ingatag lenne az életünk, mint a hegedűs a háztetőn” – halljuk az egyik kulcsmondatot Tevjétől, a tejesembertől. A főszerepet Hegedűs D. Géza és Reviczky Gábor játssza, Golde, a feleség szerepén Igó Éva és Halász Judit osztozik. Mind a négyen a maguk nagyszerű színészi tehetségükkel, sajátos eszközeikből építkezve, egymásétól igen különböző módon jelenítik meg a figurákat. A zsidó kerítőnőt Pap Vera, illetve Kútvölgyi Erzsébet alakítja, akik brillíroznak a minden lében kanál Jente szerepében, és az álomjelenetben a sírból felkelő Cejtel nagymamaként is őket láthatjuk. A fiatalok közül a Krétakörből ismert Láng Annamária játéka tűnik ki, nagyon szépen, átéléssel hozza Ceitelt, rendkívül kifejező arcjátékkal. Kovács Patríciának jól állt a cserfes zsidó lány szerepe és a gumicsizma. Venczel Vera bár sokat van a színpadon, viszonylag jelentéktelen szerepet kapott, de még úgy is öröm látni, hogy csak egyszer-kétszer szólalt meg Sandelként. Pápai Erika a darab egyik leggyönyörűbb részében, az LSD-tripszerű álomjelenetben, mint Fruma-Sára repked a levegőben és alakít emlékezeteset. Mótel Kamzojl, a szabó Józan László, illetve Szemenyei János, a rabbit Harkányi Endre, a kocsmárost Rajhona Ádám játssza, és ki kell még emelni Sarádi Zsoltot Fegykaként, Szőcs Artúrt Percsikként.

Nem szabad kihagyni ezt az előadást, az ilyenért érdemes színházba járni. A díszlettervező Khell Csörsz olyan profi, kreatív és lenyűgöző látványt alkotott, hogy már amiatt megéri. Az első részben a falu háttere egy óriási, mozgó festmény, aztán az esős jelenet megvalósítása vagy a csillagok feljövetele mellett sem lehet szó nélkül elmenni, és sok más zseniális színpadi megoldást fel lehet fedezni. A jelmeztervező, Füzér Anni is kitett magáért, tehetségét a hagyományos ruhák után az álomjelenet szürreális tobzódásában csillanthatta meg. A jelmezben is nagyon figyeltek az apróságokra, például, hogy a csizmák koszosak legyenek, hiszen Anatevka egy sáros kis falu. A főszereplő költői kérdések hadát veti fel. Mi az, hogy zsidó? Miért teremtette az isten a zsidókat és a nem zsidókat? Miért acsarkodnak az emberek? Miért ver engem az isten? A válasz benne van, azért, mert emberek vagyunk mind. Olyan mondanivalót sugall a Hegedűs a háztetőn, hogy a szegény zsidókkal senkinek sincs semmi bajuk, sőt, kifejezetten szeretik őket még a zord orosz katonák is, akik dilemmába esnek a kitelepítéskor. „Tisztességes, becsületes embernek tartalak, pedig te is csak egy zsidó vagy” – mondja az őrmester Tevjének. „Nem először hallom ezt a bókot” – válaszol a tejesember.

(Forrás: Index, alterblog.hu)

Az üstökösről szóló cikk itt olvasható:

http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20100609-mcnaughtustokos-a-hajnali-egen-hazankbol-is-latszik-a-c2009-r1.html

Hajnalban jött haza Bécsből, fogfájás rontotta el a napját, de kedvesen és jókedvűen érkezett a Tacubába Falusi Mariann, aki a Szabad Szellemi Műhely tavaszi rendezvénysorozatának utolsó vendége volt. A nagyszerű énekesnőről sok mindent tudhat az, aki érdeklődik a pályafutása iránt, de ezen az estén legbensőbb magánéletének kapuját is meg-megnyitotta a résztvevők előtt.

Mesélt gyermekkoráról, családjáról, énekesi pályafutásának indulásáról és zenekaráról, a Pa-Dö-Dő-ről. Megismerhettük kritikus véleményét a felkészületlen „csillagocskákat” gyártó műsorokról, meggyőződését a művész – közönsége és hivatása iránti – felelősségéről, bepillanthattunk a valóságshowk nem éppen természetes világába. Örömmel számolt be a Művészetek Palotájában, áprilisban tartott önálló estjének sikeréről, amelyen a vendégfellépők között természetesen ott volt állandó társa, Lang Györgyi is. Az ő kerekesszékbe kényszerülésekor nem volt kérdés a Pa-Dő-Dő esetleges megszűnése. Természetes volt a folytatás, és azóta még tudatosabban vállalják a betegségük, fogyatékosságuk vagy kisebbségi létük miatt hátrányt szenvedők melletti addigi kiállásukat. Falusi Mariannak édesanyján kívül a zenekara a családja, a közös nyaralások alkalmával együtt járják a világot. Énekestársát a testvérének tekinti, rendszeresen viszi Bécsbe orvosi kezelésre, közösen vezetnek műsort a Klubrádióban, a hosszú évek óta tartó közös munka ellenére „sem unják egymást”. A Pa-Dö-Dő-n kívül, szóló műsorával is járja az országot, de a világot is. New Yorkban Szirtes Edinával (akivel szintén találkozhattunk a Szabad Szellemi Műhelyben) lépett fel az amerikai közönség előtt. Falusi Mariann nem enged a minőségből, fellépést is csak ott vállal, ahol a közönség figyelmére számíthat. A Szabad Szellemi Műhely társasági estjén nem fellépésre, „csak” beszélgetésre kapott meghívást. A kellő figyelemre és érdeklődésre azonban így sem lehetett panasza, igaz a gondolatokból születő szavak és mondatok kellő okot adtak erre. Ezen az estén csak az énekesnő poharába töltöttek limonádét… (BA)

Falusi Mariann Barcson született 1959. április 22-én. Énekes, színész, rádiós- és televíziós műsorvezető, a Pa-Dö-Dő együttes alapító tagja. 1980-ban végezte el a Konzervatóriumot. Közben 1979-1983 között a Zeneművészeti Főiskola tanárképző szakán tanult.  1983-ban a Ki Mit Tud? győztese lett, jazzénekes kategóriában. Két évig a Stúdium Dixieland szólóénekese volt. 1985-ben Kubában, 1986-ban Mongóliában fesztiválgyőztes lett. 1985-től 1988-ig a Vígszínházban szerepelt, játszott a szegedi, a miskolci és a szolnoki színházakban is. 1988-ban Lang Györgyi színésznővel megalapította a Pa-Dö-Dő-t, amely napjainkig nagy sikereket arat a közönség körében. 2007-ben a Csillag születik című tehetségkutató műsor zsűritagja volt. Több valóságshowban szerepelt, az éneklés mellett műsorokat vezet rádióban, televízióban. Áprilisban nagy sikerű szólókoncertet adott a Művészetek Palotájában.

Május 27-én 18 órakor a Szabad Szellemi Műhely vendége lesz a Tacuba étteremben.

A harmincas éveibe lépő főhőst, Lehmann urat nem hajtja semmiféle ambíció. Míg a kreuzbergi kocsmavilág garnizonját a környezete zöme átszállóhelynek tekinti, ő csaposként dolgozik már évek óta. Ha rátölt, a whiskyt meg a sört sem nihilből, a felejtés kedvéért issza. Nincsenek művészi ambíciói, a pénz se érdekli, nem egyetemre és még csak nem is a katonai behívó elől jött Nyugat-Berlinbe. Átlagos faszi(nak akar látszani). Egy baja van: a legegyszerűbb döntéshelyzetben is cselekvésképtelen; ahelyett, hogy valamiben előremozdulna, lamentál, kétségbeesik, leizzad, katapultál. Valahogy aztán mindig kikeveredik a slamasztikából, legyen szó szerelemről, a Nyugat-Berlinbe látogató szülőkről vagy épp az úton keresztbe fekvő kutyáról, azaz bármilyen hétköznapi helyzetről, amit képes katasztrófaként megélni. A típus az önreflexiói miatt szerethető, és emiatt is kezd egy idő után idegesíteni. De még ez se annyira zavaró, mert Regener legalább nem követi el a generációs könyvek típushibáját: a figura nem szenveleg, és nem is játszik extrajófej megmondóembert. A regény kocsmafilozófiai párbeszédei helyenként zseniálisak, az NDK-t felvillantó határátlépési próbálkozás leírása nem kevésbé. A szellemesség és a lendület a vége felé egy kicsit elfogy, mégsem lehet azt mondani, hogy ne érne meg két órát az elmúlt évek egyik legnagyobb német könyvsikerét elolvasni. (Magyar Narancs)

Sven Regener, az Element of Crime nevű kultuszzenekar frontembere 2001-ben ezzel a könyvvel lépett az irodalmi nyilvánosság elé, és pillanatokon belül a fiatal német értelmiség kedvenc szerzőjévé vált. A cselekmény és a miliő Regener fiatalkori nyugat-berlini élményeiben gyökerezik. A szerző nagyszerű ismerője ennek a szabad, életörömtől, humortól fűtött, színes és különleges szubkultúrának a berlini fal árnyékában, ahol a nyugat-német fiatalok több generációja telepedett le. Kocsmafilozófusok és hétköznapi komédiások tarka világa ez. Sven Regener könyvének hangulatát és humorát Woody Allenhez és Bohumil Hrabalhoz hasonlítják. Az ötvenes-hatvanas korosztály rokonságot fedezhet fel Tom Wolfe tudósításaival és Kerouac regényeivel is. Az azóta trilógiává bővült és több nyelvre lefordított regényből nagy sikerű, számos díjjal kitüntetett film és színházi előadás is készült. A magyar változatot a Budapesti Kamaraszínházban mutatták be. (http://www.port.hu/pls/th/theatre.directing?i_direct_id=11541&i_topic_id=4) A regény 2002-ben elnyerte a Corine (a bajor könyvkereskedők nemzetközi irodalmi elismerése) legjobb első kötetes szerzőnek járó díját és kb. egymillió eladott példánnyal a széles közönség körében is nagy sikert aratott.

Harsányi Gábor nem „csak ült és mesélt” a Szabad Szellemi Műhely legutóbbi társasági estjén – bár ez is elegendő lett volna, hiszen gondolataival, színházi emlékeinek felidézésével szép estét szerzett a jelenlévőknek – de new yorki színdarabjából is előadott egy részletet előbb angol, majd magyar nyelven, amellyel még inkább felforrósította az est hangulatát. Amióta világ a világ kétféle színésszel találkozhatunk: az egyiknek fut a szekere, mivel elhalmozzák a szerepekkel, a másik ezeknek híján rosszul érzi magát a bőrében, és gyakran panaszkodik. Harsányi Gábort szakmai indulása minden jóval elhalmozta. Az új utakat kereső Thália színházban – Kazimir Károly igazgatásával – kezdett és a filmesek is hamar lecsaptak a sármos fiatal művészre. Egymás után kapta a vezető szerepeket a filmekben, sorozatokban és villámgyorsan ismert és népszerű színészként ünnepelte a honi nagyérdemű. A filmfelkérések sokasága azonban a színházi sikerek folytatásának akadályává vált. A filmgyári státuszt még követte egy a Nemzeti Színházban eltöltött időszak, de azután a saját lábára állt és saját színházat alapított. Ma egy tehetségkutató, kommunikációs iskolát vezet, könyveket-, színdarabokat ír, az újpesti színház művészeti vezetője és játszik, amikor csak kedve van. Maga irányítja az életét, ő nem az a panaszkodós fajta. Munkája mellett büszkén mesélt két gyermekéről, szerényen tudatta, hogy az off-ról a „nagy” Broadwayra kerülhet a darabja, amelyben egy amerikai sztárral játszhat majd együtt, ha az „égiek” is úgy akarják. Még felvidította a közönséget egy főiskolai élményéből született írásával, amelyben egy színinövendék megpróbáltatásait jeleníti meg, szívélyesen válaszolt az érdeklődő kérdésekre, kicsit csapta a szelet beszélgetőpartnerének, Gaál Ildinek, majd a hűvös áprilisi éjszakában kényelmesen beült az autójában. (BA)

Az est után készült interjút itt megtekintheti:

http://tizenhetedik.hu/harsanyi_0430.html

Harsányi Gábor 1968-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (akkor főiskolán). 1979-ig a Thália Színház tagja volt, majd a Mafilm társulatához igazolt. 1983-89 között a Nemzeti Színházban játszott, közben 1982-ben megalapította a Karinthy Színházat. Szerepelt a Vidám Színpadon, jelenleg az Újpesti Színház művészeti vezetője és ugyanott saját színitanodáját irányítja. Filmek sokaságában játszott szerepei nyomán lett a magyar közönség kedvence. Legendás szerepei méltán szereztek számára máig tartó népszerűséget.  Főbb filmszerepei: Fiúk a térrõl, Én vagyok Jeromos, A halhatatlan légiós, Jó estét nyár, jó estét szerelem, Hekus lettem, Kakukk Marci, Állítsátok meg Aruro Uit, Egy óra múlva itt vagyok, Az öreg, Néró a véres költő. Fontosabb színpadi szerepei: Őrnagy (Örkény: Tóték), George (Steinbeck: Egerek és emberek), Svejk (Hasek-Burian: Svejk) Mercution, (Shakespeare: Rómeo és Júlia) Szmirnov (Csehov: Medve), Corbaccio (Jonson: Volpone), Lickcheerse (Shaw: A szerelem ára), Hetedik esküdt (Rose: 12 dühös ember), Evelyn Farrant (Moon: Hulla-hopp), Szerebrjakov (Csehov: Ványa bácsi), Puzsér (Molnár: Doktor úr). Íróként is megismerhettük. Egy tucatnál is több könyve jelent meg, köztük a Börtönszínház című színműve, amelyet saját előadásában többször is előadott New Yorkban. Harsányi Gábor tavaly nyáron szerepelt a Midtown Nemzetközi Színházi Fesztiválon az általa írott és rendezett  drámával, amelyet 200 pályamű közül válogattak be a Broadway környéki kamaraszínházakban bemutatott 45 darab közé. A June Havoc színházban hat alkalommal, angol nyelven előadott színmű nagy sikert aratott. A rendező akkor úgy nyilatkozott, azt tervezik, hogy amerikai producert keresnek a Börtönszínház megfilmesítéséhez. A kétszereplős drámát a tavalyi sikeres bemutatkozás után ez év elején négy alkalommal ismét láthatta az amerikai közönség a közép-manhattani Where Eagles Dare Studio Theatre színházban. Az utolsó napon Harsányi Gábor és Tar Zoltán magyar nyelven játszotta el a darabot. A színmű a tehetséget felhasználó és saját szolgálatába állító hatalomról, illetve a hatalomnak kiszolgáltatott képességről szól. Egy fiatal, tehetséges színész véletlenül börtönbe kerül, ahol megismerkedik egy "mackóssal", egy tolvajlás miatt már 10 éve ülő egykori csavargóval. A színész előadásaival elvarázsolja a mackóst, aki megérzi a művészet erejét, a fantázia szárnyain átlép a börtön falain. A játék végül a hatalom és a tehetség összecsapásához vezet.

Harsányi Gábor április 29-én 18 órakor a Szabad Szellemi Műhely vendége lesz!  (BA)

A kamasz Michael Berg hosszú betegségből lábadozik, amikor megismerkedik a nála húsz évvel idősebb Hannával. Szenvedélyes szerelem szövődik a „fiúcska” és a nő között, amelyben a testi gyönyör éppolyan fontos kapocs, mint a könyvek szeretete. Évekkel később Michael megdöbbentő részleteket tud meg Hanna múltjáról, és kénytelen szembenézni a náci kegyetlenségekkel, egy új generáció szemével. Bernhard Schlink minden idők egyik legsikeresebb regényének szerzője, a német irodalom ünnepelt csillaga. A felolvasó az összes neves nemzetközi díjban részesült, világszerte hétmillió példányban adták el, harminchét nyelven. A hatvanhárom éves szerző ma Berlinben és New Yorkban él.

A regény két síkon játszódik és két, de inkább három idődimenziót szintetizál. Az első síkon egy gimnazista fiú és anyja nőismerőse kapcsolatáról értesülünk. Szerelem is ez a kapcsolat, kamaszos-kapuzárásos szex is, egy leendő értelmiségi és egy "egyszerű" asszony szellemi-erkölcsi párharca is, nevelődési regény és valamiképp szerelmi háromszögtörténet is. A másik sík a náci korszak bűnei, tudatos és öntudatlan fasizmusának karakterrajza. Hanna, a fiú szeretője nemcsak a szerelem és a szex terén iniciátora az elbeszélőnek, rajta keresztül szembesül a fiú a múlttal, a történelemmel, a máig és holnapig érő-élő borzalommal. Hogy ez a múlt miképp épül bele a regénystruktúrába, hogy Hanna szerepe, múltja miképp bontakozik ki, ez teszi a regényt alapvetően az idődimenziók művévé. Nemcsak jelen, múlt és - persze hipotetikus - jövő épülnek, szervesülnek egymásra a regényben, de az idődimenziók saját arcot, külön, összetéveszthetetlen tartamot is kapnak. Nemcsak a nézőpontváltásokkal dolgozik az író, de a bergsoni "durée" (tartam) különböző aspektusait is rendre felvillantja. A bravúros technikai, formai, poétikai megoldások azonban nem élnek önálló életet a műben, látszólag észrevehetetlenül meghúzódnak a történetmondás és az emlékek felidézése mögött, ám valójában ezek irányítják, szervezik a regény szövetét. Az egyszerű olvasó a mű szerelmi, szexuális, morális üzenetére ügyelhet, hagyományos regényként olvashatja A felolvasót, az irodalmi ínyenc pedig szinte nervali posztmodern remekléssel szembesülhet.

„Mestermű… csak annyit mondhatunk olvassák el, és olvassák el újra!” (The Observer)

Iványi Gábort a szegények szolgálójának nevezte valaki. Honnan indult és milyen pályát futott be ez a hosszú szakállú, békét sugárzó, elhivatott ember, akit Isten nem csak a lelkek istápolására rendelt, hanem az elesettek és kitaszítottak mellé állított? A Szabad Szellemi Műhely márciusi estjén a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapítója, a hajléknélküliek számára menedéket nyújtó lelkész megajándékozta hallgatóit – gyakran megrázó - gondolataival és betekintést engedett életének legfontosabb pillanataiba.  A metodista lelkész édesapa, pedagógus édesanya gyermekeként, tíz testvérével eltöltött szolnoki évek döntő hatással voltak későbbi sorsának alakulására. A földi javakban igencsak szűkölködő családban vált számára örökérvényűvé, hogy a nélkülözők megsegítése minden ember alapvető kötelessége. Rendszeresen ültették asztalukhoz a környék szegényeit, és azok sem részesültek kiutasításban, akik közben meg-meglopták őket. Az igazságért való töretlen kiállást is a családjában, a hatóságok zaklatásának ellenálló édesapjától tanulta.

Ez az indulás egyenes úton vezette a diktatúrával való szembenállásáig és a Szegényeket Támogató Alap (Szeta) megalapításáig. Már segédlelkész volt, amikor politikai okokból kizárták a lelkészképzőből, majd eltávolították a Metodista egyházból. Ekkor a kispesti gyülekezetben hirdette az Igét, és bár a templomát hatóságilag lezárták, éveken át illegálisan -az elvett templom előtt - a szabad ég alatt tartott rendszeresen istentiszteletet. Ezért egyesületi joggal való visszaélés címén felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Vidéki útjai során szembesült a cigányság mérhetetlen nyomorával és – bár szocializmusban nem akartak tudni a szegénység tényéről – Solt Ottilia szociológussal és másokkal 1979-ben létrehozta a Szetát. A szárnyait bontogató demokratikus ellenzékben történő szerepvállalásaként ugyanebben az évben a szamizdat Beszélő egyik alapító szerkesztője lett. A Metodista egyházból kitiltott lekésztársaival 1981-ben megalakították saját felekezetüket, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának első ügyvivő testületének tagja lett. 1989-ben az első szabad civilszervezetek között léterhozta és bejegyeztette az Oltalom Karitatív Egyesületet. Tagja lett az első szabadon választott országgyűlésnek, ahol az emberi jogok és a vallásszabadság szószólójaként tevékenykedett. 1998-ban újra képviselőséget vállalt, de az már "tévedés volt" - mondja. A lelkészi hivatás mellett végleg a szegények és hajléktalanok segítése vált élete céljává. Az Oltalom mellett hat évig a Fővárosi Szociális Központ és Intézményei igazgatója volt, az általa alapított Wesley János Lelkészképző Főiskolán szociálismunkás-képző szakot indított és máig több hajléktalanszállóban, anyaotthonban ad munkatársaival fedelet az utcára került embereknek, családoknak. Mivel azt tapasztalta, hogy a mentők szükség esetén sem viszik el a "tetves hajléktalanokat", ezért saját mentőszolgálattal látja el ezt a feladatot. "Egy társadalom erkölcsi erejét nem az mutatja meg, hogy mennyire harcol Trianon ellen, hanem az, hogy hagyja-e az embereket az utcán meghalni" - állítja. Az ilyen kijelentéseket azonban mostanában sokan nem szeretik. Nem szeretik azt sem, ha valaki eltökélten kiáll a romákat ért támadásokkal szemben, és határozottan szembefordul az egyre nyíltabb cigánygyűlölettel, antiszemitizmussal. Ezért azután elképesztő támadások érik a magyar szélsőjobb részéről. Március 15-én a családja körében zúdult rá mocskolódásuk. Ezeket nagy lelki békével viseli, nincs benne harag, de aggódva szemléli a politikai előretörésüket. Mégis bizakodó: „a fény csak a sötétségben látszik igazán” – mondja hite szerinti meggyőződéssel.

BA

Ha valaki nem ismerné Iványi Gábor lekészt, nagy, ősz szakálla alapján nézhetné rabbinak, pópának vagy dervisnek is. Ő a Magyarországi Evangélikus Testvérközösség egyik alapítója, irányításával épült fel a gyülekezet békásmegyeri temploma. Egyik tornyán kereszt, mellette Dávid-csillag. A Megbékélés Háza a keresztényi tolerancia páratlan szimbóluma Európában. A hazai felekezetek vezetői közül ő kért először bocsánatot a zsidóságtól a holokauszt miatt. Ő temette Tatárszentgyörgyön a roma sorozatgyilkosság két áldozatát: „Keressük a mi megbántott cigány testvéreinknek a bocsánatát, akiknek már ötszáz éve tartozunk azzal, hogy befogadjuk őket.” A honi egyházak között talán nincs másik, amelyik annyit tett volna a társadalom peremére szorultakért, hajléktalanokért, mint a Magyarországi Evangélikus Testvérközösség. Ők hozták létre az Oltalom hajléktalanszállót, a „Fűtött utcát”. Az intézmény kórházában ellátják a fedél nélkül maradt pszichiátriai betegeket is. Több ezer nincstelenről gondoskodnak. Iványi vezetésével alakult meg a Wesley János Lelkészképző Főiskola is, ahol felekezetre való tekintet nélkül bárki tanulhat teológiát, szociális munkát. Alapelvük a pozitív diszkrimináció: minden támogatást megadnak a hátrányos helyzetű, roma növendékeknek is. Emellett az ország legszegényebb településein működtetnek tizenhárom tanintézményt óvodától szakmunkásképzőig. Mindezt a híveik adományaiból, külföldi szervezetek támogatásaiból finanszírozzák.
Iványi Gábor Szolnokon született 1951-ben. A szegények szolgálatát már gyerekkorában megtanulta. Édesapja, Iványi Tibor metodista lelkész volt, édesanyja pedagógus. Tizenegy gyereküket vallásosan nevelték. Új ruhára nem tellett, de minden testvér tanult zenélni. Gábor zongorázott, klarinétozott. Később Nyíregyházára költöztek. Sokan keresték fel őket gondjukkal-bajukkal, és a családi asztalnál az éhezőknek is terítettek. Gábor a helyi gimnáziumba járt. Eleinte színésznek készült, a Kazinczy Szépkiejtési Verseny országos döntőjébe jutott. Aztán 1968-ban az egyik magyarórán felolvasta dolgozatát, amelyben vallásos élményeiről írt kamaszos hévvel. A magyartanár szaladt az iskola párttitkárához, és Gábort lázítás miatt kizárásra ítélték. Végül érettségizhetett, de elhatározta: nem játszik a hatalomnak tetsző szerepeket. Sem színpadon, sem máshol. Az Örökkévaló szolgájaként szabadabb lehet. Teológiára jelentkezett Budapestre, ám segédlelkésszé avatása után onnan is kirúgták. Ezzel büntették, amiért az édesapját ért támadások miatt tiltakozott az Állami Egyházügyi Hivatalnál. Történt ugyanis, hogy 1973-ban lejárt a metodista egyház vezetőjének kinevezése, új egyházfőt kellett választani. A többség Iványi Tibort támogatta. Ám őt felsőbb körökben hajlíthatatlan, nehéz embernek tartották: nem volt hajlandó együttműködni a hatalommal, nem titkolta a papok korrupciós ügyeit. Végül az egyházi hivatal nyomására Iványi Tibort és több lelkésztársát kizárták a metodisták közül. Újpesti plébániájukat lebontatták. Gábor is az eltávolított prédikátorok egyike volt.
A lelkipásztorok viszont folytatták az igehirdetést. Az imaház helyén mécseseket gyújtottak, és a szabad ég alatt tartották istentiszteleteiket. „Egyesülési joggal való visszaélés” miatt Iványi Gábor felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az utcai misézést mégsem hagyta abba. A megpróbáltatások tették teherbíró emberré. Gyakran járt vidékre is prédikálni. A Mátészalka melletti falvakban tapasztalta meg a nyomort. Pedig az akkori propaganda szerint Magyarországon nem létezett szegénység. Tilos volt arról beszélni, hogy a népi demokráciának is vannak vesztesei, és a cigányokat kirekesztik. Iványi útjai során ismerkedett meg Solt Ottilia szociológussal. Együtt jártak „terepre”, a lelkész Trabantjában zötykölődtek a világvégi utakon. Ottilia vetette fel egyszer: létre kellene hozni a Szegényeket Támogató Alapot. Társadalomtudósokból, a demokratikus ellenzék tagjaiból verbuválódott a Szeta 1979-ben. A társasághoz tartozott – mások mellett – Havas Gábor, Kenedi János, Kőszeg Ferenc is. A Szeta amolyan illegális családsegítőként működött, amelyet a fél magyar értelmiség támogatott. A tagok „körbekalapozták” ismerőseiket, az összegyűjtött pénzt szétosztották a rászorulók közt. A rendszerváltás idején Iványi politikai terepre sodródott. 1990 és ’94 között a liberálisok országgyűlési képviselője lett. Iványi Gábor ezután minden erejét a felekezeti munkájának szentelte. Lerobbant, használhatatlan épületeket alakíttatott át, hogy a nyomorgóknak iskolája, melegedője legyen. A Dankó utcai hajléktalanszálló egy kimustrált húsfeldolgozó üzem romjain épült fel. Marhaistállóból lett a kórházuk. Újpesten egy ócska, dohos kocsma helyén nyitottak templomot. Akkoriban egy békásmegyeri panelban élt hat gyermekével. Híveinek a ház pincéjében rendezett be imatermet. A lakótelephez közel hatalmas szeméttelep volt. A lelkész addig lobbizott, amíg a Fővárosi Önkormányzat használatba adta nekik a területet. Cserébe vállalták, hogy rendbe hozzák, parkosítják a környéket, fölépítik ott a Megbékélés Házát. Öt év múlva elkészült a főváros egyik legmodernebb, szabad szellemű temploma. Az oltárt élő szőlőkacsok veszik körül. A szőlő Izraelt és Jézust is szimbolizálja. A lelkész családjával a gyülekezet parókiájára költözött. A környékbeli gyerekeknek állatsimogatót alakított ki. A Megbékélés Háza Noé bárkáját is jelképezi. Az itt élő lovak, szamarak, birkák, kutyák is Isten országának „állampolgárai”. A lelkész köztük tud leginkább megpihenni. Iványi Gábor 2010. március 25-én 18 órakor a Szabad Szellemi Műhely vendége lesz a Tacuba étteremben. (Forrás: 168 óra online)
 

A történelem gyakran szül legendákat. Az események valósághű megítélése az adott pillanat lehetősége, vagy a kellő távolságból visszatekintő történészek felelőssége. Az érdemek kisajátítása a kortársak megszokott cselekedete. Így van ez az 1989-es romániai forradalom és az azt megelőző/kiváltó időszak történéseivel is. Kevés szó esik például Kovács Miklósról (egykor katolikus teológus-hallgató, 1989-ben taxisofőr, jelenleg munkanélküli), aki vezetője volt a nélkülöző Erdélybe élelmiszert, gyógyszert vivő csoportnak. Kovács Miklós - aki azokban az időkben persona non grata volt Romániában - a nyilvánosság megszervezésével segítette az elnyomatás ellen szavukat felemelő erdélyi magyarokat. 1989 márciusában készítette az első anyagot a Kossuth Rádió részére, amelyben egyházi vezetők kicsempészett nyilatkozatát olvasták fel. A csoport által áthozott dokumentumok segítségével 1989 kora nyarán elsőként ő hívta fel a figyelmet a temesvári Tőkés László küzdelmére is. Kalandos körülmények között filmet készítettek temesvári református parókián, amit júliusban sugároztak a Panoráma című tévéműsorban, és megszervezte, hogy a csoport tagjai közül minden héten felkeresse valaki a református lelkészt. Minden veszélyt vállalva jutottak be ezek az emberek az akkor már rendőrökkel őrzött parókiára. A forradalom kitörésekor is ott voltak Temesváron.

Ami azután történt, az már nem ilyen felemelő történet. Az önmagukat hősnek kikiáltóknak miként vált terhére Kovács Miklós, hogyan küzd munkanélküliként a napi megélhetésért és kutatja levéltárakban az igazságot, azt megtudhattuk tőle február 25-én a Tacuba étteremben, ahol a Szabad Szellemi Műhely vendége volt.(BA)

A Nagymesternő morcosan csúszkál felém a Bródy Sándor utcai latyakban. Rendkívül szeret álláskeresési tanácsokat osztogatni a rádióban… A józsefvárosi forgalomban araszolva a belvárosi - belbudai létből igyekszem kiragadni a világváros peremvidékére. Útközben néhány pillantást vetek a Magdolna negyedet határoló házakra, éppen Tábori Zoltánnak, erről az elképesztő városrészről írt könyvét olvasom. A város fényeit átmenetileg magunk mögött hagyjuk, de utazásunk úgy látom mégsem túl ijesztő, bár a térképészeti támpontokat kereső „most hol vagyunk?” kérdések elbizonytalanítanak. A Tacubában megnyugszom. A gyorsan érkező almafröccs (no alcohol!) és a közönség érdeklődő közeledése feledteti kedvenc költőnőnkkel a délután elvesztegetett órákat.

„Ne legyetek hülyék! A szemlén KI/BE Tawaret, Molnár György filmje” – buzdít az iwiwen, így ezzel kezdjük a beszélgetést. Az alkotás - melyet hamarosan láthatunk - a forgatókönyve alapján készült és életét, élményeit dolgozza fel. A szereplők többsége nem teljesen kerek – ígéri - ami ha nem így lenne biztosan meglepődnénk. Az idomított víziló dramaturgiai helye majd kiderül, és hogy egy macska is szerepel benne az csak természetes. (Ez utóbbiról még sok szó esik az est folyamán.) A filmben feltűnik hősnőnk is, és felcsendül egykori zenekarának az Elektrik Bugi Kommandónak legendás száma a Vérhóhér dala, profi lóálarcokkal. Mielőtt továbblépnénk, még megtudjuk, hogy az idézett üzenet végén közölt lakonikus „ganék” buzdítás mindenkinek szól, aminek rendkívül örülünk…

A beszélgetésfolyam fő sodrását Karafiáth Orsolya új, Cigánykártya című verseskötete jelenti. A versekkel időutazunk is egy kicsit, amely során bepillanthatunk egy, a művészet csíráját már magában hordozó gyermeki lény (kiskorú K.O.) kifejezési vágyának akadályokat nem ismerő, túszejtő beteljesüléseibe. A költemények mellett szó esik a könyv fontos kellékéről, az egyedi cigánykártyáról (Filó Vera) és a versekre - illetve az azok ihlette szövegekre írt dalokat tartalmazó lemezről (Tóth Evelin) is, melynek a címe (mi lehetne más?): A fekete macska.

Beszéljünk akkor a macskákról, amelyek kihagyhatatlanok a Nagymesternő életművéből, de az életéből is. Azt nem tudom, hogy a magasztos poézist - a fontosság terén - háttérbe szorítja-e a homless sorsból kimenekített, szerelmes féltékenységű, a társas viszonyoknak gáncsot vető, otthonát és pozícióját óvó házikedvence, de hogy a szerepe meghatározó az nem képezheti mérlegelés tárgyát. A macska feltűnik versben, filmvásznon, lemezcímben és a regényében, a Maffia-klubban is („…miért ne lehetne éppen Garfield Magyarország címerállata?). A Maffia-klubból egyébként színdarab készült, amit az egyik színház (még nem publikus, hogy melyik) remélhetőleg mielőbb a műsorára tűz. A rejtelmek állata hamarosan, mint macskadémon bukkan majd fel a karafiáthi mű legújabb darabjában, egy tibeti monda alapján készülő véres musicalben, egy ifjú zeneszerzővel szövődött együttműködés gyümölcseként.

Az almafröccs (no alcohol!) még kitart, és Karafiáth Orsolyát - aki már második alkalommal a vendégünk – próbáljuk kérdéseinkkel kedvesen sarokba szorítani. Nem nagyon sikerül, igaz az önéletrajzok írásnak fortélyairól nem faggatjuk. Az est legszebb pillanataiban felolvas néhányat a Cigánykártyából, beszél a versek születéséről, Berlinről, Padováról, Budapestről, a szeretetről és utálatról, közben  ismét nehezen felejthető élménnyel ajándékoz meg bennünket. A következő verseskötetére újabb öt évet kell várni. Minden bizonnyal a következő találkozásig is, mármint itt Rákoskeresztúron. Addig is irány a Belváros! Vagy a budai jóga-klub. (BA)

http://www.hungarianfilmweek.com/Versenyfilmek/Nagyjatekfilmek/Ki/Be-Tawaret.html

http://irodalom.godot.hu/tervezett.htm

http://www.karafiath.hu/

Ígéretéhez híven, öt évvel a Café X után Karafiáth Orsolya Cigánykártya címen megjelentette harmadik verseskötetét. A Nagymesternő fanjait ugyan kellőképpen vigasztalta a 2008-ban megjelent a Maffia-klub, de a regény (krimi) csak enyhítette az új versek utáni vágyakozást. Most végre megkaptuk a magunkét, ráadásul nem csak olvashatjuk, de hallgathatjuk is a versfolyamot. „A Jövőt mindannyian szeretnénk kifürkészni. Ám csak kevesen gondolunk arra, hogy a jövőnk magva a mában nyugszik: a jóslatok az adott pillanatban készülnek el bennünk. Amikor feltesszük a kérdésünket, és megkérdezzük a kártyát: már válaszoltunk is magunknak. Hogy tisztán lássuk a jelent, és ekképp tisztázzuk az eljövőt: ebben segít ez a könyv. Negyven vers, negyven kép, negyven hangulat” – olvasható az Ulpius-Ház Kiadó ajánlásában. A kötet érdekessége, hogy része egy kártyacsomag, amely mint a költemények illusztrációi is Filó Vera grafikusművész különleges világának tükörképei. Ez a kártya nem csak a „Jövőt” képes megmutatni, hanem a kivetett lapok a versek olvasási sorrendjét is meghatározzák. „Hiszen ebben a könyvben nincsenek ciklusok, a vereseket egyszerűen cím szerinti betűrendbe soroltam” - írja előszavában (Használati utasítás) Karafiáth Orsolya. A verseket akár a Használati utasítás szerint olvassuk, akár szépen egymás után, vagy a könyvet csak esetlegesen felütve, azok biztosan kárpótolnak az öt éves várakozásért. A kötethez kapcsolódóan megjelent a Fekete Macska című „sanzonpunk” lemez, amely a Cigánykártya zenei párja. Hűen tükrözi a könyv hangulatát, hiszen a dalszövegek a kötet verseire épülnek, van rajta versmegzenésítés és átirat is. A dalok többségét a csodálatos hangú Tóth Evelin tolmácsolja (a Tangó című számot Másik János énekeli), a zenészeket sem kell bemutatni: Lukács Miklós cimbalom, Dés András ütőhangszerek, Másik János bamdoleon, Ludditák – rap. (BA)

Karafiáth Orsolyával személyesen találkozhatunk 2010. január 28-án 18 órakor a Tacuba étteremben, ahol a Szabad Szellemi Műhely vendége lesz.

Addig is itt hallható három vers a Nagymesternő saját előadásában.

A Pestszentimrei Közösségi Ház aprócska emeleti kiállítótermében néhány ember, enyhe festékszag, és a falakon elhelyezett - már az első pillantásra is izgalmas - képek fogadták az érkezőket. Egy magnó körül két nagyszerű színésznő: Pálos Zsuzsa és Gyebnár Csekka „tüsténkedett”. A kevés érdeklődő miatti aggódás hamarosan szertefoszlott, a közönség a megnyitó kezdetére szép számban összegyűlt.

 A kiállításmegnyitók „gyakorlott” résztvevői úgy gondolták, hogy már tudják, mire számíthatnak az elkövetkező fél órában: izgalommentes előadásra a kiállító művész szférikus, a világegyetemet betöltő kisugárzásáról, egyedülálló tehetségéről, ami megrendítő erővel képes ábrázolni az alkotó ember sorsküzdelmét egy magasabb rendű létezésért, harcát a mindent beborító, fojtogató szennytenger ellen…

Ezen az estén azonban nem ez történt. Szitás Bernadett kiváló érzékkel elkerülte, hogy a festményei okozta szépérzetet közhelyek törjék darabokká. De az erről szóló beszámoló előtt ismerkedjünk meg az alkotóval. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának harmadéves festőművész hallgatója - aki egyetemi tanulmányait megelőzően a BLOCK-ART művészeti felkészítőjén edződött - már több kiállítással büszkélkedhet. „Felsejlő jelen” című pestszentimrei bemutatkozásán - a hely adottságaihoz igazodva – kisebb méretű, farost és vászon hordozta olaj, valamint akril festményeivel ismerkedhet meg a közönség. A jórészt tájképeken, és portrékon viszonylag kevés élénk színt használt alkotójuk, mintha a számára felsejlő jelen szomorúvá, visszafogottá tette volna. A borongós tájak, arcvonások mégsem a reménytelenséget sugallják, a szemlélő kedvét sem tudják elvenni, jó nézni őket. Szitás Bernadett más művészeti ág felé is kikacsintgat, színházi előadások alkotótársa. Díszleteket és jelmezeket tervezett két Örkény darabhoz (Kulcskeresők, Macskajáték) és a brazil szerző, Roberto Athayde játékához (Margarida asszony). Ez utóbbi kettő megtekinthető a Gózon Gyula Kamaraszínházban és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum színháztermében.

A kiállítás megnyitójára sokáig emlékeznek majd a résztvevők. Pálos Zsuzsa és Gyebnár Csekka egymást váltva verseltek és énekeltek. Az interaktív előadást könny és derű kísérte. Amikor azután zárásként felhangzott „A jamaikai trombitás” című dal, buliba csapott át a „megnyitóshow”. Gyebnár Csekka a kiállító művésszel, Pálos Zsuzsa a közönséggel táncolt. Lengyel András festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa, akire a kiállítás hivatalos megnyitása várt, a hangulat hatására már csak egy rövid köszöntőt mondott Szitás Bernadett tiszteletére. Az alkotások január 29-ig láthatóak hétköznapokon 8-20 óráig, hétvégén 9-14 óráig. PIK Klub Galéria 1188  Budapest, Vasút u. 48. (BA)

A zene az én szerelmem. Életem vélhetően legnagyobb szerelme. Mellette a férfiak csak szeretők - nyilatkozta pár hónapja Melody Gardot a Sunday Timesnak, határozottan, huszonnégy éve teljes tudatában. Mint az amerikai énekes-gitáros-zongorista-dalszerző hozzáfűzte, a zene volt az, amely öt évvel ezelőtt megmentette őt, a tragikus balesete után reményt, majd célt adott az életének. Ez persze lehetne magánügy, de azóta sokszorosan kiderült, hogy több annál, jól érzékelteti ezt a most megjelent második albuma, a beszédes című My One And Only Thrill. Amúgy kétségkívül megkapó, szinte hollywoodias sztori az övé. Az 1985-ben New Jerseyben született, Philadelphiában épp a divatszakmába belekóstoló lányt 2004-ben biciklizés közben elütötte egy szabálytalanul beforduló terepjáró, amely segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, ott hagyva őt magatehetetlenül az aszfalton. A súlyos fejsérüléseket és medencetörést szenvedett Gardot hosszú hónapokig lábadozott a kórházban, igazából a mai napig nem épült fel teljesen. Idegrendszere képtelen elviselni a túl sok fényt, ezért állandóan napszemüveget kell viselnie és nehezére esik a mozgás. A rehabilitációs folyamat közben a zene volt az, amely tartotta benne a lelket, amely - mint azóta nyilatkozataiban mindig hangsúlyozza - mindennél hatékonyabb lelki terápiát jelentett a számára. Ott, a kórházi ágyban írta és rögzítette az első dalait, ezek némelyike hallható a 2005-ös bemutatkozó, Some Lessons című négyszámos kislemezén, melynek pozitív médiafogadtatása ösztönözte arra, hogy a továbbiakban a zenére tegye fel az életét.

Egy évre rá magánkiadásban jelentette meg debütáló, Worrisome Heart című albumát, rajta mindjárt tizenegy saját dallal. Mint a cím is sugallja, meg hát az előzményekből szintén kikövetkeztethető, bluesos, melankolikus anyag ez, egy sokat szenvedett, komplexusokkal küzdő, mégis életigenlő lány közvetlen hangú tudósításai közérzetéről, dilemmáiról, félelmeiről és reményeiről. Tiszta szándékú, őszinte számok sorozata, melyekből persze végig letagadhatatlanul kihallatszanak a kedvencek és hatások, de lényegesebb, hogy van fazonja, levegője és bája a lemeznek. Sőt, ami még ezeknél is fontosabb, személyes kisugárzása. A Worrisome Heartra nemcsak a szívtörténetekre érzékeny média kapta fel a fejét, hanem a zeneipar is, a legtöbb fantáziát a Verve látta meg benne, leszerződtette, az anyagot 2008-ban újra kiadta, és világszerte terítette. A neves jazzkiadót még az sem rettentette el, hogy Melody Gardot számára a turnézás komoly nehézséget jelent. A My One And Only Thrill című új albumának leginkább azok a dalok az erősségei, amelyekben továbbra is érvényesülnek a bájos, megkapó, közvetlen melódiák. A Who Will Comfort Me finom, érzéki lüktetése, visszafogott izgalma, a diszktéren, de határozottan „szurkáló” fúvósszekcióval, a fülledt jazzklubokat idéző Your Heart Is As Black As Night vagy a szétomló-szétfolyó The Rain. Ezekért a dalokért lehet ezt az albumot igazán szeretni. (Népszabadság)

Egy kis ízelítő a zenéjéből:

https://www.youtube.com/watch?v=VRYrKulDBmo&feature=related

Szinte hihetetlen, de a Szabad Szellemi Műhely 2010-ben az ötödik évébe lép! A 2005. decemberi alakuló összejövetelünk után, 2006. januárjában beinduló „nagyüzem” első vendége Schilling Árpád, az akkor még működő, ma már legendás Krétakör színház igazgatója, rendezője volt. Az európai színpadokat meghódító, itthon egyedülálló társulat vezetőjének meghívásával feladtuk magunknak a leckét, amelyet azután igyekeztünk megfelelően megoldani. Szabadelvű társaságnak valljuk magunkat. A szellem szabadságát képviseljük, amely nyitott minden egyéni gondolat és az abból születő, értéket teremtő produktum befogadására. Meghívottjainkat is csak ennek alapján választottuk és így lesz ez a jövőben is. Bízunk benne, hogy az estjeink iránti érdeklődés nem lankad, sőt növekedni fog, hiszen csak ekkor élhetünk meg újabb öt évet. Az elmúlt négy évben tehát olyan vendégeket hívtunk, akik a saját „műfajukban” kiemelkedőt alkottak, és sokunk érdeklődésére számíthattak még akkor is, ha néhányuk kevésbé volt  ismert. Fontosnak tartottuk, hogy ennek Rákosmentén élő képviselőit is bemutassuk. Így Bálint György, Bauer Tamás, Bus István, Daróczi Ágnes, Gerő András, Hámori Gabriella, Heller Ágnes, Huzella Péter, Karafiáth Orsolya, Kéri László, Kis János, Kiss Tibor, Klein Judit, Konrád György, Ludassy Mária, Mécs Imre, Nyikos István, Soma, Szerdócz Ervin, Szirtes Edina, Török Ádám, Varnus Xavér és Veiszer Alinda mellett vendégünk volt a kerületi Galgóczy Árpád, Gyárfás István, Herencsár Viktória, Hódos Mária, Martonosi György és Mecseki Hargita is. A névsorból látszik, hogy eredeti elképzeléseinknek megfelelően a kultúra képviselőié volt a főszerep, de mivel mindennapjainkban a fontos társadalmi kérdések sem kerülhetők meg, így az azokban való elmélyedésben nyújtottak segítséget a meghívott filozófusok, politológusok, történészek.  

Mit tervezünk a jövőben? Természetesen újabb érdekes vendégek meghívását. Régi találkozások felújítását mindazokkal, akikkel azóta fontos dolgok történtek. Januárban mindjárt az igazán izgalmas Karafiáth Orsolyát (a képen) szeretnénk megnyerni - új verseskötete megjelenése kapcsán - egy újabb beszélgetésre. A blogunkat szeretnénk színesíteni a nálunk járt vendégekről szóló hírekkel, könyv, film, zene és program ajánlatokkal.

Várjuk az írásokról, vendégekről szóló véleményeket, javaslatokat, és várunk minden érdeklődőt az estjeinken!

Legyünk mindannyian sikeresek 2010-ben! (BA)

Szerdócz Ervinnnel az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen találkozunk. A szép Bérkocsis utcai épület előcsarnokában várakozva a falakon elhelyezett emléktáblákat nézegetem. A legtöbb a holokauszt áldozataira emlékezik. A kaputól jobbra két nagyméretű márványtábla látható. Az egyik az intézmény 1877. október 6-i felavatásának állít emléket, amelyen a felirat szerint ott volt Tisza Kálmán miniszterelnök és Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter. Mindketten szabadelvűek voltak. A másik tábla azt hirdeti, hogy a felavatás után nem sokkal látogatást tett a rabbiképzőben I. Ferenc József, Magyarország megkoronázott apostoli királya, Ausztria császára. A feliratot olvasva eszembe jut a császár lányának, Mária Valériának egy 1887-es naplóbejegyzése: „A zsidógyűlöletről volt szó, és akkor a papa azt mondta: Persze, persze az ember mindent megtesz, hogy a zsidókat megvédje, de tulajdonképpen ki nem antiszemita?” Húsz éve volt akkor, hogy a magyar törvényhozás elfogadta a zsidók egyenjogúságáról szóló jogszabályt. Közben megérkezik a rabbi úr. A kapun kilépve egy mozdulattal megérinti a mezuzát, és a „nyóckeren” átvágva elindulunk Rákoskeresztúrra.

A Szabad Szellemi Műhely negyedik évadjának utolsó vendégére sokan kíváncsiak. A Gaál Ildikó vezette beszélgetés hamar megerősíti, hogy a megelőlegezett érdeklődés nem alaptalan, hiszen egy nagyszerű ember gondolataival és izgalmas életútjával ismerkedhetünk meg. Már a családját tekintve sem mindennapi a története, hiszen Máramarossziget - ahol eddigi életének nagyobbik részét töltötte – zsidó közösségét többségében a 18-19. századi orosz-lengyel pogromok elöl menekülők leszármazottai alkották. Szerdócz Ervin felmenői azonban Antwerpenbõl indulva vándorlások, helykeresések után Szatmárnémetit és Bukarestet érintve telepedtek le a városban. Ott nő fel, születnek meg a lányai, és ott erősödik meg a hitében. Közel 35 évesen beiratkozik az akkor még létező máramarosszigeti vallásos iskolába. „Itt tanultam meg a tudás és a hit átvételét és továbbadását, ami egy nagyon felelősségteljes dolog, mivel ezen keresztül szembesül az ember az Isten és a zsidóság fogalmával”- nyilatkozta egy interjúban. 1990-ben nagy lépésre szánja el magát és a családjával elhagyja Romániát. Mehetne az Egyesült Államokba is, de Ő Magyarországot választja. „Ma már egyre inkább magyarul imádkozom”- vallja meg a beszélgetés során. Budapesten először fogtechnikus, majd egy óvoda mindenese, közben véget nem érő tanulásba kezd. Hitében tovább növekedve kántor, majd megbízott rabbi lesz először Pestszenterzsébeten, majd Újpesten. Egyszerre tanul és tanít az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen. „A tanulmányaim által két dolgot szeretnék elérni. Azt hogy a vallás legyen magánügy is minden ember számára, úgy, hogy azt ne zavarhassa meg sem a politika, sem más személyekhez tartozó változás. A vallásos életre való nevelést pedig magánügyből közüggyé kell tenni, mert csak így biztosítható a zsidóság fennmaradása.” Az antiszemitizmus és a rasszizmus nem kerülhető ki a beszélgetés során. Szerdócz Ervin meggyőződése, hogy származása miatt senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés. Elfogadhatatlannak tartja napjaink cigányellenességét, a romák egyenruhát öltött üldözését. "A zsidók sokszor megélték már a kivetettség érzését, de a remény él, hogy amit az ember nem tud megoldani, azt a Jóteremtő megoldja, és szükségszerűen eljön az idő, amikor képesek leszünk egymás mellett élni, és segítséget is tudunk majd nyújtani egymásnak." (BA)

A még fogtechnikus Szerdócz Ervin, két lány édesapja már mint családapa találkozott először a hittel, amikor egy purimkor a zsinagógába mentek ünnepelni. Ekkor, közel 35 évesen a lányával együtt beiratkozott az akkor még létező máramarosszigeti vallásos iskolába. Az ott tanultak nagyban befolyásolták a leendõ életét. 1990-ben elhagyta Romániát és áttelepült Magyarországra, mert úgy érezte, hogy a vallás gyakorlásának, gyermekei tanításának itt nagyobb a lehetősége. Először eredeti szakmájában helyezkedett el, de hamarosan munkahelyet változtatott. A Benjamin óvodának lett műszaki univerzális szakembere, egyszóval mindenese. Budapesten a Bethlen téri hitközség vallási közösségéhez csatlakozott. Itt a híres Deutsh Róbert főrabbi volt az útmutatója. Ekkor körvonalazódott benne a vallási és hitéleti szerepvállalás lehetősége. Már tudatosan vallásos életet élt, lányai is ortodox zsidó iskolában érettségiztek. 1997–ben beiratkozott az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem művelődéstörténész szakára. Hobbi szinten addig is foglakozott régi tárgyakkal és festményekkel, de közelebb akart kerülni a művészetekhez. E mellett a hitélettel is foglakozni akart, ezért elvégezte a liturgiai előadó-, és a kántorképző szakokat is. A rabbihelyettes fakultáson jelenleg is tanul. Öt évig vezette a pesterzsébeti hitközséget, jelenleg Újpest helyettes rabbija.

2009. november 26-án 18 órakor lesz a Szabad Szellemi Műhely vendége.

A Szabad Szellemi Műhely októberi estjét Nyikos István társaságában tölthette a szép számú résztvevő. A Tacuba étterem emeleti termében ezen a délutánon a megszokottól eltérően nem csak a soron következő vendég, hanem csinos boros üvegek is várták az érkezőket. Ebből kiderülhet, hogy a beszélgetés ezúttal a borról szólt, elsősorban a magyar borról. A Magyar Bor Akadémia tagjával folytatott oldott hangulatú eszmecsere során a magyar borászat helyzetéről, nehézségeiről és sikereiről, a világpiacra jutás lehetőségeiről és a borfogyasztási szokásainkról egyaránt szó esett. (BA)

A későbe nyúló este magasba szökő hőfoka jelezte, hogy nem csak szavakban nyílt lehetőség az "isteni nedű"-vel való ismerkedésre. Régi-új barátként Bacchus csatlakozott a társasághoz, amikor a tálakon pihengető sajtok  mellett várakozó poharakba szép sorban, egymást követve bor került. Természetesen minden egyes kóstolás előtt Nyikos István bemutatta a "műremeket", a fajtát, amelyből készült és a pincészetet, ahol született. Az ismerkedési est során új szerelmek szövődtek a Hilltop cserszegi fűszeresével, Szeremley Huba rajnai rizling és olaszrizling házasításával, Varsányi Lajos kékfrankos roséjával, a Frittmann  testvérek kadarkájával, Hagymási József bikavérével, és a Tokaji Kereskedőház  aszújával. A visszakóstolások időt feledtető sorát a zárórára készülődő pincérek gyakori felbukkanása igyekezett megzabolázni. Nyikos Istvánnal és a bor  értékeivel megismerkedő hazatérők már minden bizonnyal maguk is vallják: "az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyunk". A szabad szellem - közéletünket, kulturális értékeinket bemutató - műhelyének egy újabb ablakán pillanthattunk be ezen az estén. Ráébredve, vagy megerősödve, hogy a bor a magyar kultúra fontos része.

A magyar borkultúra a reneszánszát éli. A szocialista nagyüzemi lőregyártás következményeit ugyan még nem sikerült maradéktalanul kiheverni, de a történelmi borvidékeinken ma már igazi remekművek is születnek a hordók és a palackok rejtekeiben. A mindennapok jól iható borai mellett az ünnepeket megkoronázó különleges minőségek is megtalálhatók a jobb üzletek, vinotékák polcain. Csak rajtunk és a pénztárcákon múlik, hogy mit választunk. 

A magyar bor sikeréért sokan dolgoznak. Az egyikük Nyikos István a Magyar Borok Házának igazgatója, a Nyitott Pincék Szövetség elnöke és a Magyar Bor Akadémia rendes tagja. Ő lesz a Szabad Szellemi Műhely vendége 2009. október 29-én 18 órakor a Tacuba étteremben, ahol nem csak beszélgetésre lesz lehetőség, hanem remek borok kóstolására is.