Tegyük félre a politikát, tegyük félre az előítéleteinket és a berögzült ítéleteket is, és velük együtt minden elméletet, gyilkos konspirációt, félelmet és idegenkedést. Feledkezzünk meg mindezekről legalább három óra hosszára, amíg ülünk a Vígszínházban, ahol most egy ritka jó darabot játszanak: a musicalirodalom egyik legnagyobb és legrégibb klasszikusát, a Hegedűs a háztetőnt. A darab valóban remekmű, hiszen kevés olyan van, ami ennyi humorral, és szeretettel mutatja be egy közösség életét, életfelfogását, vallását, tragédiáját és hagyományait. Az eredetileg Sólem Aléchen, Tóbiás a tejesember című regényéből készült musical a zsidó kultúrát prezentálja, de véletlenül sem didaktikus, dokumentarista jelleggel, inkább vicceskedő hangnemben, a tökéletes felszabadultság jegyében. A Hegedűs a háztetőn, mely a Vígszínházban - a Mindent anyámról című Almodóvar-film színpadi adaptációjával egyetemben - az évad utolsó premierje, egyszerre biztonságos és bátor választás. Biztonságos abból a szempontból, hogy egy népszerű és bejáratott darabról van szó, ami alapból vonzza a közönséget, viszont ebből kifolyólag, a szokásosnál is magasabbak az előadással szemben a kedves néző elvárásai. Egy olyan darabbal, ami az 1964-es New York-i ősbemutató óta számos világszínpadi és hazai bemutatót megélt – sőt 1971-ben egy filmes adaptációja is született -, nem lehet viccelni. Amennyiben a rendező és csapata a korábbi bemutatókhoz képest nem tud újat mondani, vagy valami extrát fölmutatni, az egésznek nincs túl sok értelme. 
Úgy tűnik, a darab rendezője, a Kossuth-díjas Eszenyi Enikő érzi ennek a súlyát, és a jelek szerint tényleg nem viccel, és egyáltalán nem kispályázik. A műgondot és a komoly hozzáállást nagyon jól példázza, hogy Joseph Stein, Jerry Bock és Sheldon Harnick musicaljének vígszínházi színrevitelekor két, a zsidó kultúrában rendkívül járatos szakértővel, Vári György, kritikus-újságíróval és Verő Tamás rabbival dolgoztak, akiknek a közreműködése a hitelesség garanciája. A műgond és a hitelesség nem csupán a darabban bemutatásra kerülő zsidó hagyományokra érvényes, hanem a díszletekben és a jelmezekben is tetten érhető. A darabba nem igazán lehet belekötni, és bár némelyik szereplő a hangjának korlátait feszegeti, mégis színészileg és látványban gyönyörködtető, profi munkát láthatunk. A darab történetével és mondanivalójával mindenki tisztában lehet. 1905-ben játszódik a cári Oroszországban, az odesszai pogromok idején, amikor zsidókat üldöztek el lakóhelyükről, és 2500-at megöltek, mert sokan fegyvert ragadtak, hogy megvédjék házaikat. Megismerhetünk egy öt lánygyermekes, szegény zsidó családot, majd végignézzük, hogyan rombolják szét az életüket. A főszereplő kétségbeesve próbálja meg érvényesíteni a zsidó hagyományokat egy olyan korban, amikor új eszmék törnek be, és a külvilág is a hagyománytisztelő zsidók ellen fordul. „Hagyomány nélkül olyan ingatag lenne az életünk, mint a hegedűs a háztetőn” – halljuk az egyik kulcsmondatot Tevjétől, a tejesembertől. A főszerepet Hegedűs D. Géza 
és Reviczky Gábor játssza, Golde, a feleség szerepén Igó Éva és Halász Judit osztozik. Mind a négyen a maguk nagyszerű színészi tehetségükkel, sajátos eszközeikből építkezve, egymásétól igen különböző módon jelenítik meg a figurákat. A zsidó kerítőnőt Pap Vera, illetve Kútvölgyi Erzsébet alakítja, akik brillíroznak a minden lében kanál Jente szerepében, és az álomjelenetben a sírból felkelő Cejtel nagymamaként is őket láthatjuk. A fiatalok közül a Krétakörből ismert Láng Annamária játéka tűnik ki, nagyon szépen, átéléssel hozza Ceitelt, rendkívül kifejező arcjátékkal. Kovács Patríciának jól állt a cserfes zsidó lány szerepe és a gumicsizma. Venczel Vera bár sokat van a színpadon, viszonylag jelentéktelen szerepet kapott, de még úgy is öröm látni, hogy csak egyszer-kétszer szólalt meg Sandelként. Pápai Erika a darab egyik leggyönyörűbb részében, az LSD-tripszerű álomjelenetben, mint Fruma-Sára repked a levegőben és alakít emlékezeteset. Mótel Kamzojl, a szabó Józan László, illetve Szemenyei János, a rabbit Harkányi Endre, a kocsmárost Rajhona Ádám játssza, és ki kell még emelni Sarádi Zsoltot Fegykaként, Szőcs Artúrt Percsikként. 
Nem szabad kihagyni ezt az előadást, az ilyenért érdemes színházba járni. A díszlettervező Khell Csörsz olyan profi, kreatív és lenyűgöző látványt alkotott, hogy már amiatt megéri. Az első részben a falu háttere egy óriási, mozgó festmény, aztán az esős jelenet megvalósítása vagy a csillagok feljövetele mellett sem lehet szó nélkül elmenni, és sok más zseniális színpadi megoldást fel lehet fedezni. 
A jelmeztervező, Füzér Anni is kitett magáért, tehetségét a hagyományos ruhák után az álomjelenet szürreális tobzódásában csillanthatta meg. A jelmezben is nagyon figyeltek az apróságokra, például, hogy a csizmák koszosak legyenek, hiszen Anatevka egy sáros kis falu. A főszereplő költői kérdések hadát veti fel. Mi az, hogy zsidó? Miért teremtette az isten a zsidókat és a nem zsidókat? Miért acsarkodnak az emberek? Miért ver engem az isten? A válasz benne van, azért, mert emberek vagyunk mind. Olyan mondanivalót sugall a Hegedűs a háztetőn, hogy a szegény zsidókkal senkinek sincs semmi bajuk, sőt, kifejezetten szeretik őket még a zord orosz katonák is, akik dilemmába esnek a kitelepítéskor. „Tisztességes, becsületes embernek tartalak, pedig te is csak egy zsidó vagy” – mondja az őrmester Tevjének. „Nem először hallom ezt a bókot” – válaszol a tejesember.
(Forrás: Index, alterblog.hu)
