Ljudmila Ulickaja rendkívüli sorsokról mesél egy rendkívüli, „formabontó” könyvben. A regény főhőse Daniel Stein, akinek történetét az írónő egy valós személy, Oswald Rufeisen életéből merítette. Oswald Rufeisen személye és története nem sokak számára ismert, de az Egyesült Államokban monográfia jelent meg róla. 1922-ben született, lengyel zsidó családban. Szülőfaluja nem esik messze Auschwitztól. Fiatalon - öccsével együtt - belép egy cionista szervezetbe, majd a háború kitörése után - az akkor még lengyel fennhatóság alatt álló - Wilnóba kerül. Testvére - a szovjet bevonulás után - felhasználva a szovjet kormány által adott útlevelet, Palesztinába távozik. Oswald viszont 1941. június 24-én német fogságba kerül. Megszökik, és - lengyel-németnek adva ki magát - tolmács lesz a Gestapo helyi kirendeltségén. Tudomására jut, mikor akarják megsemmisíteni a helyi gettót, és megszervezi háromszáz halálraítélt menekülését. Neki is bujkálnia kell, előbb egy katolikus kolostorba kerül, ahol megkeresztelkedik, majd egy partizáncsapat kötelékében a szovjet állambiztonságnak dolgozik. A háború után belép a karmelita rendbe, szerzetesi neve Daniel lesz. Az ötvenes évek végén Izraelbe költözik. Haláláig, 1998-ig a haifai karmelita kolostor lakója, kitartóan harcol a héber nyelvű katolikusok elismertetéséért. 1985-ben, Rómában találkozik II. János Pállal, akivel - bizonytalan források szerint - még Lengyelországból ismerték egymást. Rufeisennek sokak szerint komoly szerepe volt a Vatikán és Izrael kapcsolatainak javításában. Ulickaja 1992-ben találkozott Rufeisennel. Beszélgetésük nagy hatást tett rá. Ulickaját azonban nem az a vita foglalkoztatta, amely egyházi körökben kísérte Daniel testvér működését Izraelben. Őt az ember érdekelte, aki a tisztesség és az emberség tolmácsaként akart élni. A regényben Daniel Stein azt kérdezi: „Miért van tele a világ értetlenséggel? Az öregek nem értik a fiatalokat, a fiatalok az öregeket, a szomszédok egymást, a tanítót a tanítvány, az államok a népeket, a népek vezetőiket.” Daniel fel akarja venni az izraeli állampolgárságot, de kitért zsidóként ez már nem jár neki. Pert indít Izrael állam ellen, s különös ítélet születik: az állampolgárság megilleti, mert kellő időt töltött az országban, de a nemzetisége nem lehet zsidó. Keserűen jegyzi meg: „Ha Német- vagy Lengyelországba utazom, ott engem mindenki zsidónak tart. Izraelben nem tartanak zsidónak. Joggal gondolhatom, hogy a Gestapóval és az NKVD-vel vívott harcban valamiféle győzelmet arattam, de az izraeli hivatalnokoktól vereséget szenvedtem.” De vereséget szenved a katolikus egyháztól is. Föltett szándéka ugyanis, hogy Izrael földjén, az őskeresztény közösségek mintájára föléleszti Jakab, az Úr testvére egyházát. Egész élete csupa hit, csupa szeretet és szolgálat. Ám egy idealistának a Szentföldön sincs könnyű dolga, a világ mindenütt a maga módján bánik az idealistákkal. A héber nyelvű katolicizmus sosem volt túl népszerű az egyházban, ráadásul Daniel Stein úgy gondolja - nem is titkolja – hogy vissza kellene térni az eredeti pluralizmushoz. Karmelita felettesei lehallgatják, és megfosztják igehirdetési jogától. Daniel Stein-Oswlad Rufeisen szerencséje, hogy ezt a papírt már nem kapja meg. Időközben meghal.
Keresztények, zsidók, arabok, hívők és hitetlenek, boldogtalanok és megszállottak – Ulickaja kimeríthetetlennek tűnő fantáziával és emberismerettel népesíti be regényében a Daniel Steint körülvevő világot a huszadik század második felének történelmi forgatagában és hétköznapjaiban. Az írónő lebilincselően mesél, a mese azonban nem fedi el a nyugtalanító kérdéseket sem. És az író válasza az adott hős sorsa, ezúttal Daniel testvéré, aki tolmácsként „nyelveken szól”, emberként fáradhatatlanul keresi, és meg is találja a fényt önmagában és a világban is.
Ljudnila Ulickaját a 19. századi klasszikus orosz irodalom hagyományainak folytatójának tartják. A Moszkvában élő kortárs orosz írónőt több rangos irodalmi díjjal tüntették ki. Műveit már több mint 30 nyelvre fordították le.
