HTML

SZABAD SZELLEMI MŰHELY

A Szabad Szellemi Műhely egy kulturális-közéleti társaság. Rendezvényeinket 2005 decembere óta havi rendszerességgel tartjuk a XVII. kerületi Tacuba étteremben (Budapest XVII. Hajdúcsárda u. 5.). Blogunk elindítása előtt vendégünk volt: Bálint György, Bauer Tamás, Bus István, Daróczi Ágnes, Dóci József, Dombóvári Csaba, Galgóczy Árpád, Gyárfás István, Hámori Gabriella, Heller Ágnes, Herencsár Viktória, Hódos Mária, Huzella Péter, Karafiáth Orsolya, Kéri László, Kis János, Kiss Tibor, Klein Judit, Konrád György, Ludassy Mária, Martonosi György, Mecseki Hargita, Schilling Árpád, Soma, Török Ádám, Varnus Xavér és Veiszer Alinda. Ezen a blogon 2009 tavaszától olvashatnak vendégeinkről és rendezvényeinkről. Elérhetőségünk: szabadszellemimuhely@gmail.com

Friss topikok

  • Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt): Jó olvasni arról,hogy vannak olyan lelkészek,akik a karhatalmi nyomás ellenére sem törtek meg. Kös... (2010.09.25. 19:03) Előzetes: Iványi Gábor lelkész

Párizsi diáklázadás és 68

2013.03.22. 08:51 :: Papa1

Párizsi diáklázadás.jpgMa 45 esztendeje kezdődtek a párizsi diáklázadások, amelyek először megrengették, majd alaposan megváltoztatták a világot. A már évek óta zajló vietnami háború ellenes megmozdulások és polgárjogi forrongások nagy befolyással voltak a franciaországi diáklázadások kitörésére. „Különböző okokból lázongott a kritikusan gondolkodó ifjúság szerte a világon, az Egyesült Államoktól kezdve Nyugat- és Kelet-Európán át egészen Japánig. Ám összekötötte őket a változtatási szándék, mert nem kevesebbről volt szó, mint egy jobb világról. Az elnyomottak szabadságáról, a társadalomban való részvétel mindenkit megillető jogáról, a demokrácia kiszélesítéséről.”(Norbert Frei történész) A „forrongó tavasz” 1968. március 22-én a párizsi egyetem nanterre-i fakultásáról indult. Állítólag először csupán a szexuális szabadság nevében a fiúk könnyebb bejárást követeltek a lányok szobáiba. „Egy francia egyetemista hatvannyolcban cigarettát és tüzet kért a nanterre-i egyetem uszodájának avatásán Francois Missoffe ifjúsági és sportminisztertől. A diák közben megkérdezte: Miniszter úr, miért nem engedélyezik az egyetemeken a koedukált kollégiumokat? Hűtse le magát, fiatalember! - hangzott a gyors válasz. Ha maga impotens, attól még hagyhatna bennünket ba...ni” - válaszolta a diák, Daniel Cohn-Bandit, aki ma az Európai Parlament képviselője.” Ez valójában még az év januárjában történt. Az igazi kiváltó ok az volt, hogy „miután egy háború elleni tüntetésen több nanterre-i egyetemistát őrizetbe vettek, a hallgatók mintegy 150 fős csoportja válaszképpen elfoglalta az egyetem igazgatósági épületét. A professzori tanácsteremben tartott gyűlésükön elfogadott tiltakozó határozat meghozatalában kulcsszerepet játszott Cohn-Párizsi diáklázadás Bendit.jpgBendit.” A diákok a társaik szabadon engedése mellett, radikális egyetemi reformokat követeltek és a fogyasztói társadalom kemény kritikáját fogalmazták meg. A rendőrség egyenlőre csak körülzárta az épületet és a fiataloknak büntetlen távozást biztosítottak. Április 27-én azonban letartóztatták Cohn-Benditet, majd május 2-án kiürítették az egyetemet, amire másnap a párizsi egyetemeken is elkezdődtek a megmozdulások, a diákok elfoglalták a Sorbonne-t. A rendőrség és a fiatalok között közelharc kezdődött, „Párizs hadszíntérré vélt, barikádok és felszedett utcakövek, betört kirakatok és kiégett autók uralták a képet. Az összecsapásban több százan megsebesültek, a letartóztatottak száma megközelítette az ötszázat. A diákok támogatására a szakszervezetek tüntetést szerveztek, amelyen 750.000 vettek részt. Az elégedetlenség általános sztrájkmozgalommá szélesedett, a munkások gyárakat foglaltak el, ülősztrájkokat kezdtek. A munkabeszüntetésekhez csatlakoztak az állami hivatalok, a televízió és a rádió is.” Az események hatására írta meg John Lennon a Revolution címü dalát. A tízmillió sztrájkolót a francia értelmiség is támogatta. Miután a hatóságok a Berlinbe elutazott Cohn-Benditnek megtiltották a visszatérést, a diákok elfoglalták és felgyújtották a tőzsde épületét. A lázadás forradalommal fenyegetett, Charles de Gaulle államfő egy németországi támaszpontra menekült, ahonnan feloszlatta a parlamentet és új választást írt ki. Átfogó szociális reformokat ígért, és az egyetemi viszonyok rendezését. Georges Pompidou kormányfő bejelentette a letartóztatottak szabadon bocsátását, a bezárt egyetemek újbóli megnyitását és a szakszervezetekkel bértárgyalásokat kezdett. Az egy hónapja tartó forrongásokat ezzel sikerült lecsillapítani. Az 1968-as esztendő, amelynek eseményei, azok hatása több nagyszerű film megszületésének is ihletője volt – Strawberry Statement, Zabriskie Point, If, Hair - gyökeresen megváltoztatta a világot. „1968 után a Földön élni már nem ugyanazt jelenti, mint előtte. A nagy jelentőségű év több tekintetben is a jelen megértésének kulcsa lehet: legyen szó fiatalságról, zenéről, világpolitikáról, háborúról, médiáról vagy a gazdaságról, sok mindenben járult hozzá világunk jelenkori képéhez.” (Norbert Frei) „A felszínen az a mozgalom, amelyet később "újbaloldalinak" neveztek, nőtt, szélesedett, elterjedt majdnem az egész világon, aztán alábbhagyott, végül elmúlt. Először szétszedték a barikádokat, majd a diákok visszatértek az egyetemekre tanulni jó állások reményében, a tömegsztrájk idejét múlta, az önigazgatás és önkormányzat mozgalmai és intézményei marginalizálódtak. 1968 nagy romantikus mozgalmai mintha szertefoszlottak volna. Az 1968-as fiatal generáció reményei, hogy a hierarchia kora után a testvériség világában élhetnek, közösségekben vagy az anarchia állapotában, elidegenedés nélkül, elszálltak. Mégis, 68 egyik legtartósabb hatása éppen az életformák megváltozása volt, különösen a fiatalság életformáinak megváltozása. Franciaország, Olaszország, Németország, az USA és sok más ország lázadó diákjai a szkeptikus Max Weber mondását visszhangozták jelszavukként: hogy elérjük a lehetségest, a lehetetlent kell akarni újra meg újra. 68 ifjúsága többnyire a lehetetlent akarta. Helyette valóban elérték, amit lehetett.”(Heller Ágnes) „Az egész egy közös álom volt, részben siker, részben pedig kudarc. Politikai mozgalomként a diáklázadásnak nem volt jövője, de megteremtette a kulturális liberalizmus hatalmas lehetőségeit”. (Gilles Lipovetsky szociológus) 1968 valóban döntő befolyással bírt a XX. század végi demokrácia-felfogásra és az új liberalizmus kialakulására. A beatkultúra, a hippik szellemisége, a polgárjogi- és békemozgalmak és a diáklázadások komoly rést ütöttek a konzervatív hagyományokon. Ennek elfogult (főleg hazai) kritikusai a családközpontúság szétverését és a szekularizáció megerősödését kérik számon, miközben a konzervatív erkölcsiség számára kisajátítani igyekeznek vallást, hazafiságot. Pedig a liberalizmusnak éppen olyan fontos fogalmai ezek, mint a modern konzervativizmusnak a szekularizáció, a szabadság és a tolerancia. Az 1968 formálta liberalizmus lehetőséget adott az értékek közötti választásra és nem kívánt egy kötelező irányt meghatározni. 1968 a megrázkódtatások éve volt Kelet-Európában is, ami először Magyarország mozdíthatatlannak tűnő politikai és gazdasági életében jelentkezett. Január 1-jén bevezették az új gazdasági mechanizmust, ami a piacgazdaság elemeit kívánta az addigi tervgazdaság vérkeringésébe beépíteni. A vállalatok nagyobb önállóságot kaptak, önállóan dönthettek a termelésről, a bérezésről és az értékesítésről. A bújtatott munkanélküliséget azonban nem lehetett felszámolni, ami a gazdaságos termelés egyik alapfeltétele lett volna. Felszámolása megingatta volna a szocialista rendszer egyik legnagyobb vívmányának tartott teljes foglalkoztatottságot. Az új gazdasági mechanizmus lehetővé tette a második gazdaság kialakulását az iparban is. Gomba módra szaporodni kezdtek a gmk-k, szakcsoportok, és a kisvállalkozásoknak is nagyobb teret engedtek. Magyarország a „láger legvidámabb barakkjává” vált. Az életkörülmények lassú javulása mellett, a többi szocialista országhoz képest valamivel enyhébb volt a politikai légkör és pezsgőbb a szellemi élet. A rendszer ennek ellenében a legfontosabb tabukhoz továbbra is ragaszkodott, és azok megsértése szigorú büntetéssel járt. Nem volt megkérdőjelezhető az egypártrendszer, és a Párt vezető szerepe; nem volt vitatható a Szovjetunióhoz való hűség, a „megbonthatatlan barátság”; nem lehetett vitatni 1956 ellenforradalmi jellegét, és szólni a megtorlásokról. „A gazdasági reformokat a párton belül sokan mindvégig keményen ellenezték. A csehszlovákiai változások eltiprását követően a sztálinizmushoz visszaforduló szovjet vezetésre támaszkodva – akik kezdettől rossz szemmel figyelték azokat - kibontakozott a reform hazai ellenfeleinek támadása. A pártvezetés konzervatívjai (Biszku Béla, Pullai Árpád, Komócsin Zoltán, Gáspár Sándor) ellenezték a jövedelmek differenciálódását, az infláció és a munkanélküliség kialakulásával rémisztgettek. A pártapparátus és a nagyvállalati alkucsoportok az ellentámadás mellé álltak.. Az 1970-es évek elején a gazdasági reform lefékeződött, a gazdaságpolitikában anélkül következett be a visszarendeződés, hogy kimondták volna az új gazdasági mechanizmus felfüggesztését. Formailag fennmaradt az indirekt irányítási rendszer, szó sem volt a tervutasítás visszaállításáról, de a gyakorlatban fordulat történt. A gazdaság alapvető rendszerbéli problémáit az új gazdasági mechanizmus bevezetésével sem lehetett megoldani, ráadásul új problémák is keletkeztek. Az újbóli központosítást az 1973-as olajválság és az azt követő recesszió hatásai is tovább erősítették. Az 1974-es év a reformok végét jelentette. Leváltották a mellette elkötelezett politikai vezetőket (Fock Jenőt, Nyers Rezsőt, Fehér Lajost), és tovább folytatódott a fenntarthatatlan rendszer hosszú haldoklása.” A magyarhoz hasonló reformokat készültek bevezetni Csehszlovákiában is. Ott azonban egy kedvező személyi változásnak köszönhetően - 1967 decemberében a sztálinista Novotný helyébe Alexander Dubčeket választották a Kommunista Párt első titkárainak - a gazdasági mellett a politikai megújulás is elkezdődött. 1968 tavaszától szokatlanul nyílt vita zajlott a csehszlovákiai szocializmus múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Az új pártvezetés ösztönözte ezt és egyre szabadabb teret biztosított a társadalmi önszerveződésnek. „Emberarcú szocializmus” néven egy piaci alapú államgazdaság és korlátozott, de plurális politikai rendszer képe bontakozott ki. A magyarországi gazdasági változások és a „prágai tavasz” eseményei mellett az év március 8-án több ezer lengyel egyetemista kezdett tüntetni Adam Mickiewicz Ősök című hazafias hangvételű és szovjetellenes kritikát is megfogalmazó drámájának betiltása ellen. A több napig tartó, szólás- és sajtószabadságot követelő diáklázadást a rendőrséggel és a munkásőrséggel brutálisan szétverették. A Szovjetunió persze egyre ingerültebben reagált a „testvéri országokban” zajló eseményekre. Leginkább a prágaiak aggasztották, így 1968 augusztus 20-án éjjel a Varsói Szerződés tagállamainak katonai egységei (Románia kivételével) bevonultak Csehszlovákiába. Egy magyar Csehszlovákia 68.jpghadosztály vett részt a megszállásban, akik azután, október 23-án elsőként kezdték meg a kivonulást. Az 1956-ot követő megtorlások után először emelték fel nyilvánosan szavukat magyar értelmiségiek. Heller Ágnes, Hegedús András (volt miniszterelnök) és társaik nyílt levélben tiltakoztak a csehszlovákiai bevonulás ellen. Sokan emiatt hamarosan elvesztették állásukat és kizárták őket a magyar kulturális életből. (Csehszlovákiában a diákok még a következő év elején is ellenállással próbálkoztak. 1969 januárjában a rádió prágai székhelyének elfoglalását fontolgatták, hogy felrázzák a lakosságot és országos méretű tiltakozást váltsanak ki. Jan Palach cseh egyetemista január 16-án Prága főterén az ország védőszentjének, Szent Vencelnek szobránál felgyújtotta magát, így tiltakozva Csehszlovákia szovjet megszállása és a kommunista diktatúra ellen.) 1968 végére azonban már elmondható volt, hogy Európa csendes, újra csendes… „Annak idején, amikor néhány hónap múltán vége lett a nagy izgalmaknak és a nagy reményeknek, azt lehetett hinni, hogy a párizsi május és a prágai tavasz emléke egyaránt nyomtalanul el fog tűnni. Ma már tudjuk, hogy ez az év előkelő helyet foglal majd el a második világháború utáni korszakról szóló történelemkönyvekben.”(Heller Ágnes) Közép-Európában ismét búcsút kellett mondani a szabadság illúziójának, de a kilengéseket sem tűrő hatalmi gépezet fogaskerekeit szétmorzsolják majd az 1968-ban és a későbbi lengyelországi események során közéjük keveredett homokszemek. Alig több, mint két évtized marad csupán hátra a világhódítás célját maga elé tűző kommunizmus idejéből. (BA)

Szólj hozzá!

A remény hangja

2012.04.16. 21:11 :: Papa1

Tábla.jpgAz Élet Menete április 15-ei budapesti felvonulásán idén is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. A több ezer résztvevő a Salkaházi Sáráról elnevezett pesti rakpartról vonult a Szabadság hídon át a budai Raoul Wallenberg rakpartra. Az útvonal választása tisztelgés volt a magyar katolikus szerzetesnővér és a svéd diplomata előtt, akik a második világháború idején zsidók megmentésével tettek bizonyságot emberségükről. A fájdalom menete e két nagyszerű ember mellett hálával adózott mindazoknak, akik a Soá idején ellen tudtak állni az intézményesített tébolynak, és kezüket nyújtották a pusztulásra ítéltetett nemzettársaik felé. Tudjuk, nem voltak elegen, de nélkülük a több mint félmillió zsidó deportálása a magyarság számára még a meglevőnél is nagyobb tehertételt jelentene. A múlttal való szembenézés a bölcsek képessége. Amint Karol Wojtyła, a római egyház fejeként megkövette a zsidó népet, amiért a kereszténység soraiból sokan találtattak könnyűnek a vészkorszak idején, úgy e hazában sem kerülhető el, hogy a múlt cselekedetei és a félelemből, vagy közömbösségből elmulasztott tettek mérlegre kerüljenek. Főleg mostanság, amikor a numerus claususszal induló korszak szélsőségeseinek újjászületését és népszerűségét látjuk. Ezen eszmék követői úgy tűnik nem értik a Biblia szavát, és nem jutnak el hozzájuk egyházaik hivatalos tanításai sem.  „Ez a nép ajkával tisztel engem, de szíve távol marad tőlem”(Izaiás). Lehet, hogy eddig a keresztény magyar egyházak szava nem szólt elég messzire, a cigányokat „fegyelmező” gárda zászlóját megáldó pap és lelkész közreműködése biztatásnak, a Karácsonykor állított pártos keresztek felszentelése egyházi támogatásnak tetszhetett. A keresztény nemzeti jobboldal egy részének cinkos összekacsintása pedig legitimitást adhatott. Az Élet Menete rendezvényen felszólaló Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke azonban rendkívül határozottan, egyértelműen és mindenki számára érthetően fejtette ki álláspontját:

„Kedves Barátaim!

Lelkiismereti kötelességemnek érzem, hogy elmondjak itt most három gondolatot.

Az első: A kereszténység nem fér össze az antiszemitizmussal! Nem fér össze a gyűlöletkeltéssel és az indulatok szításával semmilyen vallási közösség, semmilyen népcsoport ellen. Mesterünk, a Názáreti Jézus főparancsként tanította azt, ami ott áll már a héber Biblia lapjain is: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Ez pedig minket, keresztényeket minden ember szeretetére kötelez. Ez a menet ma a Salkaházi Sára-rakpartról indult el. Arról a helyről, ahol a katolikus szerzetesnőt, Boldog Salkaházi Sárát azokkal a zsidó asszonyokkal és gyerekekkel együtt lőtték a Dunába, akiket a rendházban rejtegetett. Példája ma is kötelez minket.

A második: Az antiszemitizmus nem fér össze az emberséggel! A Biblia szerint minden ember Isten teremtménye. Mindnyájan egymás testvérei vagyunk.

A harmadik: Van remény, ha mindnyájan összefogunk, és akarjuk! A gyűlölködés, az antiszemita, a rasszista beszéd és cselekvés mindig mérgező. Mindegy, hogy ki teszi, vagy mondja ezt, és mindegy, hogy miért, milyen okból vagy milyen célból – mindig elfogadhatatlan. Ha ebben egyetértünk, ha ezt elismerjük – és nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is -, akkor van esélyünk. Akkor megtaláljuk azokat a közös erkölcsi alapokat, amelyekre életünket, országunkat és jövőnket építhetjük. Köszönöm, hogy meghallgattak!”

A történelmi súlyú szavak után már nehéz mellébeszélni. Az emberi létben vannak olyan meghatározó pontok, amikor a döntés nem kerülhető el és tudnunk kell, hogy mit választunk. Gyűlölet vagy szeretet. Van remény!

(BA)
 A megemlékezés összefoglalója:

A Szabad Szellemi Műhely egykori vendége, Kiss Tibor zenekara (Quimby) és a Budapest Klezmer Band közös fellépése Az Élet Menetén:

Képek (HÍR 24, BA)

51759_403024_784x523.jpg

image.jpg

Zizi2_1.JPG

Az élet menete 3012. saját (29).jpg

Az élet menete 3012. saját (31).jpg

Az élet menete 3012. saját (26).jpg

image (2).jpg

Szólj hozzá!

Takaréklángon

2012.01.25. 14:42 :: Papa1

Kis János '08.02.07. 041 Copy.jpgLátjátok feleim szemetekkel, elmúlt a hatodik esztendő és fájó szívvel tudatjuk, hogy a szabad szellemnek eme műhelye visszavonulásra kényszerül. Egy értékekben, gondolkodókban és alkotókban gazdag vidék szellemi gyarapodásához kívántunk ez idő alatt hozzájárulni. Egy szabadelvű körben, különböző világnézettel bíró elmék szabad gondolatai keltek szárnyra hónapról-hónapra, miközben a sokszínű kulturális szabadságát a rendszerváltástól élvező Rákosmente egy állandó szereplési vágy hajtotta dalnok-zongoristával és Vass Alberttel sújtott területté kezdett válni. Az általuk képviselt, erősen ajánlottá tett gondolatiságot igyekeztünk szerény lehetőségeinkkel ellensúlyozni. Erőnk azonban elfogyott, és bár tudjuk, hogy a józanság fórumaira ma még nagyobb szükség van, mint amikor elindultunk, hátrébb kényszerülünk lépni. Így ez évben már elmaradnak a Szabad Szellemi Műhely társasági estjei, és csak bizakodni tudunk, hogy egyszer majd folytathatjuk. Igazán nagyszerű pillanatokra emlékezhetünk vissza. A hat év alatt izgalmas vendégeink voltak, elsősorban a művészet, de a filozófia, szociológia, politológia területeiről is, és a meghívásuk alkalmával nem számított, hogy liberálisnak, szocialistának vagy konzervatívnak tartották magukat. Azért vártuk őket érdeklődéssel, mert a szakterületeiknek kiválóságai voltak és elkötelezettjei az alkotói, emberi szabadságnak. Búcsúzóul nézzük hát, kik fogadták el meghívásunkat a kezdetektől a befejezésig: Dóci József, Rákosmente rendszerváltó polgármestere, Dombóvári 2010. március 003 Copy.jpgCsaba, a Fidesz képviselője, Schilling Árpád rendező (Krétakör), Hódos Mária művészettörténész, Gyárfás István gitárművész, Mecseki Hargita szobrászművész, Varnus Xavér orgonaművész, Soma életművész-énekes, Ludassy Mária filozófiatörténész, Kiss Tibor énekes (Quimby), Karafiáth Orsolya költő (kétszer is vendégünk volt), Martonosi György dobművész, Konrád György író, Hámori Gabriella színművész, Huzella Péter zeneszerző-énekes, Klein Judit énekes, Galgóczy Árpád író-műfordító, Kiss János filozófus, Herencsár Viktória cimbalomművész (cimbalom világszövetség elnöke), Kéri László politológus, Daróczi Ágnes etnológus-újságíró, Török Ádám énekes-zenész, Bálint György mezőgazdász, Weiszer Alinda műsorvezető-újságíró, Heller Ágnes filozófus, Bus István újságíró (főszerkesztő-helyettes Playboy), Bauer Tamás közgazdász, Szirtes Edina zeneszerző-énekes, Mécs Imre 56-os elítélt, Gerő András történész, Nyikos István (Magyar Bor Akadémia), Szerdócz Ervin rabbi, Kovács Miklós persona non grata, Iványi Gábor lelkész, Harsányi Gábor színművész, Falusi Mariann énekes, Béki Gabriella szociológus, Bokor Jutta operaénekes, Kelemen Katalin rabbi, Molnár Lajos (volt) miniszter, Székhelyi József színművész, Kálmán László nyelvész, Győri Péter szociológus-közgazdász, Bíró Eszter színész-énekes.

Mi lesz ezután? Nem szűnünk meg, a blog keretein belül működünk tovább. Szeretnénk a figyelmet ezen a módon megragadva fontos eseményekre, könyvekre, színdarabokra, filmekre fókuszálni. Talán egy-egy rendezvényre is adódik majd alkalom, ahol újra találkozhatunk.

Köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt hat esztendőben jelenlétükkel és közreműködésükkel segítettek bennünket, akik a Szabad Szellemi Műhely közéleti és kulturális társaság tagjának tekintették magukat. Külön hála és köszönet Gaál Ildikónak, aki az estjeink többségén vezette igen élvezetesen a beszélgetéseket!

Számítunk a további figyelmükre, észrevételeikre és szívesen vesszük írásaikat, kulturális ajánlataikat. Bízzunk együtt a folytatásban! (BA)

Schilling Árpád (1).JPG 

Szólj hozzá!

Eszter útja

2012.01.02. 15:50 :: Papa1

Bíró E_ 003 Copy.jpg

Szinbád az ezeregyéjszakai hajós, amikor egykoron még fekete hajában már jócskán megszaporodtak az ezüstszínű szálak, gyakran utazott napokon át, hogy álmaiban felbukkanó régi szerelmeit felkeresse. A hajnali pályaudvarokra érkezve fázósan húzta össze a kabátját és arra gondolt, hogy vajon jól tette-e, hogy vállalkozott a hosszú útra. Viszontagságos az utazás Budáról Rákoskeresztúrra is. A város késő délutáni forgalmán átvergődve nagyokat sóhajt az utazó, és már-már a végállomás közelében érzi magát, de egy magányos erdőbe érve - ahol csak az elsuhanó autók fényei világítják meg a hidegben sétálgató örömlányok útját - elbizonytalanodik. Hová vetett engem a sors? – kérdezi magától, és kétségei között a telefonját keresi. Korunk szép és fiatal hölgyei azonban – egy kis gavalléri segítséggel - könnyen leküzdik az útjukba kerülő akadályokat és célba is érnek. Bíró Eszter is megérkezett a Tacuba nevű kies étterembe, ahol már kíváncsi férfiak és érdeklődő asszonyok várták. A Miss Saigon Kimje óta már tizenhét esztendő telt el és a tizenévesen sztárrá vált leányból két gyermekes, érett nő lett. Az érettség persze nem a korából adódik, hiszen még mindig - e sorok írójához képest megközelíthetetlenül - fiatal. A hívatásában elért sikerei, sokszínű művészete és az azt irányító céltudatosság teszik azzá. A musicalek könnyednek tűnő, de annál jóval küzdelmesebb világába csöppenve ellubickolhatott volna jó ideig, de tudta, hogy egy hosszantartó pályafutáshoz több kell, mint csupán a szerencsében bizakodni. A szerencséhez persze, tudjuk tehetség is kell, de a tehetség gyakran kevés eltökélt útkeresés nélkül. Ez hozta haza Amerikából is, ahol fontos feladatot kapott, de lélekölőnek érezte, hogy hosszú hónapokig estéről-estére ugyanazt a szerepet énekelje, ennél többet akart. A Budapest Klezmer Band meghatározó állomás volt, amely egy izgalmas zenei világ felé nyitott számára kaput. Új hangjára azonban végül nem a klezmerben, hanem a tradicionális zsidó népzenében talált rá. Ennek lemezeken rögzített és színpadokon előadott produktumai nagy sikert hoztak számára világszerte. Bíró Eszter úgy gondolja, hogy a művésznek nincs szerepe a politikában. Vannak azonban pillanatok, amikor fontos lehet a kiállása. Ilyennek tartotta az elhallgattatni kívánt Klubrádió támogatását. A legfontosabbnak azonban továbbra is a művészi feladatait gondolja. Folyamatosan keresi az új formákat, legutóbbi lemezén magyar költők verseit énekli és hamarosan egy gyermekeknek készített anyaggal jelentkezik. A műfajok kötöttségeit nem hajlandó elviselni, azonban ami már az övé azt nem akarja elengedni, ma is ugyanúgy vonzódik a musicalek világához mint régebben. Macska szeretne lenni és Grizabella szerepét énekelni. A Szabad Szellemi Műhely novemberi estjének vendégét képzeljük el öreg macskanőként… Hát erre még jó néhány évet várnia kell, de addig Jemima szerepe nyugodtan az övé lehet!    BA

Szólj hozzá!

Ajánló – Bíró Eszter

2011.11.10. 17:32 :: Papa1

Bíró E..jpgNem könnyű Bíró Esztert röviden bemutatni, hosszan meg felesleges… A Miss Saigonban Kim szerepét játszotta 1994-ben, amikor felfigyelt rá a nagyérdemű, és azóta az újságírók, valamint az internet jóvoltából sok mindent tudhatunk róla. Ami viszont eddig titokban maradt azt megismerhetjük a Szabad Szellemi Műhely novemberi társasági estjén. A rendkívül sokoldalú előadót nemcsak musicalek sztárszerepei tették népszerűvé, de filmek alkotói által rábízott fontos munkáival és jelentős énekesi pályafutásával is sikerült lenyűgöznie a művészetét kedvelőket. Már nagy szerepekkel a háta mögött utazott 1998-ban három évre a New York-i The American Musical and Dramatic Academy-re tanulni. 2002 – 2008 között – több jelentős munkája mellett - a Budapest Klezmer Band énekese volt. 2006 végén jelent meg első szólólemeze (Zenéim 2000 – 2006), amelyen zeneszerzőként, szövegíróként és zenészként is bemutatkozott. 2007-ben jelentkezett első saját világzenei albumával (Ezter), amelyen a világ számos részéből összegyűjtött zsidó folklór dallamait dolgozta fel. Legutóbbi lemeze két éve készült el (Bíró Eszter Quintet: Mikor lesz az már?), ezen a zsidó népzene dallamainak akusztikus feldolgozásai mellett, magyar költők megzenésített versei is megszólalnak. Művészi tevékenységét több díjjal is elismerték: Fiatalok Eurovíziós Dalfesztiválja – 1. helyezett (Horvátország - 1997), Cosmopolitan Magazin Nagydíja, mint az év énekesnője (2002), Gundel Művészeti Díj (2003).

Bíró Eszter 2011. november 24-én, 18 órakor a Szabad Szellemi Műhely vendége lesz a Tacuba étteremben.

Szólj hozzá!

A hó majd betakarja

2011.11.10. 12:48 :: Papa1

Homeless(2).jpgÖrülünk a barátságos ősznek, de felesleges reménykednünk a másfél éve ránk köszöntött csodában, most is a fagyos téli hónapok jönnek, a tavaszra még várni kell. Mégis vannak, akik bíznak abban, hogy novemberben újra kinyílnak a mezei pipacsok, így az utcákról elüldözött hajléktalanoknak nem lesz szükségük sem melegre, sem ételre, sem gyógyszerre. A téli nap majd ellátja őket D-vitaminnal, miközben a természet lágy ölén tett egészségügyi sétáikon, gombászás közben szép csokrokba kötik a piros virágokat. A télelő azonban már mutogatja farkasfogait és az utcán élőkre – bár szeretnék őket állandó mozgásban tartani – nehéz hónapok várnak. Az otthontalanok segítői nem a csodára várnak, hanem arra a 22 éve rendszeres támogatásra, amit eddig a hajléktalanok téli ellátására biztosított az állam. Ebben az évben a kormány azonban eddig egy fillért sem adott erre, bár először 270 millióra, majd ezt lecsökkentve, 70 millió forintra tett ígéretet. Győri Péter - aki a Szabad Szellemi Műhely októberi vendége volt - a főváros legnagyobb hajléktalanokat segítő intézményeinek, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és a civil Menhely Alapítvány vezetőjeként a fejét fogja. Vidéki kollégáival hogyan tudja majd a hideg elől az éjszakai szállásokra menekülőket ellátni? Segélykiáltásának az ATV-ben adott hangot. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium erre mozdult egyet, és ismét megígérte a támogatást. A tárca tájékoztatása szerint „a kormány jelenleg is azon dolgozik, hogy még a téli hideg előtt a hajléktalanok a számukra létesített ellátóhelyeken érezhető javulást tapasztalhassanak.” Az „enyhén” cinikus nyilatkozattal nem csak az a baj, hogy az egyébként rendkívül csekély 70 millióra már szükség lenne, hanem hogy a negyedére csökkentett támogatástól – ha valamikor megérkezik - „érezhető javulást” szeretnének tapasztalni, amikor az a szintentartáshoz is kevés. A közlemény szerint „a kormány célja, hogy a hajléktalanok a jövőben megfelelő és hatékony ellátást kapjanak, hogy életmódjuk miatt ne kényszerüljenek az utcára.” Ehhez azonban nagyobb támogatásra, új férőhelyekre, átmeneti otthonokra, lakásokra lenne szükség. Ezzel szemben csökkenő finanszírozás, a hajléktalan emberek zaklatása, összetákolt otthonaik erőszakos lebontása tapasztalható. Ráadásul az egyházi törvénnyel is sikerült a fedélnélkülieken ütni, mivel a státuszukat elvesztett felekezetek által működtetett szociális ellátások, az addigi állami finanszírozás megszűnése miatt végveszélybe kerültek. Szomorú példa erre az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, Oltalom Karitatív Egyesülete.  Mi lesz a hajléktalanokkal? - ez volt a Szabad Szellemi Műhely legutóbbi estjének fő kérdése. Ha az állami gondoskodás nem, a hó majd betakarja őket? Győri P. (9).jpgGyőri Péter nem pesszimista. Állítja, hogy az emberek szolidaritása nem hagyja cserben az elesetteket, mindig jut nekik néhány forint, némi étel, egy kevés meleg, ami az életben maradásukhoz szükséges. Ezen az sem változtatott, hogy mostanában a politika kereszttüzébe kerültek a hajléktalanok. Az a rendelet, amely szabálysértéssé nyilvánította az életvitelszerűen közterületen lakást, és ezt pénzbírsággal, elzárással kívánja büntetni, rossz irányba befolyásolja az emberek viszonyát egy problémához. Amikor a politikusok mellette érvelnek az nem más, mint az emberek egymás ellen uszítása. Amúgy is vannak, akik félelemmel, távolságtartóan viszonyulnak a hajléktalanokhoz, ezért a féligazságokkal alátámasztott érvek erősítése csak felbőszíti a hangulatot, aminek sokféle következménye van és lehet a jövőben is. Nem jó, ha a városban egymásnak mennek az emberek, inkább megoldásokat kell keresni és találni a gondok kezelésére. Nem rendészeti eszközökkel lehet megoldani a hajléktalan emberek problémáját, hanem szociális gondoskodással, karitatív segítségnyújtással. Szerencsére az emberek többsége nem vevő az indulatkeltésekre és sok helyen a hatóságok sem veszik komolyan a rendeletet. Legtöbbször a rendőrség is emberségesen látja el a feladatait. A nehézségek ellenére még nem dőlt össze a 20 év alatt kínkeservesen felépített ellátórendszer. Egy kétéves felmérés szerint országosan 55 ezer ember fordult meg a hajléktalanellátásban. Budapesten 5000 ember van bent az intézményekben és még 2-3000 kint a közterületeken, erdőkben. Ha az ellátórendszer megroppanna és az 5000 ember is az utcára kerülne, akkor rendkívüli problémák jelentkeznének a város életében. Amennyiben a rendszer nem működne, a hajléktalanok pár nap alatt eltetvesednének, nem részesülnének rendszeres tbc-szűrésben, védőoltásban, még betegebbek lennének és ki tudja hányan fagynának meg a hideg hónapokban. A hajléktalan ellátásban dolgozó szakemberek még bíznak abban, hogy a döntéshozók nem hagyják magukra őket. Az éjjeli menedékhelyeken most még meleg várja a szerencsétlen embereket, és ha már minden ágy foglalt is, egy matrac mindig akad számukra. (BA)

Szólj hozzá!

Előzetes - Győri Péter szociológus, közgazdász

2011.10.20. 14:16 :: Papa1

Manapság, amikor a politikai döntéshozók úgy akarják megoldani a hajléktalanság problémáját, hogy hatósági eszközökkel igyekeznek a szemeik elől eltüntetni az utcákon, erdőkben, bódételepeken élő szerencsétlen embereket, ki lehetne a Szabad Szellemi Műhely aktuálisabb vendége, mint Győri Péter, aki évtizedek óta munkálkodik azon, hogy a reményüket vesztett otthontalanok több és eredményesebb segítséget kapjanak. Már a rendszerváltás előtt a SZETA-ban, utána a Fővárosi Közgyűlésben is igyekezett tenni és szót emelni az elszegényedést kezelni képes társadalmi összefogás szükségességéért. Győri Péter azon kevesek egyike, aki nemcsak elméleti szakemberként végez fontos munkát az oktatással és a kutatással, hanem a gyakorlati munkássága is jelentős, több alapítvány létrehozásával a szociális munka napi küzdelmeiben is tevékenyen részt vállal. Alapítványai közül talán a két legfontosabb: a hajléktalanokat segítő Menhely Alapítvány és a díjhátralékosok problémáját kezelő Hálózat Alapítvány, amelyeknek kuratóriumi elnöke.

Győri Péter 2011. október 27-én, 18 órakor lesz a Szabad Szellemi Műhely vendége a Tacuba étteremben. 

Szólj hozzá!

Ajánló - Tom Waits

2011.10.18. 10:29 :: Papa1

Október 24-én jelent meg az amerikai énekes-dalszerző, színész Bad As Me című új lemeze. Tom Waits hangja összetéveszthetetlen, egy kritikusa szerint olyan, mintha Bourbon-whiskys tartályban áztatták volna, majd a füstölőben lógatták volna néhány hónapig, és végül a füstölőből kihozván áthajtottak volna rajta egy autóval. Zenéjének sokszínűségére jellemző, hogy az „alternatív” és a „folk” kategóriában is nyert Grammy-díjat. Zenéjében a blues, jazz és varieté-elemek keverednek. A kezdeti évek érzelmes hangvételű dalait és nyolcvanas évekbeli jellegzetes kocsmazenéjét a kilencvenes évektől kiszámíthatatlan zenei kísérletezés váltotta fel. Nagyon sok dalszerzőt és zenészt inspirált, 2011-ben beiktatták a rock and roll legmeghatározóbb személyiságei közé.

A videón Waits buzdít új lemeze meghallgatására:

 

 

Egy dal a régi balladák közül:

        

 

Szólj hozzá!

Ajánló - Bíró Eszter Quintet: Mikor lesz az már?

2011.10.07. 18:41 :: Papa1

 

 

Bíró Eszter legújabb Mikor lesz az már? című, bensőséges előadásmódú, de ugyanakkor életvidám hangulatú lemezén a zsidó folklór dallamainak akusztikus feldolgozásain kívül magyar költők - Radnóti Miklós, Nagy László, Kányádi Sándor és Varró Dániel – megzenésített versei is megszólalnak Fodo, kétszeres arany – és kétszeres platinalemezes zeneszerző által.  

 

 

Bíró Eszter - ének, vokál
Fodo - ütőhangszerek, zongora, billentyűs hangszerek, melodika, sansula
Nikola Parov - klarinét, kaval, hegedű, gayda, buzuki
Papesch Péter - basszusgitár
Hámori Máté - gitár

Közreműködnek:
Herczku Ágnes
- ének
Csapó József "Johnny" - ének
Borbély Mihály - klarinét
Csejtey Ákos - szoprán szaxofon
Wertetics Szlobodán - harmonika
Födő Noa "Babó" - ének

Szólj hozzá!

Ajánló - Bódis Kriszta: Kemény vaj

2011.05.25. 16:53 :: Papa1

A regény a kiszolgáltatottságról, a szenvedésről, a fizikai és szellemi nyomorról szól, a magyarországi cigányság világát és a prostitúció problémáját mutatja be, a szexualitás brutális oldalát írja le; szociológiai és lélektani hitelesség jellemzi, még a jogi-közéleti-politikai kérdésekre is kitér. A főhős-elbeszélő egy gyárvárosi barakktelepről származó cigánylány, aki egy gyerekkori trauma miatt dadog, viszont sokat olvas, és füzetekbe írogat. Hibásan ír, de hitelesen és árnyaltan beszéli el az életét. Az éhezés elől a fővárosba kerül, egy rokon prostituáltat csinál belőle, 14 évesen gyereket szül, de elveszik tőle, egy szabálysértés miatt börtönbe kerül, és több mint másfél év múlva szabadul, noha csak 20-30 napot kaphatott volna. Hiába próbál segíteni egy külföldi szerzetes, Sára újra teherbe esik, és a regény végén sejthető, hogy a szülés után újra vissza fog kerülni az utcára. A mű az általános emberi nyomorúság magyarországi vetületét járja körül, szinte szociográfiai tanulmányoknak is beillő betétekben elemzi és értékeli a cigányság kilátástalan helyzetét és a prostitúció problematikáját, s mindebben a magyarországi politika, a média, a jogalkotás és jogszolgáltatás valamint a rendőrség felelősségét is.  Magvető, 2003.

 

 

 

 

A szép és csúnya prostitúció - Varró Szilvia beszélgetése Bódis Krisztával: itt!


 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Nyelv ész

2011.05.17. 11:22 :: Papa1

Izgalmas és különleges vendége volt május 26-án a Szabad Szellemi Műhely nyár előtti utolsó estjének. Egy nyelv ész, játszhatunk a szavakkal, remélve, hogy nem sértődik meg ezen Kálmán László. Egy tudós emberről van szó, akit rendkívül izgatnak a közélet visszásságai. Persze ez nem egyedi, de aki szeret rendszeresen konfrontálódni, olyan már kevesebb van, és ö ilyen. Közéleti szerepvállalásai során többször is a nyilvánosság középpontjába és a politikai támadások kereszttüzébe került. 2007-ben írta be nevét a politikába, amikor saját referendum-kérdéseit benyújtva az OVB-hez, belekavart a Fidesz népszavazási kezdeményezésébe, majd az ÉS-ben tanulmányt közölt „A Gój Motorosok elnevezésről” – címmel. Ezekről az emlékezetes történésekről és az aktuális "huncutságokról" (milyen kedves megfogalmazás a fülkések tetteiről!) beszélgettünk a Tacuba étteremben.

(Kálmán László középfokú tanulmányait a Radnóti Gimnáziumban végezte francia-orosz tagozaton. Az érettségi után az ELTE Bölcsésztudományi karán tanult tovább, spanyol nyelv és irodalom szakon, valamint általános és alkalmazott nyelvészet szakon. A diploma megszerzése után a budapesti Filmtudományi Intézet munkatársaként dolgozott. 1983-ban bölcsészdoktori diplomát szerzett, majd a Salzburgi Nyári Egyetemen fonológiát hallgatott és az MTA Nyelvtudományi Intézetének Tudományos továbbképzési ösztöndíjasa volt. 1986-ban elnyerte a Boursier de la Confédération kutatói ösztöndíját, és egy évet Genfben töltött. Hazatérését követően az MTA Nyelvtudományi Intézete foglalkoztatta, majd egy éven át Amszterdamban, a számítógépes nyelvészet szakon docensként dolgozott. Az ELTE BTK Elméleti nyelvészet szakcsoportjának docensévé nevezik ki. 2000 és 2002 között a budapesti Mindmaker Ltd., 2003-tól az Applied Logic Laboratory cég tudományos főmunkatársa. Ezzel párhuzamosan részt vállalt a Nemzeti Digitális Archívum munkájában a szemantikai munkacsoportjának tagjaként és az Erasmus Kollégium vezető tanáraként.) (BA)

Szólj hozzá!

Ajánló - Harcsa Veronika: Lámpafény

2011.05.13. 11:05 :: Papa1

Nagyon jó album. Az, hogy a dalok szövegeit a magyar költészet nagy alakjainak versei szolgáltatják, egészen egyszerivé és egyedülvalóvá teszi. Ez a vállalkozás első hallásra szinte a kör négyszögesítésének tűnik: József Attilát, Kassákot (!), és a többieket a jazz nyelvén megszólaltatni.  Ilyenre Harcsa Veronika előtt még senki sem vállalkozott, ami nem véletlen. Ehhez a magyar költészet iránti olyan affinitásra volt szükség, ami neki – mint a lemez bizonyítja - rendelkezésére állt. Úgy zeneszerzőként, mint előadóként és hangszerelőként méltóan helytállt, mely utóbbi feladatban az együttes többi tagjai is részt vállaltak. És mindehhez szükség volt egy ilyen együttesre is. Blaho Attila zongorán és billentyűs hangszereken, Gyémánt Bálint gitáron, Oláh Zoltán nagybőgőn, Majtényi Bálint dobon, Subicz Gábor (egy szám erejéig) trombitán játszott. Egyénileg senkit nem tudok külön kiemelni közülük, annyira – szinte grammra kimérhetően – azonos magas színvonalon játszottak. Ami a darabokat illeti, azok mind bonyolult szövetű, nem szokványos alkotások, sajátos dallamvilággal. (Az elmúlt napokban kénytelen voltam kedvezőtlenül írni egy zeneszerzői teljesítményről, itt most pontosan az ellenkezőjét kell tennem!) A kompozíciókat hallgatva hiába várjuk, hogy a szokványos AA-B-A szerkezetű dalok fognak megszólalni, ahol a kitaposott akkordmeneteket némi rutinnal már előre meg lehet érezni. Persze a versek nem is lettek volna beszoríthatók ebbe a skatulyába. A „Lámpafény” darabjai a nem dalszövegnek szánt versekhez, azok egymástól nagyon is különböző struktúrájához és mondanivalójához igazodnak, bár az „igazodás” talán nem is helyes kifejezés, mert a végeredmény a zene és vers olyan egységét adja, amiből alig érezni, hogy azok nem egyidejűleg jöttek létre. Bár ez nem egy irodalomkritikai rovat, mégis hadd valljam meg, hogy az általam legeslegnagyobb költőnknek tartott József Attila „Műterem” című versének megzenésítése volt rám a legnagyobb hatással. A szuggesztív, monoton dobszó fölött ívelő magányos trombitahang indítja a darabot, amihez később társulnak a többiek, - többek között egy ízig-vérig modern zongora szólóval - végül a trombita spirálszerűen emelkedő crescendo-jával jutva el a csúcsra. Hasonlóan nagyszerű volt Karinthy Frigyes „Együgyü mese” című verse, ami a hangszerelés stílusában igazi meglepetéssel szolgált: az orgona bevetése a hozzákapcsolódó gitárral tagadhatatlanul „soul” ízt adott a darabnak. Nagyon emlékezetes volt számomra „A szomj” is, ami Nemes Nagy Ágnes verséhez íródott. Blaho Attila jóízű zongorajátéka és az ének alatt megszólaló nagyívű zenekari motívum az album fénypontjaihoz számítanak. Harcsa Veronika a szerző jól ismeri Harcsa Veronikát az előadót, ezért nála jobban nyilván senki nem tudta volna ennyire testére szabni a ruhát. Elmondhatom, hogy ez a ruha nagyon jól áll neki. (Forrás:Dr. Gregorits János, Jazzma.hu)


 

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Ajánló: A szerelem diadala - Katona József Színház

2011.05.04. 15:26 :: Papa1

Papucskirály. Trónbitorlás áll Pierre Carlet de Chamblain de Marivaux A szerelem diadala című darabjának a hátterében is. Bitorolt trónt örökölt egy becsületes, tisztaszándékú leányzó. Vissza akarja azt adni jogos tulajdonosának, akibe mellesleg beleszeret, így a megoldás egyszerű: férjül veszi és a trónra ülteti. Álruhában lopakodik imádott riválisa közelébe, akit kell pénzzel, akit kell szerelem ígéretével megveszteget. Kevéssé életszerű történet, annál alkalmasabb egy XVIII. századi, elegánsan kimódolt vígjáték alapanyagául. A vígjáték pedig tálcán kínálja magát a kigúnyolásnak, a leleplezésnek, a goromba igazságok rendezői kimondásának. Ascher Tamás rég túl van ezen. Még az sem hozza lázba, hogy az ellenfelei fészkében ügyködő, ármánykodó királynő, amikor a játék már tényleg tétre megy, azért a hadseregét is odarendeli. Beéri annyival, hogy a jogos örököst Mészáros Béla meglehetősen bamba fiatalembernek játssza. Kellően rafinált néző sejtheti róla, hogy papucsférj és papucskirály lesz belőle, akire főképp az asszony uralmának legitimálására, az ellenzék leszerelésére van szükség. Ennek azonban nemigen van köze az előadás minőségéhez, élvezhetőségéhez. A rendezőt alighanem az izgatja leginkább ebben a történetben, ami a szerzőt is: a meseszövés, a szituációteremtés, a jellemfestés finom eleganciája. Mélyebb sugallata annak sincs, hogy Khell Zsolt ezúttal is koszlott-lompos díszletet tervezett, megroggyant filozófus lepusztult birodalmába, rozsdás hordók, ormótlan csövek, elárvult vízmedencék, pusztuló növények közé. Csak a játék a fontos, a teret csak használják. Több köze van a kaposvári-katonás tradícióhoz, mint a jelen darabhoz és annak előadásához. S annak sincs különösebb jelentősége, hogy Szakács Györgyi jellemükhöz illő mai ruhákat ad a játszókra. Ezúttal minden a színészekre van bízva. Leonida királynéként Jordán Adél fiúnak öltözve vezényli az eseményeket. Egyszerre ravasz cselszövő és naivan lángoló szerelmes, magabiztos tettető és drukkolva kockáztató. Ellenfeleit bölcs könyörtelenséggel leckézteti, szerelméért gyermekien rajong, s a diadal előtti percekben úgy belefárad a sokféle kockázatba, hogy szinte elhiteti: nem is olyan biztos a boldog vég. S mindeközben egy percre sem hagyja el a marivaux-i távolságtartó eleganciát. Pálmai Anna a rezonőr kevéssé hálás szerepében fiús leányként érdekből és játékból flörtöl a korrupt kertésszel, akit Dankó István alakít praktikus bunkónak. (A bemutatót követően Leonida királynő szerepét Pálmai Anna vette át és játssza jelenleg is nagyszerűen, Korina megformálását Borbély Alexandrára bízták. BA.) Bezerédi Zoltán könnyedén alakul át harapós, gazdái érdekeit túlbuzgó otrombasággal védelmező szolgából megvesztegetett árulóvá. Szirtes Ági egy csúfságát öntudatosan viselő vénlányból válik apránként az álruhás királynő heves ostroma alatt az öncsalástól ragyogó öregasszonnyá. Máté Gábor pedig fantasztikus részletességgel játssza el a magát elhanyagoló ellenzéki filozófust, majd hiúsága feltámadását, önáltatása lépcsőfokait. Egyetlen gesztusa, hangsúlya sem természetes, csak igaz. Kicsit furcsa látni, hogy Ascher nemcsak az egyetemen lett rektor, de a színpadon is professzor. Szaktudást most is lehet tanulni tőle. Zappe László (NOL)          
Katona József Színház

 

Szólj hozzá!

Nyughatatlan nyugtalan

2011.04.30. 15:58 :: Papa1

„Egy fiatal évezredben lettem öreg. De lehet, hogy fiatal bennem az öregség... Két évszázad és kettő évezred jutott nekem, ám ha a nagyszüleim terheit is cipelem, három évszázad minden tapasztalatlansága tesz nyugtalanná, mert rosszak a tapasztalataim. Ez a nyughatatlan nyugtalanság tesz mégis derűssé és nyugodttá. Romlandó vagyok, bár igyekszem jónak lenni. Vagyis: ember.” (Sz.J. - Villon XXI.)

Székhelyi József szerda este Szegeden Shakespeare: A makrancos hölgy című darabjában játszott, másnap autójába ült és az M5-ös minden négyzetcentiméterét ismerősen köszöntve elindult Budapestre. Kecskemét mellet elhaladva talán pályájának első színházi szerződésére gondolt, megemelte képzeletbeli kalapját Radó Vilmos emléke előtt, majd nemsokára befutott az új Alkotmány (bocsánat Alaptörvény!) elfogadásának büszke lázában égő fővárosba. Azt nem lehet tudni, hogy mekkora izgalommal várta az estét, de annyi bizonyos, kedvesen és szívélyesen érkezett a Szabad Szellemi Műhely társasági estjére. Néhány cigaretta elszívása közben - erről nemsokára a Tacubában is le kell mondani - összegyűlt a közönség és elkezdődött a beszélgetés. A közel két órában bőkezűen mért, iróniával fűszerezett humorral átszőtt súlyos gondolatok és ítéletek, mikroszkopikus pontosságú analízisek szegezték székükhöz a hallgatóságot. Színesítve a bizalmas betekintés lehetőségével: a családi breviáriumba, pályakezdéskor a „Maradj velünk Székhelyi elvtárs” (a Nemzeti Színházban) helyett a kecskeméti Hamletet választó döntésbe, az aktuális politikai kurzusokkal felvállalt konfliktusok háttereibe. Életének menete: (az Élet Menetében is fontos a szerepe) játszik, színházat igazgat, ír és beszél. Na itt kezdődtek a bajok, mert bizony állandóan elmondja a véleményét, és ez sokszor, sokakat idegesít. Úgy küzd velük, mint Babtistaként a színpadon nagyobbik lányának férjhez adásáért. Csakhogy ott van egy elszánt ember, aki végül betöri a kezelhetetlen Katharinát, itt azonban nem nagyon akad a problémák megoldására képes politikus. Késztetést érez, hogy folyamatosan véleményt mondjon a színházi szakmáról („Hiába mondod a tigrisnek, hogy a brokkoli finom, szarik rá!”), a politika visszásságairól, és válaszokat szorgalmazzon az égető társadalmi kérdésekre. „És nem szegénykérdés van, barátaim, hanem gazdagkérdés... Tesókám, hogy lettél te hirtelen ilyen kurva gazdag...?! Az előbbire árnyalt „csak" a válasz, az utóbbira válasz csak nem érkezik.” – vágta bele a pacekba azon a nevezetes gyűlésen 2005-ben. Ezt nem hallotta meg senki, de abból, hogy ugyanitt az Országos Vezért (OV) - az első nagy umbulda-hullám idején - Tokaj hímvesszejének nevezte, abból hatalmas botrány lett. A Himnusz meggyalázásával vádolták. Fel is jelentették, fel is mentették, de azóta is célpont. A szélsőjobb is rendszeresen megtalálja, hol Szegeden, hol Makón zsidózzák eltökélten. „Kölcsey Ferenc műfaji ajánlású, Hymnus című, a magyar nép zivataros századaiból alcímű költeményének első versszakát és annak Erkel Ferenc által megzenésített feldolgozását, vagyis a Köztársaság, a magyar nemzet Himnuszát, annak betűjét és szellemét én sosem sértettem, gyaláztam meg. Parafrázisom azért született, mert úgy véltem, hogy mélységes fájdalomra, kis magyar abszurdként ez már elkövettetett... A nagyon nemzeti és nagyon szocialista retorikával elsöprően hódító országos vezér épp Tokajban, tehát topográfiailag a vers harmadik szakaszában is említett helyszínen és annak kapcsán eltévelyedett. Ráadásul aktuálisan kiemelkedő közjogi méltóságának gyakorló ideje alatt, miniszterelnökként. Borzalmasan fájt, mérhetetlen keserűséggel töltött el.” – nyilatkozta másfél éve. Azóta többen, még többet loptak, a fülkeforradalom új élcsapata pedig nem csak a múltat veti le magáról, hanem a gátlásait is, de vajon a jövő mennyire reménytelen? A Tacubában úgy tűnt, hogy Székhelyi József ma sem gondolja másként: „Ahogy mondani szokás, a remény hal meg utoljára... De ki fogja szegényt eltemetni...? Mert azt gondolom ma is, hogy a színész a nemzet napszámosa, a politikus pedig számos napon a nemzeté. A közjó szolgálatosai, rokon szakmák. Direktorként azonban száműztem a politikát a színházból. A szobámban sem engedtem sem ellenzéki, sem kormányoldali aktuálpolitizálást. Ami pedig alkalmi le- vagy felzsidózásomat illeti, bár megszokhatatlan, megszoktam. Hétfőtől péntekig magyar vándorszínész vagyok. Szombaton zsidó. Sabesz biboldó. Vasárnap meg kialszom az egészet.”

Kétségekkel teli világunkban két dologban azért biztosak lehetünk:Petruchio előadásról-előadásra készséges feleséggé varázsolja makrancos Katáját, a vándorszínész pedig újra úton van, játszik, ír és beszél. Szerencsére!  (BA)

Szólj hozzá!

Ajánló - Dragomán György: A fehér király

2011.04.28. 12:04 :: Papa1

Aki járt a 80-as évek Romániájában, annak ismerősek a képek. A határállomáson végtelen ideig várakozó éjszakai vonaton a mindenhatóságuk glóriáját látványosan viselő egyenruhások túrják végig az álomból ébredő utasok poggyászát, ruházatát. Mindenki gyanús, így megkönnyebbülten sóhajt fel az, akit csak „megvámoltak”, de nem szállítottak le a szerelvényről, hogy azután egy hosszú, reggelig tartó várakozás után visszatérjen oda, ahonnan elindult. A szerencsések újra elszenderülnek, vagy ébren várják a hajnalt és a megérkezés viszonylagos örömét. A vonat ócska állomások végtelen során vesztegel, érzéketlen zakatolással húz el a nyomorúságos településszéli viskókból kitóduló, cukorkáért, rágógumiért kiáltozó, sínek mellet rohanó gyerekek mellet. Fantom városok, törött ablakú fantom gyártelepei kísérik az utunkat, hirdetve a szocializmus és a Kárpátok Géniuszának dicsőségét. A fekete város állomása közvetlenül a kéményein keresztül fekete füstöket okádó, ki tudja mit előállító, koszlott gyár mellett van. Mindent beborít a korom. A falakat, a kötélen száradó ruhákat, a növények leveleit (alul zöldek, felül feketék), de fekete a fekete füvet legelésző tehenek- és a rohangáló sovány kutyák háta is. A célállomásokon vidám zsongás helyett, arctalan, szürke embermassza hömpölygése fogadja az érkezőt. Tragacs villamosok, gáztartályokkal felturbózott öreg buszok hozzák-viszik az ajtókon át bepréselődött embereket. Mindenfelől a Condukátor és tudós felesége küldi bátorító, de figyelmeztető mosolyát a dolgozó nép felé. A városok régi központjainak elhanyagoltsága eltörpül a közéjük benyúló, azokat körbeölelő, sebtében felhúzott lakótelepek (blokkok) korai lepusztultságához képest. Az utóbbiakban nehezebb is az élet. A csöveken csak ritkán érkezik a fűtés és a melegvíz, a villanyt is sokszor „elveszik”. A hidegben azonban kell a meleg, így a lakásokban átütik a falakat és kályhákat állítanak, amelyekben fával tüzelnek. Az emeletes házak homlokzatát kinyúló, füstölgő kályhacsövek sokasága ékesíti. Ócska Daciák állnak sorban a benzinkutaknál, hogy a jegyekkel rendelkező sofőrjük orrfacsaróan büdös benzinnel félig megtankolja őket. Az élelmiszerüzletek kirakataiban hívogatóan sorakoznak a zöldborsókonzervek. Bent a társaik, néhány uborkásüveg és halkonzerv társaságában. A kínálatot megszáradt rahát színesíti a gyerekek örömére. Kenyeret és húst is lehet kapni, igaz csupán néhanapján és csak jegyre. (Amikor idegen nem hallja járja a vicc: Ceausescu elvtárs látogatása során betér egy húsboltba. Körülnéz és büszkén megszólal: Milyen szép ez a csempebolt!) Órákon át tartó sorban állás és állandó harc a „különleges” javak előteremtéséért. Kubai narancs, zöld banán az álmok kategóriájába tartozik. A nép, mint mindenütt kénytelen feltalálnia magát. Segíthet a cserekereskedelem, a köz tulajdonából elcsenni itt sem bűn. (A legenda szerint valaki alkoholhoz fért a munkahelyén és otthon feltöltötte vele a fürdőkádját. Nehezen tudott túladni rajta, ezért kénytelen volt hetekig abban fürdeni.) A lét igazi nehézségét azonban a bezártság és a politika ki nem mondott, de szünet nélkül jelzett fenyegetése jelenti. Kiszolgáltatottság, meg- és elhurcolások, retorziók és kényszermunkák kísérik az élet mindennapjait.

A fehér király című könyv ezt a világot mutatja be. „Dragomán György novellafüzére egy tizenegy éves fiú életének legnehezebb évét meséli el attól a pillanattól kezdve, hogy apját a Duna-csatorna munkatáborába viszik, egészen addig, amíg újra – bár csak egy pillanatra – újra viszont nem láthatja. A hol vicces, hol tragikus történetekből kirajzolódik egy abszurd, de gyerekszemmel mégiscsak szép világ, amely inkább elemeiben, mint konkrét történelmében azonos a kora nyolcvanas évek Erdélyével és Romániájával. Hogyan dolgozza fel egy tizenegy éves kamaszfiú, ha apját a szeme láttára elhurcolják? Hogyan éli meg az apa hiányát és az elhurcolás köré épített családi hazugságokat vagy titkolt történeteket? Milyen remények éltetik a mindennapok amúgy sem könnyű kamaszviharaiban? A történetet a fiú nézőpontjából látjuk, akinek apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőtté válás terheivel, és aki a gyermekkor értetlen-ártatlan optimizmusának és a felnőttkor reménytelenségének határhelyzetében még képes arra, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat.”

Dragomán György gyönyörű és megrázó regényének története tizennyolc fejezetből, tizennyolc novellából áll össze. Fantasztikus tükör, amely az apja hiányával küszködő fiú történetein keresztül, a kor és annak jellegzetes figuráinak – brutális és elvtelen tanárok, szadista futballedző, a segítségért hozzáforduló anyától szexuális ellenszolgáltatást követelő pártember, perifériára sodródott szerencsétlenek, a kor könyörtelenségét magukon viselő gyerekhordák – bemutatásával láttatja egy diktatúra sorspusztító világát.

„Apát akkor már majdnem egy éve elvitték, és több mint négy hónapja nem kaptunk róla semmi hírt, se levél nem jött többet, se olyan előre megírt tábori levelezőlap, amin tudatni szokta velünk, hogy jól van, és büszkeséggel tölti el, hogy nap mint nap sikerül túlteljesítenie a normát, szóval nem tudtunk róla semmit, és anyát is hiába kérdeztem, hogy mi van, szerinte mért nem ír nekünk apa, mert még csak nem is válaszolt, de akkor szombaton megint hiába nyitottuk ki a postaládát, és láttam, hogy megfeszül az arca, és ahogy mentünk fel a lépcsőn, anya hirtelen elkezdett köhögni, de olyan erősen, hogy a korlátba kellett kapaszkodnia, én meg láttam, hogy rázkódik a válla és előrehajol, és tudtam, hogy igazából nem köhög, hanem sír, csak azért csinál úgy, mintha köhögne, mert nem akarja, hogy észrevegyem, nem akarja, hogy megijedjek, és akkor tudtam, hogy biztos, hogy azt gondolja, hogy apám odaveszett, ott pusztult a Duna-csatornánál, de azt is tudtam, hogy ez nem igaz, mert, ha apának valami baja lenne, azt megéreztem volna, ha máskor nem, olyankor, reggelenként, amikor iskolába menet a képét nézegettem, amit a katonakönyvéből szedtem ki, mert olyankor mindig éreztem, hogy apám ott, a Duna-csatornánál rám gondol, meg azért is, mert amikor elvitték, megígérte, hogy egyszer majd visszajön és elvisz magával a tengerhez engem is.” - részlet a könyvből. (BA)

Szólj hozzá!

Előzetes: Székhelyi József színművész

2011.04.16. 17:10 :: Papa1

Székhelyi József színész, rendező, színházigazgató 1946. november 24-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1971-ben végzett, s utána a Kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1979-től a Nemzeti Színház, 1983-tól a Madách Színház, 1992-től az Arizona Színház, 1994-től a Soproni Petőfi Színház művésze. 1998-tól a Soproni Petőfi Színház és a Nemzeti Színház, 2000-től a Pesti Magyar Színház társulatához egyaránt szerződés kötötte. 2003 és 2008 áprilisa között a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója volt.

Kitüntetései: a nemzetközi Tv fesztivál legjobb férfi alakítás díja (1980), Jászai Mari-díj (1984), a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1995), Thália-gyűrű (1997), Bartók-díj (1998), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2010).

A közéleti tevékenységéről is közismert nagyszerű művész 2011. április 28-án 18 órakor a Szabad Szellemi Műhely vendége lesz.

Szólj hozzá!

Ajánló - Jerzy Kosinski: A festett madár

2011.04.16. 13:48 :: Papa1

Volt egyszer egy kegyetlen madarász - Lechnek hívták -, aki szerelme hosszú távolléte felett érzett haragját különös módon próbálta csillapítani. Kiválasztotta egyik erős madarát, s jó alaposan a csuklójához kötötte, majd különböző színű festékeket vett elő, s hosszasan bíbelődött a színek kikeverésével. Mikor megtalálta az ideális árnyalatokat, aprólékosan összemázolta a hangosan "jajveszékelő" madarat. A madárhangra eközben egyre csak gyűltek a levegőben a lekötözött szárnyas fajtársai, kíváncsian keresve társukat. Mikor Lech elkészült a festéssel, s a madárnak már egy tolla sem volt olyan színű, mint azelőtt, eloldozta az állatot, aki szabadságát visszanyerve azonnal társaihoz repült. Ám ők nem ismerték fel a festett madárban saját fajtájukat, megvadultak, s karmaikkal-csőrükkel addig marták, míg a földre nem zuhant, hogy ott pusztuljon el. Nem kell ahhoz túlontúl nagy fantázia, hogy a fenti történetet allegóriaként értelmezzük, s Jerzy Kosinski leghíresebb regényének főszereplőjére, a barna képű, szénfekete hajú és éjfekete szemű kisgyerekre vonatkoztassuk, akit szülei a II. világháború kitörésekor falusi nevelőszülőkhöz küldenek, hogy így meneküljön meg a nácik elől. S nem számolnak azzal, hogy a kegyetlenség, a mély állati ösztönökből feltörő brutalitás nem olyan tulajdonság, amely csak azoknak lehet sajátja, akiknek fekete egyenruhájáról sötéten világít a két villámszerű S-rúna. Kosinski könyve kimért, jéghideg hangú vádirat az emberiség ellen, mely éppoly kíméletlen, mint a benne szereplő, ezernyi ordas babonában hívő, világos bőrű, kék vagy szürke szemű és szőke falusiak, akik minduntalan cigányfattyúnak ("ideológiailag képzettebbek" zsidónak) tartják a nevelője halála miatt faluról falura vándorló-menekülő gyereket. ("Úgy éreztem magam, mint az eltaposott hernyó, ahogy folyik szét a porban, egy teremtmény, aki ugyan nem árthat senkinek, mégis viszolygást és utálatot ébreszt" - olvassuk végig első személyben a gyerek gondolatait.) S a falvak népét csak egyvalami különbözteti meg az állatoktól: sokkal állatiasabbak azoknál. A lengyel születésű amerikai író stílusa mindvégig költői, leírásai oly pontosak - s mindezt a borzalom esztétikájának megalkotására használja. A borzalomé, amit a legtöbb olvasóban akár már a nyolcévesforma gyerek kiszolgáltatottságának maximális kihasználása, minduntalan félholtra verése és rugdosása is kiválthat - s amelyet a legerősebb idegzetűek is átéreznek, ha elképzelik a napokra földbe ásott gyereket, kit az utolsó pillanatban ment meg mégis "gazdája" a varjúcsőr általi haláltól. A borzalomét, ami feltör az olvasóban - akárha jeges víz tűszúrásszerű fájdalmára ébredne -, mikor Kosinski hosszasan ecseteli, hogy főhőse végre boldog, úgy hiszi, megtalálta a szerelmet - egy olyan lányban, akit kiábrándulásának estéjén először egy bakkecskével, majd saját testvérével és apjával lát közösülni. A féltékeny molnár történetétől, aki a feleségével kacérkodó legény szemét vájja ki egy kiskanállal, majd az eszelősen egy pontra meredő szemgolyókat széttapossa a földön; s a férfitól, akit felesége és gyerekei szeme láttára megerőszakolnak, majd kiherélnek, hogy a levágott testrészt lenyomják a feleség torkán... Vagy a haláltáborba tartó vonatból kiugró zsidó lány történetétől, akit a falubeliek, mielőtt átadnának a németeknek, utoljára még megerőszakolnak. Joggal merül fel a kérdés: van-e létjogosultsága ennek az esztétikának, egyáltalán létezik, létezhet-e, létrehozható-e ilyesmi? Bír-e művészi értékkel a fenti, amúgy is gyomorforgató bekezdés eseményeinek (és megannyi másiknak) kétszázvalahány oldalas szenvtelen részletezése és már-már felsorolásszerű kifejtése? Akármennyire is egyszerű volna minderre rávágni egy határozott nemet, a válasz indokaként aligha volna felhozható más, mint a következő: "nem akarok tudni róla". Ez az "érv" pedig - kell-e magyarázni? - nem áll túl erős lábakon. Nem vitatható, hogy a világ figyelmén kívül eső falvakban egyébként is, a háború évei alatt pedig akárhol élőbbek lehetnek A festett madár rémtörténetei a legérzékletesebb leírásnál is. A szembesítés jogossága - lásd még: holokauszt-irodalom - és az emlékezés kultúrája pedig nem szorul védelemre. Kosinski hősének személyisége az állandó testi-lelki kínzások során "fejlődik", noha nem épp romantikusan (azaz nem felülemelkedve a gyarló népen, nem a testet feledve, csak a lélekben élve), hanem nagyon is realista-pesszimista módon: a gyerek a háború végeztével maga is érzéketlen és kegyetlen gyilkossá válik. Nincs feloldozás, nincs szilárd kiút az emberiség mocsaras világából - ha egyszer mocsárról beszélünk, abba csak belefulladni lehet, s menekülni belőle nem. Jobb talán, ha nem is ismerjük Kosinski életrajzát - hogy a II. világháború kitörésekor szülei egy távoli faluba küldték, hogy megmeneküljön a nácik elől, hogy nevelője meghalt, így falvakon át vezetett az útja, s a többit kár is sorolni -, mert (még ha félig fiktív is, de) önéletrajzként talán ép ésszel nem is olvasható e könyv. Odaveszne az utolsó fellebbezési lehetőség is a fentebb már említett vádirattal szemben - hogy mindez csak puszta fikció. Jerzy Kosinski 1991-ben öngyilkos lett - halálos adag barbiturátszármazékot vett be alkohollal, majd a feje köré csavart egy nejlonszatyrot, melyet akkurátusan leragasztott a nyakánál, s végül befeküdt meghalni egy kád vízbe. Úgy tűnik, biztosra akart menni - talán tudta, mi mindent képes túlélni egy ember. (Kovács Bálint – Magyar Narancs)

Szólj hozzá!

Ajánló: A kétfejű fenevad - Katona József Színház

2011.04.16. 11:14 :: Papa1

"Micsoda mirákulum!" Az egyik tábor vezére gonosztevő. A másiké őrült. A harmadiké komédiás. A negyediké mániákus. Ha a nép egyszer majd fölismeri, és nem szolgálja őket tovább, akkor fog boldogulni. Ez Weöres Sándor Testamentuma - olvasható a Katona József Színház ismét mintaszerű műsorfüzetében, amely Weöres A kétfejű fenevad című művének előadásához készült. Az előadás viszont nem a választás előtti Magyarországról készült (bár nyilván neki) - hanem a megszületése óta remekműnek, zseniálisnak mondott, egyszersmind önmagához méltó színpadi életre mindeddig képtelennek mutatkozó darabból, amely amúgy maga volt az eleven színházi provokáció, újabb és újabb nekiveselkedések tárgya.

Hogy miért izgatja a színház fantáziáját, az egyszerű. Hogy hogyan lesz ez az izgatás előadássá, az bonyolult, de egyszerűnek kell látszania. És akkor egyszer csak megvan: a Katona József Színházban Máté Gábor rendezésében születik egy légiesen könnyed előadás, amelyben a rendező kezét a költő vezette, és magabiztosan komponálta eggyé a nyelvet és a képet, az alakításokat és a gondolatokat. Mintha meglett volna már valahol az egész, jól eldugva a sifonérban - csak elő kellett venni. Ott terem előttünk Ambrus deák, a rab Magyarország örök menekülője - Weöres nem tudhatta, mégis tudta, milyen lesz ez az alak a nem rab Magyarországon: rab, csak másként. Ambrus épp színielőadást rendez az archetipikus szocreál kultúrház nagytermében; a plafonról aláereszkedő rudakon a nemzet örök ruhatára lóg: elmúlt és eljövendő évszázadok könnyen váltogatható viseletei (Füzér Anni jelmezei). Cziegler Balázs díszlete egyrészt konkrétan fölidézi a darab megírásának idejét (azok a piros-fekete műbőr puffok! Tinédzserparti a rádióban! madzagantennás tévé!), másrészt gazdag allúziókat ébreszt a színház a színházban stilizációja terepén. Ambrus színjátékai - noha váltogatja őket igény szerint - sosem készülnek el, beléjük zavar a történelem, és az író-rendező-színésznek ismét menekülnie kell. Segítik a nők és a szerencse. Evelin mindjárt az elején az "örök szerelem", akinek többek közt azért jár ez a kiváltság, mert rögvest tovább kell állni tőle, más nők oltalmára szorulva - legyen mire emlékeznie a hosszú várakozás alatt, míg egyre csak kötögeti a végeérhetetlen nemzetiszín sálat. Lea, a "sidó leány" is örök szerelem; Báthory Susánna meg az élet sűrűje, tapasztalatból gyúrva. Ambrus mindig résen van: ez a menekülés alapállapota. Török szultán, janicsáraga, császári komisszárius, aztán maga a császár, osztrák tábornok, török basa, tatár kán és cigány hóhér pörög körülötte e színes történelmi ringlispílen: senki sem az, akinek látszik, még kevésbé, akinek látszani akar. Az átöltözés - olykor átvetkőzés - nemcsak metaforikus értelemben refrénje az előadásnak, hanem a komédiai vonulat fenntartója is. Ugyanis vicces, nagyon vicces, ami történik. Ül a négy ellenséges vezér pucéron a gőzben, és a nyilvánosságnak összeborul, pro domo meg pocskondiázza egymást. I. Lipót császár és IV. Mehmed török szultán meg minden idők leggunyorosabb kézikönyvét állítja össze a nép és az uralkodó viszonyáról: könyörögve kérik a másikat, pusztítaná el hadseregüket, népüket, hisz úgyis csak a terhükre vannak, és félni is kell tőlük. Ja: és az egész a rezignált Avram Mandelli, a zsidó prezentációja, mert ő tudja, milyen volt-van-lesz a világ - ezért ő Ibrahim kádi, ha épp nem zsidó. És ezért beszéli le kegyetlenül a leányát, Leát a kereszténységről meg Bornemissza Ambrus deákról egyszerre. Nem csak megszólal, hanem valósággal fölzeng Weöres darabja, és mint minden remekmű, elfoglalja a helyét ebben a mi mai világunkban: nem kell ahhoz hadsereg, hogy egy ország rab legyen, nem kell ahhoz háború, hogy minimum két irányból érkező ideológiák versenyezzenek a hatalomért. De nem kell egyetlen aktualizáló pillanat sem, sőt: a biztos kezű, pontos arányérzékű, a gúnyt, az iróniát és a rezignált tapasztalást megfelelően vegyítő rendezés jól teszi, hogy megelégszik a darabbal. Kell viszont a Katona parádés együttese. Vajdai Vilmos és Makó Péter idézetteli muzsikája. Kovács Lehel Ambrus szerepében: az asszonyok készséges csábítója és engedelmes áldozata, amúgy meg egyfolytában mázlija van; a színész jól egyensúlyoz a stabilitás és labilitás közt. A másik főszereplő, a bölcs Avram Mandelli mosolygós, ravasz fickó Fekete Ernő kaján alakításában, aki nem riad vissza a gazemberségtől sem, és ismeri a történelmi dörgést. Kezébe adnánk az életünket, de használt autót nem vennénk tőle. Bán János és Szacsvay László megint nagyot villant a szultános-császáros epizódban: elegáns öltöny és maszk, ez teszi a politikust, na meg a hazugság. A darab leglényegével is összecsengő szerepváltásokban remekel még Kocsis Gergely (császári komisszáriusként bőrkabátot, bőrkalapot visel), Hajduk Károly (az agyalágyult Baden kötőtűvel hadonászik: "le a politikával!"), Rajkai Zoltán, Ujlaki Dénes, Dankó István és Kovács Ádám. És a nők, ők állnak minden fordulónál: Tenki Réka erőt és odaadást veszedelmesen váltogató Evelinje, Pálmai Anna tüzes, kíváncsi és ugyancsak veszedelmesen szerelmes Leája és Ónodi Eszter mindenben rutinos és készséges, a végére mégis belefáradó Báthory Susánnája. Az évad egyik legjobb előadása nem került be a pécsi fesztivál műsorába. Én pedig ismétlem magam: irány a Katona!

(Csáki Judit, Magyar Narancs)

 

Szólj hozzá!

Miért szeresse az alkoholista a szondát?

2011.04.16. 10:33 :: Papa1

Molnár Lajos tíz hónapig volt miniszter, azután lemondott. Amit Obamának a tengerentúlon sikerült megvalósítani, azt nálunk nem lehetett véghezvinni. Az ellenzék mindkét országban kísértetiesen hasonló eszközökkel élt a meghirdetett egészségügyi reform elgáncsolása érdekében, de ott megvolt, nálunk hiányzott a politikai akarat. Az első miniszter, aki nem az egészségügyi lobbik, hanem a betegek érdekei szerint tevékenykedett, úgy tűnhet megbukott. A nevéhez kötődő tíz hónap azonban a jövőre is ható pozitív változásokat hozott. A rövid idő alatt elfogadott öt törvény megszületéséről, a biztosítási reform kudarcáról, és az ezeket kísérő elképesztő események történetéről szólt a Szabad Szellemi Műhely márciusi estje. A máig emlegetett és sokak által átkozott időszak példátlan szakmai sikere volt a gyógyszer-gazdaságossági törvény. Az intézkedésekkel úgy sikerült a gyógyszerkassza kiadásait radikálisan csökkenteni, hogy a betegeknek nem kellett többet fizetni az orvosságaikért. A jogszabály új gyógyszertárak nyitására adott lehetőséget, ami javította az ellátás minőségét és jó volt azoknak a gyógyszerészeknek, akik e nélkül nem, vagy csak súlyos milliók árán tudtak volna saját patikához jutni. Lehetővé vált, hogy a gyógyszerész engedményt adjon a betegnek, hiszen sok esetben a patika is kap árkedvezményt a gyártótól vagy a nagykereskedőtől. A vény nélküli gyógyszerek patikán kívüli árusítása – ami szintén nagy ellenállást váltott ki, persze nem a vásárlók részéről – jelenleg is sikeresen működik. A kamarai törvényben megszüntették az orvosok kötelező kamarai tagságát. Az ezt kísérő vitánál jóval nagyobb perpatvart okozott, hatalmas ellenállást váltott ki a végül kompromisszumok árán elfogadott kórháztörvény. A legnagyobb cirkusz a „salátatörvény” elfogadását kísérte. A vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetését aduként használta a mindenre nemet mondó ellenzék. (Az ezekre kihegyezett népszavazás és a megrettent kormány elbizonytalanodása a reformok folytatásának végét jelentette. Ekkor azonban már más volt az egészségügyi miniszter.) Az addig is létező várólisták mindenki számára hozzáférhetővé tétele, a járulékot nem fizető „potyautasok” kiszűrése elleni morgás eltörpült ezek mellett.  Molnár Lajos a szívéhez legközelebb állónak az Egészségbiztosítási Felügyelet létrehozását tartja. A Miért lettem antipatikus címmel megjelent könyvében írja: „Míg a legsikeresebbnek a gyógyszer-gazdaságossági törvényt tartom, kedvencem az Egészségbiztosítási Felügyeletet létrehozó jogszabály. Banalitás, hogy betegnek lenni nemcsak veszélyes és aggasztó, de sok szempontból különös helyzet. Sokszor mondják, érezzük, hogy a beteg kiszolgáltatott. Nemcsak a természetnek, hanem orvosnak, kórháznak, a biztosítónak, az egészségügyi rendszernek, amelynek hatalmas az erőfölénye. A beteg – ellátással kapcsolatos – panasza esetén bejelentést tehet az intézmény igazgatójának, a fenntartónak, az állami tisztiorvosi rendszernek, a lehetetlen nevű szervezet betegjogi képviselőjének, és természetesen bírósághoz fordulhat jogorvoslatért. Csak közben nem gyógyul, inkább tovább romlik az állapota, szenved. Kárpótol-e bírói ítélet, kártérítés az elviselt szenvedésért, a hozzátartozó haláláért. Sokszor azonnali döntésre, védelemre van szüksége.” Az Egészségbiztosítási Felügyeletet elsősorban ezzel a feladattal hozták létre. „A felügyelet létrehozását jobbról, de balról is azzal próbálták megfúrni, hogy ez a több-biztosítós rendszer trójai lova. Nem az, csak a zavarosban halászók, a betegeket kihasználók féltek egy erős jogosítványokkal bíró egészségügyi fogyasztóvédelmi hatóságtól. Miért szeresse az alkoholista a szondát?”

Molnár Lajos 2007. április 6-án, nem egészen tíz hónap után lemondott a miniszteri posztjáról. Már csak a legfontosabb volt hátra, de ennek megvalósítására már nem látott esélyt. A több-biztosítós modell tervezett bevezetését hatalmas ellenállás kísérte. Támadta az ellenzék és a sajtó, de a koalíciós partnerek sem álltak ki mellette. A miniszterelnök sem…, így vette a kalapját. Rövid ideig tartó tárcavezetése azonban nem múlt el nyomtalanul.

„Nem ígértem béremelést, de a gyógyításban fontos háziorvosok legális fizetését több mint duplájára emelte a vizitdíj-bevétel. Nem ígértem több pénzt, a szakrendelők, kórházak mégis többet kaptak pár tízmillióval havonta. Megtörtént velem, hogy odajöttek hozzám, és azt mondták: nagyon nem szerettek a miniszterségem alatt, de most, hogy éjjel a lázcsillapítóért nem kell kilométereket utazni, és órákat sorban állni, már jobban értenek. Több százezer potyautas ma már befizeti a járulékot. Az elmúlt héten az egyik kereskedelmi televízióban egy nem reprezentatív felmérést mutattak, amiből az derült ki, hogy az emberek 70 százaléka szerint szükség lenne a vizitdíjra. Nem hittem a szememnek, ha a fele igaz, már megérte”- nyilatkozta nemrégen a volt miniszter.

Egy sajtóhír a 2010-es országgyűlési választások előtt: „A gyógyszertörvény módosításáért, a szakmai kamarák kötelező tagságának visszaállításáért, (…) az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetéséért lobbiztak a kormányalakításra esélyes Fidesznél az egészségügyi szakmai szervezetek.” Az új kormány azóta teljesítette kérésüket: az orvosoknak újra kötelező a kamarai tagság, vége a szabad gyógyszertárnyitásnak és megszűnt az Egészségbiztosítási Felügyelet. A betegek érdekeit ismét nem képviseli senki.

Szólj hozzá!

Előzetes: Molnár Lajos (volt) egészségügyi miniszter

2011.03.28. 12:29 :: Papa1

A harmadik köztársaság legviharosabb történetének főszereplője volt Molnár Lajos. Rövid ideig tartott ugyan a minisztersége, de Bokrost leszámítva nem akadt rajta kívül magyar politikus, akinek a szakértelme mellett elég bátorsága lett volna a megcsontosodott rendszerek – esetében az egészségügy – máig ható megreformálására. Kinevezését 2006. június 9-én vette át. Nevéhez fűződik több nagy vitát kiváltó egészségügyi törvény kidolgozása, amelyek az akkori parlamenti ellenzék és az egészségügyi szakma egy részének heves ellenállását váltotta ki. Minisztersége idején állították fel az Egészségügyi Felügyeletet, törölték el a kötelező kamarai tagságot az egészségügyben. A reform legfontosabb eleméhez, a több-biztosítós modell bevezetéséhez azonban a koalíciós partnernek nem volt kellő bátorsága, ezért 2007. április 6-án lemondott miniszteri tisztségéről. Ezt követően az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagja lett. Miniszteri lemondását követően nem szólalt fel az Országgyűlésben. 2010-ben miniszteri idejéről szóló könyvet adott ki Miért lettem antipatikus? címmel.

Molnár Lajos 2011. március 31-én 18 órakor lesz a Szabad Szellemi Műhely vendége a Tacuba étteremben.

Szólj hozzá!

A világ egy keskeny híd

2011.03.28. 12:24 :: Papa1

Magyarország első és máig egyetlen női rabbija, a Szim Salom progresszív zsidó hitközség vezetője volt a Szabad Szellemi Műhely februári társasági estjének vendége. Kelemen Katalin egy középosztálybeli ateista zsidó családba született, a Soát túlélők második nemzedékéhez tartozik. Szülei 1944 áprilisában hamis papírokkal házasodtak össze, majd bujkáltak a munkaszolgálat és a deportálás elől menekülve a háború befejezéséig, amit, mint oly sokan a borzalmakat túlélők közül felszabadulásnak éltek meg. Gyermekkorában a zsidóságról egyáltalán nem volt szó, úgy nőtt fel, hogy mindenki egyenlő és nincsenek különbségek.

(A szörnyűségeket megélt szülők óvni szerették volna gyermekeiket nem csupán attól a sorscsapástól, amely őket sújtotta, nemcsak a kirekesztettséggel együtt járó megaláztatástól, hanem saját emlékviláguktól is. Ennélfogva nem meséltek nekik arról, ami velük történt. Ne sanyargassák a borzalmas emlékképek és rémálmok a gyerekeket, és ne kényszerüljenek azon töprengeni, hogy mint zsidók, milyen különös életsorsot és magatartást válasszanak, mert ha ők elfedik is a származásukat, a környezetük nem fogja ebben a valószínűtlen vállalkozásban követni őket. Legyenek szabad és önérzetes fiatalok, aminthogy a többi szülő is ilyesféle öntudatot kívánt a gyermekének. Nem tudták azonban megóvni őket a saját makacs szorongásuk továbbszivárgásától, és attól sem, hogy a gyerek ne gyanakodjon, és ne érezzen valami mellébeszélést és sötét titkot a családi vacsoraasztal körül. Valamit meg kellene tudniuk, valamivel szembe kellene nézniük, érezték a fiatalok, és az elhallgatott valóság előbb-utóbb lelepleződik. /Konrád György/)

Származásával 1957-ben, első osztályos korában szembesült, amikor egyszer az iskolából hazatérve – az ott hallottak hatására – „elkezdett zsidózni”. Édesapja akkor leültette és elmondta neki, hogy ők is zsidók, ez azonban sem akkor, sem az elkövetkező évtizedekben nem sokat jelentett számára. Amit érzékelt, azok rosszul elhallgatott, szégyenteljes, sötét titkok voltak arról, hogy a Soában sokan elpusztultak, közöttük a nagypapája is, akit elhurcolták Buchenwaldba, ahonnan nem jött vissza. Csak a húszas évei végén került igazán kapcsolatba zsidósággal, de amikor először ment be a Dohány utcai zsinagógába, ott végtelenül elszigeteltnek és magányosnak érezte magát. Találkozott azonban a nagy tudású Raj Tamás rabbival, akinek a lakásán rendszeresen tartott nyitott összejövetelekre eljárva egyre közelebb került a zsidóságához. Istentiszteletre továbbra sem járt, óriási falat érzett önmaga és az imák között, de egy előadáson megismerkedett egy londoni refomzsidó házaspárral, akik észrevették, hogy vannak olyan fiatalok Budapesten, akik nem sokat tudnak a zsidóságról és csupán kínos zavart, fel nem dolgozott gyászt éreznek azzal kapcsolatban. Egy virágzó együttműködés kezdete volt ez, amelynek révén eljutott a hit közösségébe. Az első lépés megtétele egy Pészach, Széder estéhez fűződik, amit egy látogatásra érkező angol reformzsidó fiatalokból álló csoporttal közösen ünnepeltek. Az egyiptomi szolgaságból történő szabadulásra emlékezve, katarzisként érte a felismerés, hogy hosszú üresség után „megérkezett”, ez az ő ünnepe. Egy közösséget talált, egy családot, egy számára adekvát rítust, benne a megszabadulás élményével, amelyet a saját történelméhez tudott kötni és nem érezte magát benne idegennek. Rendkívül vonzónak találta azt is, hogy ezek a londoni fiatalok ugyan olyanok voltak, mint ők - liberális, emancipált értelmiségiek, erős szellemi érdeklődéssel - és az egyetlen különbség csupán az volt, hogy ők vallásukat gyakorló, azt teljesen szabadon tartó emberek voltak. Péntek délutántól szombat estig nem dolgoztak, zsinagógába jártak és a zsidóságukat a világ legtermészetesebb módján élték meg. Ez hihetetlen felszabadító élmény volt számára és nagy vonzódást érzett a zsidóság „pozitív tartalmának megismerésére”, így elkezdett tanulni. A londoni progresszív közösség hihetetlen intenzíven, nagylelkűen és segítőkészen szárnya alá vette alakuló kis csoportjukat. Nem számított, hogy ők ateistaként felnevelkedett zsidók voltak, akik egy nagyon beteg, neurotikus, félve vállalt identitással rendelkeztek. Rabbik és más jeles személyek látogatták őket rendszeresen, akik megértően, mindenféle elvárás nélkül, nagy empátiával és türelmesen segítették őket előre az útjukon. Ezeken a találkozásokon nem volt tabu, nem volt rossz kérdés, és elfogadták az önérzetük azon súlyos torzulásait, amiket az életük első évtizedeiben megéltek. Magyarként és zsidóként ugyanis nem tudtak szert tenni egy egészséges önértékelésre, mert az elhallgatott titkok, a fel nem dolgozott szégyen, amelyeket azelőtt soha nem lehetett kibeszélni és átélni, azok torzítóan hatnak az ember személyiségére. Meghatározó volt a találkozása Hugo Gryn, Beregszászról elszármazott, a Soát túlélő londoni rabbival, aki megismerkedésük alkalmával elmesélte, hogyan élte meg 13 éves gyerekként Auschwitzban a legnagyobb zsidó ünnepet, a Jom Kippurt, az engesztelés napját. Azon a napon, amikor hite szerint meg kellett békülnie a világgal és az Örökkévalóval, csak sírt, mert ott a szögesdrótok mögött szeretett volna, de nem tudott imádkozni. Évekkel később, amikor megkérdezték tőle, hogy hol volt akkor az Isten? – így felelt: „Ott volt és velünk zokogott. Az igazi kérdés azonban az, hogy hol volt akkor az ember?!”  Hugo Gryn, az angliai progresszív zsidó mozgalom karizmatikus személyisége 1996-ban halt meg, Nagy-Britannia legkedveltebb rabbijának tartották. Hatása Kelemen Katalint elindította a zsidó identitás és egy pozitív zsidó spiritualitás útján. Egy vele töltött, istentisztelet utáni, jókedvű péntek estén tapasztalta meg azt, hogy a zsidóság nem csak tragédia, borzalmak, tabuk, a nagyapja elhurcolása és meggyilkolása, hanem meghitt gyertyafény és vidám éneklés is. Ezen az estén énekelte el Hugo Gryn azt a dalt, ami a bratzlawi Nachman haszid rabbit idézve így szól: „Az egész világ egy keskeny híd, a lényeg, hogy ne féljünk átmenni rajta”.

Az angliai reform közösség segítségeként egy éves londoni ösztöndíjat ajánlottak fel Kelemen Katalin számára a Leo Baeck College-ban, amely akkor a szigetország egyetlen rabbiképző intézménye volt. Az ott szerzett ismeretek, élmények sorsdöntőnek bizonyultak, és az év végén úgy döntött, hogy Bát Micvája (Törvény lánya) lesz, amely a zsidó vallásban a lányok felnőtté avatási szertatása. Azon a sabbati ünnepen, a Sára héber nevet választva, 41 évesen először olvasott fel a Tórából és mondott kaddist az édesapjáért. Ezután már szinte egyenes út vezetett ahhoz, hogy rabbi legyen. Hazatérve folytatta a csoport szervezését, és 1992. októberében Szim Salom (Adj békét) néven, egyesületként hivatalosan is megalakultak. A közösségben hamar megfogalmazódott egy saját rabbi igénye, Kelmen Katalinban pedig, hogy a spiritualitás iránti vonzódását kiteljesítve felvállalja a tanítói, lelkipásztori hivatást. Mivel indíttatásából adódóan semmiféle prekoncepciója nem volt, hogy a rabbi csak egy szakállas öreg bácsi lehet, ezért visszament Angliába, ahol a tanulmányait befejezve rabbivá avatták. Itthoni fogadtatása azonban nem volt örömteli. Közösségüket a Mazsihisz többszöri kérésükre sem fogadta be és sokáig nem is vettek tudomást róluk. Arra hivatkoztak, hogy a reform zsidóság nem egy vallásos irányzat, nem a Sulchán Áruch alapján áll, ezért azzal nem értenek egyet. Ez az érvelés azért „bizarr” – mondja Kelemen Katalin – mert a neológia magyar, közép-európai jelenség, miközben a másfél milliós reform zsidóság a legnagyobb vallásos közösség a világon. A Mazsihisz elutasításának másik „érdekessége”, hogy magyar neológia – a Németországban már a század elején megindult reform judaizmussal párhuzamosan - megújító mozgalomnak indult az 1860-as években. Az otodoxiából való kiválásuk legfőbb oka az volt, hogy a 16. századi Sulchán Áruch (Terített Asztal) törvénytárat – ami a mai napig is meghatározza az ortodox zsidóság vallásgyakorlatát – nem fogadták el…

A Szim Salom tagjai tudomásul vették, hogy a Mazsihisz egy olyan szekér, amely nem fogja őket felvenni, így 2006-ban megalapították a saját reformzsidó hitközségüket, és azóta a maguk erejéből létesített és fenntartott zsinagógájukban működnek, a Progresszív Zsidó Világszövetség (World Union for Progressive Judaism) tagjaként. A megalapításukat követő sokk okozta, nagyon ellenséges fogadtatás után meg-megnyíltak az addig bezárt ajtók. Talán az áttörés első jelének lehetett tekinteni, hogy a zsinagóga megnyitóján a Mazsihisz elnöke jelen volt és kedves, elismerő szavakat mondott. A Szim Salom tagjai szeretnék, ha a jövőben a különbségeket kölcsönösen elfogadva lehetőség lenne a párbeszéd szélesítésére. Egy női rabbi színrelépése azonban sokak számára még botrányosabbá teszi a reformzsidók amúgy is elfogadhatatlanak tartott vallási meggyőződését. A progresszív irányzat ugyanis azt keresi, hogyan tud a zsidó vallásgyakorlat a mindenkori életkörülményekhez úgy alkalmazkodni, hogy ne sérüljön a hit lényege és tartalma. A Sulchán Áruch és más könyvek 613 törvényt írnak elő, és némelyikről azt gondolják, hogy nem a ma emberének szól. A szombati utazás tilalmáról, és a máshol e napra parancsolt zsinagógába járásról például úgy tartják, hogy az utóbbi a fontosabb. Ezért azt mondják, hogy nyugodtan szállj villamosra, vagy ülj autóba, hiszen a lényeg hogy elmenj templomba. Ma már ugyanis a zsidók többsége nem a templom melletti zárt közösségben él, hanem sokszor nagyon távol a zsinagógától. A reformzsidók számára az emberi méltóság a legfontosabb, kiállnak a nők teljes egyenjogúsága mellet, és nem tartják helyesnek a zsinagógában történő elkülönítésüket. Nyitottak a vegyes házasságra, és nem csukják be a szemüket a Soá után köttetett sok vegyes házasság történelmi realitása előtt. Befogadják a gyermekeiket és a házastársak közül mindazokat, akik zsidónak vallják magukat.

A reform zsidó mozgalom Izraelben különösen fontos és nagy küzdelmet vív. Mint liberális irányzat azért küzd, hogy az államvallás ne irányítsa az élet minden pillanatát. Népszerűsége és jelentősége egyre nő, már 5-6 női rabbi, reform kibuc is működik az országban. A világszervezetük központja Jeruzsálemben van. Legutóbbi, Tel Avivban tartott konferenciájának díszvendége Ámosz Oz, a világszerte nagy népszerűségnek örvendő izraeli író volt, aki letette voksát a reform mozgalom és a reform cionizmus mellet, amely azt képviseli, hogy az Iraelben élőknek azonos jogaik vannak, legyenek azok zsidók, vagy palesztinok. Mindazoknak a népeknek, akik ott éltek, és akiket szintén sok minden köt ahhoz a földhöz, azoknak is joguk van saját államot alapítani. Mert a reform mozgalom szerint a zsidóság lényege, hogy a biblikus gondolkodás alapján keresnie kell az igazságot. „Hajszold, üldözd, keresd az igazságot”- mondja az egyik próféta. Ennek szellemében az igazságosság a legfontosabb, és az igazságosságban mindenkinek egyenlő jogai vannak. Izraelben a zsidó-palesztin párbeszéd katalizátorai a reformzsidók. Tevékenységük szép példája az az óvoda, amelybe a zsidó és a palesztin gyerekek együtt járnak. A zsidó gyerekek megtanulnak arabul, palesztin gyerekek héberül és egymást megismerve nőnek fel. A legfontosabb alapelvük, hogy csak úgy lehet egymás gyűlöletéből kiszabadulni, ha a másikat elfogadva élik az életüket.

Szólj hozzá!

Előzetes: Kelemen Katalin rabbi

2011.02.16. 12:19 :: Papa1

Kelemen Katalin, Magyarország első és eddig egyetlen rabbija asszimiláns zsidó családban született, irodalom- és nyelvtanári képesítést szerzett. Szülei a vallásukat nem tartották, a lányukat is ennek megfelelően nevelték. A valláshoz való visszatalálása a peszáhhoz kapcsolódik. Egy alkalommal részt vett a zsidó húsvétot bevezető széderesten, amikor a szokásnak megfelelően felelevenítették az egyiptomi szabadulás emlékét. Ez szembesítette azzal, hogy tartozik egy néphez, annak kultúrájához és vallásához. Beíratkozott az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemre, de rabbivá csak Angliában, a Leo Baeck College-ben avathatták. Magyarországon ez csak férfiak számára lehetséges. 1992-ben megalapította a Szim Salom (Adj békét) Progresszív Zsidó Hitközséget, a II. világháborút követő első magyarországi reformzsidó közösséget, melynek jelenleg a vezetője. A Zsidó Hitközségek Országos Szövetsége, a Mazsihisz nem ismeri el őket.

Kelemen Katalin 2011. február 24-én 18 órakor a Szabad Szellemi Műhely vendége lesz a Tacuba étteremben.

 

Szólj hozzá!

Vinum rubrum bibi nocte...

2011.02.15. 16:59 :: Papa1

A Szabad Szellemi Műhely januári társasági estjének közönsége Bokor Juttával, a Magyar Állami Operaház magánénekesével találkozhatott a Tacuba étteremben. Művészi és alkotói pályafutását meghatározta a szülőhelye, ahol azóta is él, valamint a családja, amelytől ma is erőt meríthet a mindennapok küzdelmeiben. Az orvos édesapa, a népművelő édesanya és a klasszikus műveltségű tanár nagypapa szerető gondoskodással terelgette arra a nem könnyű útra, amelyre lépett. Már gyermekkorában kiderült, hogy szép hanggal áldotta meg a sors, így nem véletlenül lett a Zeneakadémia hallgatója, ahol sokat tanult ugyan a mestereitől, mégis majdnem kisiklatták a pályafutását. Szoprán hangnemben énekeltették, pedig mindig „középen” érezte jól magát. Már az Operaház énekesnője volt, amikor a szerencséje összehozta a színpadon Jevgenyij Nyesztyerenkoval, és a világhírű basszista megerősítette őt abban, hogy a hangja valóban mezzoszoprán. Azóta ebben a hangnemben énekel és a sikerek sem maradtak el. Sokat vendégszerepelt külföldön, a bécsi Volksoper – ahol 170 előadáson lépett színpadra - le akarta szerződtetni, de Budapestet választotta. A pedagógia iránti – talán a nagypapájától örökölt - vonzódásának engedve, több rádióban is klasszikus zenét népszerűsítő műsorokat vezetett az éneklés mellett.

Bartók Béla 1911 és 1920 között Rákoskeresztúron (ma Rákoshegy, Hunyadi utca 50.) élt és alkotott. Itt fejezte be egyetlen operáját, A kékszakállú herceg várát, itt írta A fából faragott királyfi című balettet és a Csodálatos mandarint. Innen utazta be Magyarországot, Erdélyt, Románia és Észak-Afrika egy részét.Népzenegyűjtéseiről, kutatásairól írt tanulmányát az egész világon publikálta. Amikor az önkormányzat Bartók egykori lakóhelyét felújította, Bokor Juttát kérte fel a Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány elnökének. A zeneházként, alkotóműhelyként működő ház vezetőjeként nem csupán Bartók Béla hagyatékának ápolója, hanem új kortárs zeneművek inspirálója is. Emellett nagyon fontos feladatának tekinti az olyan programok, előadások szervezését, amelyek által a gyermekek megismerhetik és megszerethetik a komolyzenét. Töretlen lelkesedése és munkája nyomán az „intézmény” feladatát teljesítve, nagyszerűen működik. Nem véletlen, hogy szülőhelyének, Rákosmentének díszpolgárává választották.

Bokor Jutta boldog embernek tűnik. A jókedvet ajándékba kapta-e, vagy csak nem hajlandó rosszul érezni magát azt egyedül ő tudná megmondani, de ez kimaradt a kérdések sokaságából. Útravalóul minden esetre elénekelte a Vörös bort ittam az este kezdetű dalt latinul! (BA)

Szólj hozzá! · 1 trackback

Előzetes: Bokor Jutta opraénekes

2010.12.22. 17:10 :: Papa1

Bokor Jutta a Magyar Állami Operaház magánénekese (mezzoszoprán) nyolc éves korától tanult zongorázni, 1971-től pedig énekelni. 15 éves korában megnyerte a Sárospataki Énekversenyt. 1979-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola opera tanszakára, ahol Ónódy Márta növendéke volt. Az operaházban főiskolásként, majd 1983-tól annak tagjaként számos szerepben lépett fel. 1985-ben a BBC walesi szekciója által rendezett cardiffi Singer of the World énekversenyen II. díjat nyert. 1985–1989 között szerződése volt a bécsi Volksoperrel, 1994-től Brnoban és Prágában vendégszerepelt, a Berliner Capellában Mendelssohn Éliás című oratóriumának altszólóját énekelte. 1998-ban a Lengyel Rádió koncerttermében Lutoslawski emlékére rendezett Dunamenti népek fesztiválja barátságkoncertjének magyarországi képviselője. 1999-ben Zágrábban a Rózsalovag Octavianját és Bach Húsvéti oratóriumának altszólóját énekelte, amelyekről televíziós felvétel is készült. Vendégszerepelt már Belgiumban, Németországban, Nagy-Britanniában, Izlandon, Lengyelországban és az egykori Szovjetunióban is. Sokoldalúságát nemcsak eddigi alakításai bizonyítják, hanem nyitottsága, érdeklődése megnyilvánul a kultúra egyéb területei iránt is, rádiós műsorokat vezetett és mesterkurzust tartott. Az önkormányzat felkérésére a megalapításától elnöke a Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány kuratóriumának. Óriási érdemei vannak Bartók Béla egykori lakóházának felújításában. 2006 óta vezeti a zeneházként, alkotóműhelyként működő intézményt a kerületi és a budapesti zeneszerető közönség megelégedésére.

Főbb szerepei: Amneris (Aida), Dorabella (Cosi fan tutte), Rosina (A sevillai borbély), Nancy (Márta), Olga (Anyegin), Fjodor (Borisz Godunov), Szuzuki (Pillangókisasszony), Oktavian (Rózsalovag), Miklós (Hoffmann meséi) stb.

Díjak, elismerések: Singer of the World II. díja (Wales), Bartók-Pásztory díj, Artisjus Zenei Alapítvány díja, Budapestért díj, Rákosmente díszpolgára.

Bokor Jutta a Szabad Szellemi Műhely vendége lesz 2011. január  27 –én 18 órakor a Tacuba étteremben (1173 Budapest, Hajdúcsárda u. 5.)!

Szólj hozzá!

Ajánló: Dave Samuels (USA) & Spring Island

2010.11.19. 14:03 :: Papa1

Budapest Jazz Club (1088 Budapest, VIII. Múzeum utca 7.) 2011. január 22. 21 óra.

Dave Samuels generációjának egyik legkiemelkedőbb ütőhangszerese. Sokoldalú és kreatív játékának köszönhetően az elmúlt évtizedekben olyan sztárokkal játszott és rögzített lemezeket, mint Oscar Peterson, Chet Baker, Stan Getz, Pat Metheny és olyan formációkban játszott, mint a kultikus Fantasy Band vagy Spyro Gyra. A kiváló vibrafonművész játéka hallható továbbá a beszédes nevű, karibi hangulatot kifinomult jazz-el ötvöző Carribean Jazz Project legsikeresebb, számos Grammy jelöléssel is elismert Afro Bop Allience című lemezén is, csakúgy, mint a 1974-ben alakult Double Image duó lemezein is, melyen a vibrafon-marimba párosban David Friedmennel játszik közösen. Az itthon egyszerűen csak a „smooth jazz királyainak” titulált SpyroGyra oszlopos tagjaként 1977 és 1994 között több mint húsz felvételt rögzített. A zenekar 12 milliónál is több eladott lemezzel büszkélkedhet. Dave Samuelst a Jazziz és a Modern Drummer magazin is a „Best Vibe Player” címmel jutalmazta.

A koncert apropóját a Spring Island együttes nemrégiben megjelent Get Movin’ című lemeze adja, melyen természetesen Dave Samuels is hallható.

Szólj hozzá!