Az Élet Menete április 15-ei budapesti felvonulásán idén is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. A több ezer résztvevő a Salkaházi Sáráról elnevezett pesti rakpartról vonult a Szabadság hídon át a budai Raoul Wallenberg rakpartra. Az útvonal választása tisztelgés volt a magyar katolikus szerzetesnővér és a svéd diplomata előtt, akik a második világháború idején zsidók megmentésével tettek bizonyságot emberségükről. A fájdalom menete e két nagyszerű ember mellett hálával adózott mindazoknak, akik a Soá idején ellen tudtak állni az intézményesített tébolynak, és kezüket nyújtották a pusztulásra ítéltetett nemzettársaik felé. Tudjuk, nem voltak elegen, de nélkülük a több mint félmillió zsidó deportálása a magyarság számára még a meglevőnél is nagyobb tehertételt jelentene. A múlttal való szembenézés a bölcsek képessége. Amint Karol Wojtyła, a római egyház fejeként megkövette a zsidó népet, amiért a kereszténység soraiból sokan találtattak könnyűnek a vészkorszak idején, úgy e hazában sem kerülhető el, hogy a múlt cselekedetei és a félelemből, vagy közömbösségből elmulasztott tettek mérlegre kerüljenek. Főleg mostanság, amikor a numerus claususszal induló korszak szélsőségeseinek újjászületését és népszerűségét látjuk. Ezen eszmék követői úgy tűnik nem értik a Biblia szavát, és nem jutnak el hozzájuk egyházaik hivatalos tanításai sem. „Ez a nép ajkával tisztel engem, de szíve távol marad tőlem”(Izaiás). Lehet, hogy eddig a keresztény magyar egyházak szava nem szólt elég messzire, a cigányokat „fegyelmező” gárda zászlóját megáldó pap és lelkész közreműködése biztatásnak, a Karácsonykor állított pártos keresztek felszentelése egyházi támogatásnak tetszhetett. A keresztény nemzeti jobboldal egy részének cinkos összekacsintása pedig legitimitást adhatott. Az Élet Menete rendezvényen felszólaló Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke azonban rendkívül határozottan, egyértelműen és mindenki számára érthetően fejtette ki álláspontját:
„Kedves Barátaim!
Lelkiismereti kötelességemnek érzem, hogy elmondjak itt most három gondolatot.
Az első: A kereszténység nem fér össze az antiszemitizmussal! Nem fér össze a gyűlöletkeltéssel és az indulatok szításával semmilyen vallási közösség, semmilyen népcsoport ellen. Mesterünk, a Názáreti Jézus főparancsként tanította azt, ami ott áll már a héber Biblia lapjain is: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Ez pedig minket, keresztényeket minden ember szeretetére kötelez. Ez a menet ma a Salkaházi Sára-rakpartról indult el. Arról a helyről, ahol a katolikus szerzetesnőt, Boldog Salkaházi Sárát azokkal a zsidó asszonyokkal és gyerekekkel együtt lőtték a Dunába, akiket a rendházban rejtegetett. Példája ma is kötelez minket.
A második: Az antiszemitizmus nem fér össze az emberséggel! A Biblia szerint minden ember Isten teremtménye. Mindnyájan egymás testvérei vagyunk.
A harmadik: Van remény, ha mindnyájan összefogunk, és akarjuk! A gyűlölködés, az antiszemita, a rasszista beszéd és cselekvés mindig mérgező. Mindegy, hogy ki teszi, vagy mondja ezt, és mindegy, hogy miért, milyen okból vagy milyen célból – mindig elfogadhatatlan. Ha ebben egyetértünk, ha ezt elismerjük – és nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is -, akkor van esélyünk. Akkor megtaláljuk azokat a közös erkölcsi alapokat, amelyekre életünket, országunkat és jövőnket építhetjük. Köszönöm, hogy meghallgattak!”
A történelmi súlyú szavak után már nehéz mellébeszélni. Az emberi létben vannak olyan meghatározó pontok, amikor a döntés nem kerülhető el és tudnunk kell, hogy mit választunk. Gyűlölet vagy szeretet. Van remény!
(BA)
A megemlékezés összefoglalója:
A Szabad Szellemi Műhely egykori vendége, Kiss Tibor zenekara (Quimby) és a Budapest Klezmer Band közös fellépése Az Élet Menetén:
Képek (HÍR 24, BA)
