Molnár Lajos tíz hónapig volt miniszter, azután lemondott. Amit Obamának a tengerentúlon sikerült megvalósítani, azt nálunk nem lehetett véghezvinni. Az ellenzék mindkét országban kísértetiesen hasonló eszközökkel élt a meghirdetett egészségügyi reform elgáncsolása érdekében, de ott megvolt, nálunk hiányzott a politikai akarat. Az első miniszter, aki nem az egészségügyi lobbik, hanem a betegek érdekei szerint tevékenykedett, úgy tűnhet megbukott. A nevéhez kötődő tíz hónap azonban a jövőre is ható pozitív változásokat hozott. A rövid idő alatt elfogadott öt törvény megszületéséről, a biztosítási reform kudarcáról, és az ezeket kísérő elképesztő események történetéről szólt a Szabad Szellemi Műhely márciusi estje. 
A máig emlegetett és sokak által átkozott időszak példátlan szakmai sikere volt a gyógyszer-gazdaságossági törvény. Az intézkedésekkel úgy sikerült a gyógyszerkassza kiadásait radikálisan csökkenteni, hogy a betegeknek nem kellett többet fizetni az orvosságaikért. A jogszabály új gyógyszertárak nyitására adott lehetőséget, ami javította az ellátás minőségét és jó volt azoknak a gyógyszerészeknek, akik e nélkül nem, vagy csak súlyos milliók árán tudtak volna saját patikához jutni. Lehetővé vált, hogy a gyógyszerész engedményt adjon a betegnek, hiszen sok esetben a patika is kap árkedvezményt a gyártótól vagy a nagykereskedőtől. A vény nélküli gyógyszerek patikán kívüli árusítása – ami szintén nagy ellenállást váltott ki, persze nem a vásárlók részéről – jelenleg is sikeresen működik. A kamarai törvényben megszüntették az orvosok kötelező kamarai tagságát. Az ezt kísérő vitánál jóval nagyobb perpatvart okozott, hatalmas ellenállást váltott ki a végül kompromisszumok árán elfogadott kórháztörvény. A legnagyobb cirkusz a „salátatörvény” elfogadását kísérte. A vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetését aduként használta a mindenre nemet mondó ellenzék. (Az ezekre kihegyezett népszavazás és a megrettent kormány elbizonytalanodása a reformok folytatásának végét jelentette. Ekkor azonban már más volt az egészségügyi miniszter.) Az addig is létező várólisták mindenki számára hozzáférhetővé tétele, a járulékot nem fizető „potyautasok” kiszűrése elleni morgás eltörpült ezek mellett. Molnár Lajos a szívéhez legközelebb állónak az Egészségbiztosítási Felügyelet létrehozását tartja. A Miért lettem antipatikus címmel megjelent könyvében írja: „Míg a legsikeresebbnek a gyógyszer-gazdaságossági törvényt tartom, kedvencem az Egészségbiztosítási Felügyeletet létrehozó jogszabály. Banalitás, hogy betegnek lenni nemcsak veszélyes és aggasztó, de sok szempontból különös helyzet. Sokszor mondják, érezzük, hogy a beteg kiszolgáltatott. Nemcsak a természetnek, hanem orvosnak, kórháznak, a biztosítónak, az egészségügyi rendszernek, amelynek hatalmas az erőfölénye. A beteg – ellátással kapcsolatos – panasza esetén bejelentést tehet az intézmény igazgatójának, a fenntartónak, az állami tisztiorvosi rendszernek, a lehetetlen nevű szervezet betegjogi képviselőjének, és természetesen bírósághoz fordulhat jogorvoslatért. Csak közben nem gyógyul, inkább tovább romlik az állapota, szenved. Kárpótol-e bírói ítélet, kártérítés az elviselt szenvedésért, a hozzátartozó haláláért. Sokszor azonnali döntésre, védelemre van szüksége.” Az Egészségbiztosítási Felügyeletet elsősorban ezzel a feladattal hozták létre. „A felügyelet létrehozását jobbról, de balról is azzal próbálták megfúrni, hogy ez a több-biztosítós rendszer trójai lova. Nem az, csak a zavarosban halászók, a betegeket kihasználók féltek egy erős jogosítványokkal bíró egészségügyi fogyasztóvédelmi hatóságtól. Miért szeresse az alkoholista a szondát?”
Molnár Lajos 2007. április 6-án, nem egészen tíz hónap után lemondott a miniszteri posztjáról. Már csak a legfontosabb volt hátra, de ennek megvalósítására már nem látott esélyt. A több-biztosítós modell tervezett bevezetését hatalmas ellenállás kísérte. Támadta az ellenzék és a sajtó, de a koalíciós partnerek sem álltak ki mellette. A miniszterelnök sem…, így vette a kalapját. Rövid ideig tartó tárcavezetése azonban nem múlt el nyomtalanul.
„Nem ígértem béremelést, de a gyógyításban fontos háziorvosok legális fizetését több mint duplájára emelte a vizitdíj-bevétel. Nem ígértem több pénzt, a szakrendelők, kórházak mégis többet kaptak pár tízmillióval havonta. Megtörtént velem, hogy odajöttek hozzám, és azt mondták: nagyon nem szerettek a miniszterségem alatt, de most, hogy éjjel a lázcsillapítóért nem kell kilométereket utazni, és órákat sorban állni, már jobban értenek. Több százezer potyautas ma már befizeti a járulékot. Az elmúlt héten az egyik kereskedelmi televízióban egy nem reprezentatív felmérést mutattak, amiből az derült ki, hogy az emberek 70 százaléka szerint szükség lenne a vizitdíjra. Nem hittem a szememnek, ha a fele igaz, már megérte”- nyilatkozta nemrégen a volt miniszter.
Egy sajtóhír a 2010-es országgyűlési választások előtt: „A gyógyszertörvény módosításáért, a szakmai kamarák kötelező tagságának visszaállításáért, (…) az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetéséért lobbiztak a kormányalakításra esélyes Fidesznél az egészségügyi szakmai szervezetek.” Az új kormány azóta teljesítette kérésüket: az orvosoknak újra kötelező a kamarai tagság, vége a szabad gyógyszertárnyitásnak és megszűnt az Egészségbiztosítási Felügyelet. A betegek érdekeit ismét nem képviseli senki.
