HTML

SZABAD SZELLEMI MŰHELY

A Szabad Szellemi Műhely egy kulturális-közéleti társaság. Rendezvényeinket 2005 decembere óta havi rendszerességgel tartjuk a XVII. kerületi Tacuba étteremben (Budapest XVII. Hajdúcsárda u. 5.). Blogunk elindítása előtt vendégünk volt: Bálint György, Bauer Tamás, Bus István, Daróczi Ágnes, Dóci József, Dombóvári Csaba, Galgóczy Árpád, Gyárfás István, Hámori Gabriella, Heller Ágnes, Herencsár Viktória, Hódos Mária, Huzella Péter, Karafiáth Orsolya, Kéri László, Kis János, Kiss Tibor, Klein Judit, Konrád György, Ludassy Mária, Martonosi György, Mecseki Hargita, Schilling Árpád, Soma, Török Ádám, Varnus Xavér és Veiszer Alinda. Ezen a blogon 2009 tavaszától olvashatnak vendégeinkről és rendezvényeinkről. Elérhetőségünk: szabadszellemimuhely@gmail.com

Friss topikok

  • Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt): Jó olvasni arról,hogy vannak olyan lelkészek,akik a karhatalmi nyomás ellenére sem törtek meg. Kös... (2010.09.25. 19:03) Előzetes: Iványi Gábor lelkész

A világ egy keskeny híd

2011.03.28. 12:24 :: Papa1

Magyarország első és máig egyetlen női rabbija, a Szim Salom progresszív zsidó hitközség vezetője volt a Szabad Szellemi Műhely februári társasági estjének vendége. Kelemen Katalin egy középosztálybeli ateista zsidó családba született, a Soát túlélők második nemzedékéhez tartozik. Szülei 1944 áprilisában hamis papírokkal házasodtak össze, majd bujkáltak a munkaszolgálat és a deportálás elől menekülve a háború befejezéséig, amit, mint oly sokan a borzalmakat túlélők közül felszabadulásnak éltek meg. Gyermekkorában a zsidóságról egyáltalán nem volt szó, úgy nőtt fel, hogy mindenki egyenlő és nincsenek különbségek.

(A szörnyűségeket megélt szülők óvni szerették volna gyermekeiket nem csupán attól a sorscsapástól, amely őket sújtotta, nemcsak a kirekesztettséggel együtt járó megaláztatástól, hanem saját emlékviláguktól is. Ennélfogva nem meséltek nekik arról, ami velük történt. Ne sanyargassák a borzalmas emlékképek és rémálmok a gyerekeket, és ne kényszerüljenek azon töprengeni, hogy mint zsidók, milyen különös életsorsot és magatartást válasszanak, mert ha ők elfedik is a származásukat, a környezetük nem fogja ebben a valószínűtlen vállalkozásban követni őket. Legyenek szabad és önérzetes fiatalok, aminthogy a többi szülő is ilyesféle öntudatot kívánt a gyermekének. Nem tudták azonban megóvni őket a saját makacs szorongásuk továbbszivárgásától, és attól sem, hogy a gyerek ne gyanakodjon, és ne érezzen valami mellébeszélést és sötét titkot a családi vacsoraasztal körül. Valamit meg kellene tudniuk, valamivel szembe kellene nézniük, érezték a fiatalok, és az elhallgatott valóság előbb-utóbb lelepleződik. /Konrád György/)

Származásával 1957-ben, első osztályos korában szembesült, amikor egyszer az iskolából hazatérve – az ott hallottak hatására – „elkezdett zsidózni”. Édesapja akkor leültette és elmondta neki, hogy ők is zsidók, ez azonban sem akkor, sem az elkövetkező évtizedekben nem sokat jelentett számára. Amit érzékelt, azok rosszul elhallgatott, szégyenteljes, sötét titkok voltak arról, hogy a Soában sokan elpusztultak, közöttük a nagypapája is, akit elhurcolták Buchenwaldba, ahonnan nem jött vissza. Csak a húszas évei végén került igazán kapcsolatba zsidósággal, de amikor először ment be a Dohány utcai zsinagógába, ott végtelenül elszigeteltnek és magányosnak érezte magát. Találkozott azonban a nagy tudású Raj Tamás rabbival, akinek a lakásán rendszeresen tartott nyitott összejövetelekre eljárva egyre közelebb került a zsidóságához. Istentiszteletre továbbra sem járt, óriási falat érzett önmaga és az imák között, de egy előadáson megismerkedett egy londoni refomzsidó házaspárral, akik észrevették, hogy vannak olyan fiatalok Budapesten, akik nem sokat tudnak a zsidóságról és csupán kínos zavart, fel nem dolgozott gyászt éreznek azzal kapcsolatban. Egy virágzó együttműködés kezdete volt ez, amelynek révén eljutott a hit közösségébe. Az első lépés megtétele egy Pészach, Széder estéhez fűződik, amit egy látogatásra érkező angol reformzsidó fiatalokból álló csoporttal közösen ünnepeltek. Az egyiptomi szolgaságból történő szabadulásra emlékezve, katarzisként érte a felismerés, hogy hosszú üresség után „megérkezett”, ez az ő ünnepe. Egy közösséget talált, egy családot, egy számára adekvát rítust, benne a megszabadulás élményével, amelyet a saját történelméhez tudott kötni és nem érezte magát benne idegennek. Rendkívül vonzónak találta azt is, hogy ezek a londoni fiatalok ugyan olyanok voltak, mint ők - liberális, emancipált értelmiségiek, erős szellemi érdeklődéssel - és az egyetlen különbség csupán az volt, hogy ők vallásukat gyakorló, azt teljesen szabadon tartó emberek voltak. Péntek délutántól szombat estig nem dolgoztak, zsinagógába jártak és a zsidóságukat a világ legtermészetesebb módján élték meg. Ez hihetetlen felszabadító élmény volt számára és nagy vonzódást érzett a zsidóság „pozitív tartalmának megismerésére”, így elkezdett tanulni. A londoni progresszív közösség hihetetlen intenzíven, nagylelkűen és segítőkészen szárnya alá vette alakuló kis csoportjukat. Nem számított, hogy ők ateistaként felnevelkedett zsidók voltak, akik egy nagyon beteg, neurotikus, félve vállalt identitással rendelkeztek. Rabbik és más jeles személyek látogatták őket rendszeresen, akik megértően, mindenféle elvárás nélkül, nagy empátiával és türelmesen segítették őket előre az útjukon. Ezeken a találkozásokon nem volt tabu, nem volt rossz kérdés, és elfogadták az önérzetük azon súlyos torzulásait, amiket az életük első évtizedeiben megéltek. Magyarként és zsidóként ugyanis nem tudtak szert tenni egy egészséges önértékelésre, mert az elhallgatott titkok, a fel nem dolgozott szégyen, amelyeket azelőtt soha nem lehetett kibeszélni és átélni, azok torzítóan hatnak az ember személyiségére. Meghatározó volt a találkozása Hugo Gryn, Beregszászról elszármazott, a Soát túlélő londoni rabbival, aki megismerkedésük alkalmával elmesélte, hogyan élte meg 13 éves gyerekként Auschwitzban a legnagyobb zsidó ünnepet, a Jom Kippurt, az engesztelés napját. Azon a napon, amikor hite szerint meg kellett békülnie a világgal és az Örökkévalóval, csak sírt, mert ott a szögesdrótok mögött szeretett volna, de nem tudott imádkozni. Évekkel később, amikor megkérdezték tőle, hogy hol volt akkor az Isten? – így felelt: „Ott volt és velünk zokogott. Az igazi kérdés azonban az, hogy hol volt akkor az ember?!”  Hugo Gryn, az angliai progresszív zsidó mozgalom karizmatikus személyisége 1996-ban halt meg, Nagy-Britannia legkedveltebb rabbijának tartották. Hatása Kelemen Katalint elindította a zsidó identitás és egy pozitív zsidó spiritualitás útján. Egy vele töltött, istentisztelet utáni, jókedvű péntek estén tapasztalta meg azt, hogy a zsidóság nem csak tragédia, borzalmak, tabuk, a nagyapja elhurcolása és meggyilkolása, hanem meghitt gyertyafény és vidám éneklés is. Ezen az estén énekelte el Hugo Gryn azt a dalt, ami a bratzlawi Nachman haszid rabbit idézve így szól: „Az egész világ egy keskeny híd, a lényeg, hogy ne féljünk átmenni rajta”.

Az angliai reform közösség segítségeként egy éves londoni ösztöndíjat ajánlottak fel Kelemen Katalin számára a Leo Baeck College-ban, amely akkor a szigetország egyetlen rabbiképző intézménye volt. Az ott szerzett ismeretek, élmények sorsdöntőnek bizonyultak, és az év végén úgy döntött, hogy Bát Micvája (Törvény lánya) lesz, amely a zsidó vallásban a lányok felnőtté avatási szertatása. Azon a sabbati ünnepen, a Sára héber nevet választva, 41 évesen először olvasott fel a Tórából és mondott kaddist az édesapjáért. Ezután már szinte egyenes út vezetett ahhoz, hogy rabbi legyen. Hazatérve folytatta a csoport szervezését, és 1992. októberében Szim Salom (Adj békét) néven, egyesületként hivatalosan is megalakultak. A közösségben hamar megfogalmazódott egy saját rabbi igénye, Kelmen Katalinban pedig, hogy a spiritualitás iránti vonzódását kiteljesítve felvállalja a tanítói, lelkipásztori hivatást. Mivel indíttatásából adódóan semmiféle prekoncepciója nem volt, hogy a rabbi csak egy szakállas öreg bácsi lehet, ezért visszament Angliába, ahol a tanulmányait befejezve rabbivá avatták. Itthoni fogadtatása azonban nem volt örömteli. Közösségüket a Mazsihisz többszöri kérésükre sem fogadta be és sokáig nem is vettek tudomást róluk. Arra hivatkoztak, hogy a reform zsidóság nem egy vallásos irányzat, nem a Sulchán Áruch alapján áll, ezért azzal nem értenek egyet. Ez az érvelés azért „bizarr” – mondja Kelemen Katalin – mert a neológia magyar, közép-európai jelenség, miközben a másfél milliós reform zsidóság a legnagyobb vallásos közösség a világon. A Mazsihisz elutasításának másik „érdekessége”, hogy magyar neológia – a Németországban már a század elején megindult reform judaizmussal párhuzamosan - megújító mozgalomnak indult az 1860-as években. Az otodoxiából való kiválásuk legfőbb oka az volt, hogy a 16. századi Sulchán Áruch (Terített Asztal) törvénytárat – ami a mai napig is meghatározza az ortodox zsidóság vallásgyakorlatát – nem fogadták el…

A Szim Salom tagjai tudomásul vették, hogy a Mazsihisz egy olyan szekér, amely nem fogja őket felvenni, így 2006-ban megalapították a saját reformzsidó hitközségüket, és azóta a maguk erejéből létesített és fenntartott zsinagógájukban működnek, a Progresszív Zsidó Világszövetség (World Union for Progressive Judaism) tagjaként. A megalapításukat követő sokk okozta, nagyon ellenséges fogadtatás után meg-megnyíltak az addig bezárt ajtók. Talán az áttörés első jelének lehetett tekinteni, hogy a zsinagóga megnyitóján a Mazsihisz elnöke jelen volt és kedves, elismerő szavakat mondott. A Szim Salom tagjai szeretnék, ha a jövőben a különbségeket kölcsönösen elfogadva lehetőség lenne a párbeszéd szélesítésére. Egy női rabbi színrelépése azonban sokak számára még botrányosabbá teszi a reformzsidók amúgy is elfogadhatatlanak tartott vallási meggyőződését. A progresszív irányzat ugyanis azt keresi, hogyan tud a zsidó vallásgyakorlat a mindenkori életkörülményekhez úgy alkalmazkodni, hogy ne sérüljön a hit lényege és tartalma. A Sulchán Áruch és más könyvek 613 törvényt írnak elő, és némelyikről azt gondolják, hogy nem a ma emberének szól. A szombati utazás tilalmáról, és a máshol e napra parancsolt zsinagógába járásról például úgy tartják, hogy az utóbbi a fontosabb. Ezért azt mondják, hogy nyugodtan szállj villamosra, vagy ülj autóba, hiszen a lényeg hogy elmenj templomba. Ma már ugyanis a zsidók többsége nem a templom melletti zárt közösségben él, hanem sokszor nagyon távol a zsinagógától. A reformzsidók számára az emberi méltóság a legfontosabb, kiállnak a nők teljes egyenjogúsága mellet, és nem tartják helyesnek a zsinagógában történő elkülönítésüket. Nyitottak a vegyes házasságra, és nem csukják be a szemüket a Soá után köttetett sok vegyes házasság történelmi realitása előtt. Befogadják a gyermekeiket és a házastársak közül mindazokat, akik zsidónak vallják magukat.

A reform zsidó mozgalom Izraelben különösen fontos és nagy küzdelmet vív. Mint liberális irányzat azért küzd, hogy az államvallás ne irányítsa az élet minden pillanatát. Népszerűsége és jelentősége egyre nő, már 5-6 női rabbi, reform kibuc is működik az országban. A világszervezetük központja Jeruzsálemben van. Legutóbbi, Tel Avivban tartott konferenciájának díszvendége Ámosz Oz, a világszerte nagy népszerűségnek örvendő izraeli író volt, aki letette voksát a reform mozgalom és a reform cionizmus mellet, amely azt képviseli, hogy az Iraelben élőknek azonos jogaik vannak, legyenek azok zsidók, vagy palesztinok. Mindazoknak a népeknek, akik ott éltek, és akiket szintén sok minden köt ahhoz a földhöz, azoknak is joguk van saját államot alapítani. Mert a reform mozgalom szerint a zsidóság lényege, hogy a biblikus gondolkodás alapján keresnie kell az igazságot. „Hajszold, üldözd, keresd az igazságot”- mondja az egyik próféta. Ennek szellemében az igazságosság a legfontosabb, és az igazságosságban mindenkinek egyenlő jogai vannak. Izraelben a zsidó-palesztin párbeszéd katalizátorai a reformzsidók. Tevékenységük szép példája az az óvoda, amelybe a zsidó és a palesztin gyerekek együtt járnak. A zsidó gyerekek megtanulnak arabul, palesztin gyerekek héberül és egymást megismerve nőnek fel. A legfontosabb alapelvük, hogy csak úgy lehet egymás gyűlöletéből kiszabadulni, ha a másikat elfogadva élik az életüket.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szaszemu.blog.hu/api/trackback/id/tr682778446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása